EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek

Archive for július, 2008

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) rendeletei alapján rövidesen indulnak a régóta várt vidékfejlesztési pályázatok. Az FVM olyan területre is ír ki pályázatot, amelyekre eddig nem lehetett támogatást igényelni. Így a vidéki mikrovállalkozások (kezdők is) igényelhetnek majd támogatást és a turisztikai fejlesztésekre is kapható lesz vissza nem térítendő támogatás. A kiírások az alábbi fő területekre összpontosítanak:

Falumegújítás és fejlesztés

A támogatás célja a településkép, a vidéki lakókörnyezet és a közösségi terek, közterületek állapotának javítása, valamint a helyi piacok létrehozásának és fejlesztésének támogatása. A pályázat várhatóan 2008. október 1-én jelenik meg.

Turisztikai tevékenységek ösztönzése

A támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a vidéki turizmusformák közül a fenntartható falusi-, agro-, és ökoturisztikai fejlesztések, beruházások infrastrukturális és szolgáltatási feltételeinek, marketingjének támogatása. Várhatóan 2008. október 1-től turisztikai fejlesztésekre is lehet majd támogatást igényelni.

A vidéki örökség megőrzése

A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a településkép és a környezet állapotának javítása, az épített, természeti és kulturális örökség és helyi identitás megőrzése, megújítása, és ezáltal a települések vonzerejének növelése. Várható megjelenés 2008. október 1-től.

Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése

A támogatás célja a vidéki térségekben új mikrovállalkozások létrehozásának, illetve működő mikrovállalkozások beruházásainak, műszaki-technológiai fejlesztésének támogatása által a vállalkozói aktivitás, a versenyképesség, az innovációs képesség ösztönzése, munkahelyek megtartása és újak létrehozása, valamint a gazdasági szerkezet fejlesztése. A pályázat keretében lehet igényelni támogatást ingatlan és informatikai fejlesztésre, gépbeszerzésre és minőségbiztosítási és környezetirányítási rendszer, szabvány bevezetésre. A pályázaton induló vállalkozások is részt vehetnek. A pályázat várható megjelenése 2008. október 1.

Az megállapítható, hogy az FVM több régóta várt területen fog pályázatot kiírni (turisztika, mikrovállalkozások). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a pályázatokat valószínűleg csak egy hónapig lehet majd beadni, így a felkészülést már most el kell kezdeni. Az egyes pályázati kiírásokról készítünk majd részletes leírásokat is, amelyeket a blogban vagy ingyenes pályázati hírlevelünkben olvashatnak majd. Amennyiben szeretné megtudni, hogy cége tud-e pályázni, akkor szíveskedjék a 2007. évi mérlegét eljuttatni az info@forrascentrum.hu címre vagy a 06-1-786-0183 fax számra és a Forrás Centrum Kft. pályázatíró csapata díjmentesen értékeli azt.

A pályázati kiírások esetében gyakran előfordul, hogy az egyes definíciókat nem a mindennapi életben megszokott szempontok szerint kell értelmezni, ezért a blog keretében a Forrás Centrum Kft.  áttekintést nyújt a pályázati nyelvezetben használt fontosabb definíciókról és azok értelmezéséről. Ez az azért lényeges, mert egy fogalom értelmezésén a pályázat megnyerése vagy akár a pályázati projekt megvalósítása is múlhat. Amennyiben bármelyik definícióval kérdése van a hozzászólásban tegye fel azt. Az első cikk során az aláírási címpéldány, a cégkivonat és a cégszerű aláírás pályázati értelmezését mutatjuk be.

(more…)