EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek

Archive for 'Pályázat'

A pályázati kiírás célja: A statisztikai adatok szerint a hazai energiaigényesség egységnyi GDP előállítására vetítve valuta-paritáson mérve több mint háromszor, vásárlóerő-paritáson mérve pedig mintegy másfélszer magasabb, mint a fejlett EU tagállamokban. Ez mind környezeti, mind gazdasági szempontból súlyos hátrányt okoz a hazai vállalatoknak a piaci versenyben. 

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

Támogatás mértéke, összege: Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 3 millió Ft. A napelemes rendszer elszámolható költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kW értéket.

Támogatható tevékenységek köre:  Napelemes rendszer beszerzése és telepítése a saját energiafogyasztás fedezését szolgáló hálózati villamosenergia-termelés céljából

Támogatott a napelemes rendszerek beszerzése és telepítése, a kapcsolódó szerkezeti- és tartóelemek beszerzése és telepítése, az épület elektromos rendszeréhez illetve a hálózathoz való csatlakozáshoz és a műszakilag biztonságos működéshez szükséges elemek beszerzése és ezek kiépítése; akkumulátorok; mérő- és szabályozó berendezések beszerzése és felszerelése.

Kizárólag a fejlesztéssel érintett épülethez, vagy azonos fűtési körön lévő épületekből álló épületcsoporthoz kötődő, illetve az épületben működő termelési eszközök teljes releváns villamos-energiaigényének legfeljebb 100 százalékát fedező, minimum 7,5 kWp, maximum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése támogatható. A napelemes rendszer kizárólag a fejlesztéssel érintett épület tetőszerkezetén kerülhet elhelyezésre.

Kötelező vállalások: A támogatást igénylő a projekt megvalósítás befejezésétől számított 3 évig, a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projekt megfelel a 1303/2013/EU Rendelet 71. cikkében foglaltaknak.

Pályázók köre:

  •  mikro-, kis- és középvállalkozások
  • melyek rendelkeznek legalább három lezárt teljes üzleti évvel
  • melyek a fejlesztendő székhelyén/telephelyén/fióktelepén bejelentett teljes munkaidős létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző 12 hónapban minimum 1 fő volt (Összességében legalább 180 napig bejelentett foglalkoztatás fogadható el.)
  • amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei
  • amely jelen projektjének elszámolható összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt évi beszámoló szerinti árbevétel összegének a felét
  • amely jelen projektjének elszámolható összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt évi beszámoló szerinti személyi jellegű kiadások összegét
  • gazdálkodási formakód szerint:
    • 113 Korlátolt felelősségű társaság
    • 114 Részvénytársaság
    • 116 közkereseti társaság
    • 117 Betéti társaság
    • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
  • jogi forma szerint:
    • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:

Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban

a Felhívás alapján kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz

potenciálisan gazdaságilag nem életképes

amely az előminősítési rendszerben nem éri el az 35 pontot

amellyel szemben a NAV, illetve az előszervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában

amelynek a támogatási kérelem benyújtását megelőző lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent;

amely jelen felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmében szereplő megvalósítási helyszínén napelemes rendszer működik

amely jelen felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmében szereplő megvalósítási helyszínén napelemes rendszer működik

Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben pályázni szeretne kérem, szíveskedjék cége adószámát és nevét, vagy utolsó lezárt évének mérlegét e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot.

Amennyiben kérdése van, kérem, szíveskedjék irodánkat a 06-1-786-0183 vagy a 06-20-979-9763 vagy a 06-20-979-9753 számon hívni, vagy írjon e-mailt az info@forrascentrum.hu címre.

Elérhetőségeink:

Pigniczki Sándor

ügyvezető

Forrás Centrum Kft.

Iroda: 06-20-979-9763

Mobil: 06-20-979-9753

Központ: 06-1-786-0183

Fax: 06-1-700-1911

http://forrascentrum.hu

http://blog.forrascentrum.hu

A pályázati kiírás célja: A Felhívás olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál
-    új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre, vagy
-    új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések. A megvalósítási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtását megelőzően legalább 6 hónappal bejegyzésre kell kerülnie.

Támogatás mértéke:
A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség: 50%-a lehet.

Támogatás összege:
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió forint, maximum 30 millió forint.

Támogatható tevékenységek köre:
•    Önállóan támogatható tevékenységek:
o    Eszközbeszerzés: Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése.
o    Immateriális javak beszerzése: Harmadik féltől piaci áron megvásárolt szoftver, gyártási licenc vagy know-how, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor.

Kötelező vállalások:
1)    Saját tőke mértékének növelése
A támogatást igénylő vállalja, hogy saját tőkéje a projekt megvalósítás befejezését követően a fenntartási időszak első üzleti évben a teljes megítélt támogatási összeg legalább 50%-ával növekszik és annak mértéke nem csökken a fenntartási időszak végéig.

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
•    mikro-, kis-, és középvállalkozások, melyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel
•    melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
•    amely a tartalmi értékelési szempontok alapján eléri a 40 pontot
•    amely nem rendelkezik benyújtott/elnyert támogatási kérelemmel a GINOP 2. prioritáson
•    a projekt összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt üzleti év árbevételének összegét

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:
•    amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
•    amely nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
•    amellyel szemben a NAV, illetve az elődszervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában
•    támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétele kevesebb, mint 10 millió forint

Jelen pályázati kiírás keretében maximum a megítélt támogatás 75%-a mértékéig előleg igényelhető

Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben pályázni szeretne kérem, szíveskedjék cége adószámát és nevét, vagy utolsó lezárt évének mérlegét e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot.

Amennyiben kérdése van, kérem, szíveskedjék irodánkat a 06-1-786-0183 vagy a 06-20-979-9763 vagy a 06-20-979-9753 számon hívni, vagy írjon e-mailt az info@forrascentrum.hu címre.

Elérhetőségeink:

Pigniczki Sándor
ügyvezető
Forrás Centrum Kft.
Iroda: 06-20-979-9763
Mobil: 06-20-979-9753
Központ: 06-1-786-0183
Fax: 06-1-700-1911
http://forrascentrum.hu
http://blog.forrascentrum.hu

A pályázatok benyújtása a 2017. február 8-tól 2019. február 8-ig, vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja:

A hazai épületek energiatakarékosságának és energiahatékonyságának növelése érdekében a megújuló energiaforrások felhasználása fontos lenne, viszont a KKV szektor tőkehiánya és az ebből következő folyamatos amortizáció egy hátráltató tényező, mely adott esetben rontja a gazdaságos fenntarthatóságot. Az energetikai hatékonyság, valamint az energiatakarékosság javítása a vállalkozások számára szükséges dolog, mivel a különféle rendszerek (víz, hőszigetelés, stb.) korszerűsítése nagyban hozzájárul a hazai vállalatok piaci versenyének sikerességéhez.A Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése és a zöldgazdaság fejlesztése.

Támogatás mértéke:

A projekt keretében igényelhető:
-    vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható összköltségének a 45%-a
-    Az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

Támogatás összege:

A projekt keretében igényelhető:
-    vissza nem térítendő támogatás összege 3-50 millió forint lehet, valamint 3-50 millió forint közötti kedvezményes kamatozású kölcsön
-    visszatérítendő támogatás összege 3-50 millió forint lehet. Az elvárt fedezettség mértéke minimum a hitelösszeg 70%-a.

Támogatható tevékenységek köre:

●    Támogatható tevékenységek:
•    Projekt előkészítési tevékenységek:
•    Előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok elkészítése
●    Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek:
•    Az épületek hő technikai adottságainak javítása, hő veszteségének csökkentése (nyílászárók, és nem nyílászárónak minősülő épülethatároló szerkezetek cseréje/korszerűsítése, árnyékoló, árnyékvető szerkezetek beépítése)
•    Az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítése
•    Meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítása
●    Megújuló energiafelhasználást célzó tevékenységek:
•    Napkollektoros rendszer telepítése a fejlesztésben érintett épület HMV igényének részbeni, vagy teljes kielégítése céljából, és/vagy fűtésrásegítésre
•    Brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése a fejlesztésben érintett épület fűtési és HMV igényének részbeni vagy teljes kielégítése céljából
•    Napelemes rendszer telepítése hálózati, vagy autonóm (hálózatra nem kapcsolódó) villamosenergia-termelés céljából, kizárólag a fejlesztésben érintett épület villamos energia ellátásához
•    Hőszivattyú rendszerek alkalmazása fűtésre és/vagy hűtésre és/vagy használati melegvíz termelésre és/vagy fűtésrásegítésre

●    Nem támogatható tevékenységek:
•    új építmény létrehozása
•    épületenergetikai fejlesztés, amennyiben az ingatlan hasznosítása során lakás/lakhatás célú fejlesztés valósulna meg
•    olyan projektek, melyeknél a megújuló energia hasznosításával, éves szinten megtermelhető villamosenergia mennyisége meghaladja az épület fejlesztés utáni éves villamosenergia igényét
•    távhőrendszertől való leválás (kivéve: gőzközegű távhő)
•    olyan épület felújítása, mely nem tartozik a 176/2008 (VI. 30.) kormányrendelet hatálya alá

Kötelező vállalások:

A támogatást igénylő a projekt megvalósítás befejezésétől számított 3 évig, a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projektet fenntartja, működteti.
A kedvezményezett projektszintű, elkülönített számviteli nyilvántartást vezet, a projekttel kapcsolatos minden dokumentumot elkülönítetten nyilvántart, és azt a kölcsönszerződés megszűnésétől számított 10 évig, de legalább 2030. december 31-ig megőriz.

Pályázók köre:

Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
●    mikro-, kis- és középvállalkozások
●    melyek rendelkeznek legalább egy lezárt teljes üzleti évvel
●    melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
●    amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei
●    amely jelen projektjének elszámolható összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt évi beszámoló alapján keletkezett árbevétel összegét
●    gazdálkodási formakód szerint:
○    113 Korlátolt felelősségű társaság
○    114 Részvénytársaság
○    116 közkereseti társaság
○    117 Betéti társaság
○    226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe
○    228 Egyéni cég
○    231 Egyéni vállalkozók
●    jogi forma szerint:
○    kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok
○    SZJA hatálya alá nem tartozó egyéni vállalkozók, egyéni cégek

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:

Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:
●    a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
●    a Felhívás alapján kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz
●    potenciálisan gazdaságilag nem életképes
●    amely a pontozási rendszerben nem éri el az 55 pontot
●    amellyel szemben a NAV, illetve az előszervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában

Jelen pályázati kiírás keretében legfeljebb a támogatási összeg 50%-a igényelhető előlegként.

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A pályázatok benyújtása 2017 január 16-tól 2019 január 16-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja

A hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelten fontos a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási potenciáljának javítása, gazdasági teljesítményének erősítése, amelyet azonban hátráltat a KKV szektor hagyományos tőkehiánya, valamint az ebből adódó elavult eszköz- és infrastrukturális ellátottsága. A felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.

Támogatás mértéke:

Régió    Mikro- és kisvállalkozások    Középvállalkozások
Regionális beruházási támogatás    Észak-Magyarország
Észak-Alföld
Dél-Alföld
Dél-Dunántúl    50%
Közép-Dunántúl    50%    45%
Nyugat-Dunántúl    45%    35%
Megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás    50%

Támogatás összege:

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió Ft, maximum 25 millió Ft.

Támogatható tevékenységek köre:

•    Önállóan támogatható tevékenységek:
o    Új eszköz beszerzése – kötelező projekt elem
•    Önállóan nem támogatható tevékenységek
o        Megújuló energiaforrása hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával
o    Az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás
o    Információs technológia-fejlesztés, kizárólag a gyártó berendezéshez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek
o    Online megjelenés – domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés
o    A termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések

Elszámolható költségekkel kapcsolatos korlátozások

Költségtípus    Korlátozás
Az új eszköz beszerzése    minimum nettó egységár 100.000 forint
Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazásához kapcsolódó költségek    minimum nettó egységár 200.000 forint
Hardver beszerzés    minimum nettó egységár 30.000 forint
Infrastrukturális és ingatlan beruházás
Domain név regisztráció, webtárhely egyszeri díja    maximum 30.000 forint
Honlapkészítés költsége    maximum 200.000 forint

Kötelező vállalások

1)    Honlapkészítés

A támogatási kérelem benyújtásakor honlappal nem rendelkező támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezéséig kialakítja a vállalkozás honlapját, mely a Felhívásban meghatározott tartalommal kell, hogy rendelkezzen.

2)    Nettó árbevétel növelése

A projekt befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év éves nettó árbevétele:
A HÁROM KÖZÜL EGY SZEMPONT VÁLLALÁSA KÖTELEZŐ!
•    a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest
•     a projekt befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest
•    a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben a növekmény eléri összesen legalább a támogatási összeget

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
•    mikro-, kis-, és középvállalkozások, melyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel
•    melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
•    amely a tartalmi értékelési szempontok alapján eléri az 50 pontot
•    amely nem részesült támogatásban a GINOP-1.2.1-16, vagy a GINOP-1.2.6-8.3.4-16 kódszámú felhívások egyikében sem
•    a projekt összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt üzleti év árbevételének összegét
•    amennyiben nem teljesít legalább egy szempontot a tartalmi értékelési kritériumokból abban az esetben, ha nem feldolgozó iparban fejleszt, vagy nem szabad vállalkozási zónában valósul meg a projekt

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

•    amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
•    amely nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
•    amellyel szemben a NAV, illetve az elő szervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában
•    amely a fejlesztést hulladék újrahasznosítási tevékenységhez kívánja igénybe venni

Jelen pályázati kiírás keretében maximum 12,5 millió forint, de maximum a megítélt támogatás 50%-a mértékéig előleg igényelhető

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A pályázatok benyújtása 2017. január 16-tól 2019. január 16-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja

A hazai ipar fejlesztése érdekében jelent felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.
A jelen felhívás célcsoportjába azok a vállalkozások és vállalkozók tartoznak, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként a helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatban kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

Támogatás mértéke:

Támogatási kategória    Régió    Mikro- és kisvállalkozások    Középvállalkozások
Regionális beruházási támogatás    Észak-Magyarország
Észak-Alföld
Dél-Alföld
Dél-Dunántúl    50%
Közép-Dunántúl    50%    45%
Nyugat-Dunántúl    45%    35%
Megújuló energia termeléséhez nyújtott beruházási támogatás    50%    50%

Támogatás összege:

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 25 millió Ft, maximum 250 millió Ft.

Támogatható tevékenységek köre:

•    Önállóan támogatható tevékenységek:
o        Gyártáshoz kapcsolódó, új termelő eszközök beszerzése – kötelező projektelem minimum a projekt elszámolható költségeinek 50%-a mértékig
•    Önállóan nem támogatható tevékenységek
o    Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával
o    Infrastrukturális és ingatlan beruházás
o    Információs technológia-fejlesztés, kizárólag a gyártó berendezéshez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek
o    A termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések

Kötelező vállalások

1)    Nettó árbevétel növelése

A projekt befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év éves nettó árbevétele:
A HÁROM KÖZÜL EGY SZEMPONT VÁLLALÁSA KÖTELEZŐ!
•    a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest
•     a projekt befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest
•    a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben eléri összesen a legalább a támogatási összeget

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
•    mikro-, kis-, és középvállalkozások
•    amelyek rendelkeznek legalább 1 teljes, lezárt üzleti évvel, amelybe nem tartozik bele az elő társaságként történő működés
•    melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
•    amely feldolgozóipari tevékenységet kíván fejleszteni

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

•    nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
•    amely a tartalmi értékelési szempontok alapján eléri az 50 pontot
•    amely támogatásban részesült a GINOP-1.2.2-16, vagy a GINOP-1.2.6-8.3.4-16 kódszámú felhívások valamelyikében
•    amely jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott beszámoló szerinti árbevétel összegét, vagy egyéni vállalkozók esetén az adóalapba számított bevételt
•    amellyel szemben a NAV, illetve az elő szervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában
•    amely a fejlesztést hulladék újrahasznosítási tevékenységhez kívánja igénybe venni

Jelen pályázati kiírás keretében maximum előleg igényelhető a támogatási összeg 50%-a, de maximum 125 millió forint mértékig.

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A pályázatok benyújtása 2017. január 31-től 2019. január 31-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja

A hazai KKV-k jelenleg korlátozottan használják a korszerű, vállalati e-kereskedelmet támogató informatikai alkalmazásokat és folyamatmenedzsmentet, amik a jövedelemtermelés és a versenyképesség fontos elemei, ugyanakkor az infokommunikációs technológiák, eszközök, alkalmazások és szolgáltatások professzionális használata az elektronikus gazdaságba történő beilleszkedés javítása szempontjából fontos lenne. A Felhívás célja, hogy elősegítse a vállalati folyamatokat, valamint javítson a hálózatbiztonságon, a vállalatok közötti üzleti kapcsolaton különféle online elérhető üzleti szolgáltatások bevezetésének és használatának ösztönzésén keresztül.

Támogatás mértéke:

-    vissza nem térítendő támogatás mértéke a GINOP 3.2.1 projekt keretében a támogatást igénylő részéről már megszerzett “Digitálisan felkészült vállalkozás” minősítés és a 3.2.1. projektben létrehozott voucher rendszerben megtalálható (minősített) infokommunikációs üzleti megoldás megrendelése esetén maximum az összes elszámolható költség 40%a lehet
-    egyéb támogatást igénylő esetében az összes elszámolható költség maximum 35%-a lehet
-    az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

Támogatás összege:

A projekt keretében igényelhető:
-    vissza nem térítendő támogatás összege 1-24 millió forint (helyben telepített saját szoftver célterület esetén maximum 16 millió, a felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterület esetén maximum 8 millió forint)
-    visszatérítendő támogatás összege 1,25-37,5 millió forint lehet (helyben telepített saját szoftver célterület esetén maximum 25 millió, a felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterület esetén maximum 12,5 millió forint)

Támogatható tevékenységek köre:

●    Önállóan támogatható tevékenységek:
○    vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések támogatása - on-premise vagy in house módon, vagyis vállalkozáson belüli IKT rendszer, illetve alkalmazás bevezetése
○    felhőalapú és egyéb online vállalati szolgáltatások, megoldások terjesztése és bevezetése a KKV-k körébe, melyek az alábbi funkcionális területekre vonatkoznak:
○    Vállalati CRM, értékesítési terület
○    Gyártási terület
○    Humán erőforrás menedzsment és bérszámfejtés
○    Kontrolling és döntéstámogatás
○    Beszerzési, logisztikai terület
○    Táv- és csoportmunka támogatás
○    Pénzügyi- számviteli terület
○    Internetes értékesítés
○    Internetes megjelenés
○    Munkafolyamat-irányítási megoldás
○    Elektronikus iratkezelési megoldás
○    Tudásmenedzsment specializált megoldás
●    Kizárólag helyben telepített saját szoftver célterület esetében:
○    Adott funkcionális területhez kapcsolódó mobil technikát használó rendszer/megoldás
○    Térinformatikai és földrajzi információs specializált rendszer
○    RFID technológiát alkalmazó specializált rendszer
●    Kizárólag a felhőalapú szolgáltatások célterület esetében:
○    Online fizetési megoldás
○    Szolgáltatásmenedzsment

●    Önállóan nem támogatható tevékenységek:
○    kötelezően megvalósítandó nyilvánosság biztosítása

Az elszámolható költségek mértékére vonatkozó előírások

Költségtípus    Minimális mértéke a célterületre jutó összes elszámolható költségre vetítve (%)    Maximális mértéke a célterületre jutó összes elszámolható költségre vetítve (%)    Maximális elszámolható költség összege (Ft)
Helyben telepített saját szoftver bevezetése célterület esetén
Immateriális javak beszerzésének költsége    40%    90%
Szakmai tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások költségei    10%    50%    Tanácsadás: max nettó 96 000 Ft/embernap
Felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterület esetén
Szakmai tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások költségei (a szolgáltatásbérleti díjat kivéve)        25%    Tanácsadás: max. nettó 96 000 Ft/embernap
Mindkét célterület esetén
Kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költségei    -    0,5%
Eszközbeszerzés költségei    -    20%    Okostelefonok és tabletek beszerzési ára: max nettó 120 ezer Ft/db

Kötelező vállalások
A támogatást igénylő a projekt pénzügyi befejezésétől számított 3 évig a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projektet fenntartja, működteti.
Üzemi eredmény: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 2. év végére az üzemi eredménye eléri a projekt keretében elnyert támogatás 25%-át.
VAGY
Elektronikus értékesítésből származó árbevétel: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 2. év végére az üzemi eredménye eléri a projekt keretében elnyert támogatás 120%-át.

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
●    mikro-, kis-, és középvállalkozások
●    melyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel
●    melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 2 fő volt
●    amelyek az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl régiók egyikében székhellyel, fiókteleppel, vagy telephellyel rendelkeznek és ott legalább egy fő állandó foglalkoztatottat alkalmaznak vagy alkalmazni fognak legkésőbb a projektmegvalósítás befejezéséig
●    amelyek képesek teljesíteni a Felhívás 2. és/vagy 3. számú mellékletében részletezett műszaki-szakmai feltételeket, valamint a Felhívás 3.1 és 3.2 fejezetében foglaltakat képesek teljesíteni
●    jogi forma szerint:
o    kettőt könyvvitelt végző jogi személyiségű gazdasági társaságok
o    egyéni vállalkozók, egyéni cégek
o    szövetkezetek

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:
●    amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban, valamint gazdaságilag nem életképes
●    amely esetén a projekt nettó összköltsége meghaladja az utolsó lezárt évi árbevétel összegét
●    amely korábban nyújtott lejárt vagy nem teljesítő Kölcsönnel rendelkezik
●    amelynek a saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív
●    amely nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
●    amely a pontozási rendszerben nem éri el az 40 pontot
●    amellyel szemben a NAV, illetve az elő szervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában
●    amely jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja az utolsó lezárt évi beszámoló alapján keletkezett árbevétel összegét

Jelen pályázati kiírás keretében legfeljebb a támogatási összeg 50%-a, de maximum 12 millió forint igényelhető előlegként.
Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

1011 Húsfeldolgozás, -tartósítás*
1012 Baromfihús feldolgozása, tartósítása*
1013 Hús-, baromfihús-készítmény gyártása*
1020 Halfeldolgozás, -tartósítás*
1031 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás*
1032 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása*
1039 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás*
1041 Olaj gyártása*
1042 Margarin gyártása*
1051 Tejtermék gyártása*
1052 Jégkrém gyártása*
1061 Malomipari termék gyártása*
1062 Keményítő, keményítőtermék gyártása*
1071 Kenyér; friss pékáru gyártása*
1072 Tartósított lisztes áru gyártása*
1073 Tésztafélék gyártása*
1081 Cukorgyártás*
1082 Édesség gyártása*
1083 Tea, kávé feldolgozása*
1084 Fűszer, ételízesítő gyártása*
1085 Készétel gyártása*
1086 Homogenizált, diétás étel gyártása*
1089 Mns egyéb élelmiszer gyártása*
1091 Haszonállat-eledel gyártása*
1092 Hobbiállat-eledel gyártása*
1101 Desztillált szeszes ital gyártása*
1102 Szőlőbor termelése*
1103 Gyümölcsbor termelése*
1104 Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása*
1105 Sörgyártás*
1106 Malátagyártás*
1107 Üdítőital, ásványvíz gyártása*
1310 Textilszálak fonása
1320 Textilszövés
1330 Textilkikészítés
1391 Kötött, hurkolt kelme gyártása
1392 Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat)
1393 Szőnyeggyártás
1394 Kötéláru gyártása
1395 Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat)
1396 Műszaki textiláru gyártása
1399 Egyéb textiláru gyártása mns
1411 Bőrruházat gyártása
1412 Munkaruházat gyártása
1413 Felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat)
1414 Alsóruházat gyártása
1419 Egyéb ruházat, kiegészítők gyártása
1420 Szőrmecikk gyártása
1431 Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása
1439 Egyéb kötött, hurkolt ruházati termék gyártása
1511 Bőr, szőrme kikészítése
1512 Táskafélék, szíjazat gyártása
1520 Lábbeligyártás
1610 Fűrészárugyártás
1621 Falemezgyártás
1622 Parkettagyártás
1623 Épületasztalos-ipari termék gyártása
1624 Tároló fatermék gyártása
1629 Egyéb fa-, parafatermék, fonottáru gyártása
1711 Papíripari rostanyag gyártása
1712 Papírgyártás
1721 Papír csomagolóeszköz gyártása
1722 Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása
1723 Irodai papíráru gyártása
1724 Tapétagyártás
1729 Egyéb papír-, kartontermék gyártása
1811 Napilapnyomás
1812 Nyomás (kivéve: napilap)
1813 Nyomdai előkészítő tevékenység
1814 Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás
1820 Egyéb sokszorosítás
2011 Ipari gáz gyártása
2012 Színezék, pigment gyártása
2013 Szervetlen vegyi alapanyag gyártása
2014 Szerves vegyi alapanyag gyártása
2015 Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása
2016 Műanyag-alapanyag gyártása
2017 Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása
2020 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása
2030 Festék, bevonóanyag gyártása
2041 Tisztítószer gyártása
2042 Testápolási cikk gyártása
2051 Robbanóanyag gyártása
2052 Ragasztószergyártás
2053 Illóolajgyártás
2059 Mns egyéb vegyi termék gyártása
2060 Vegyi szál gyártása
2110 Gyógyszeralapanyag-gyártás
2120 Gyógyszerkészítmény gyártása
2211 Gumiabroncs, gumitömlő gyártása
2219 Egyéb gumitermék gyártása
2221 Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása
2222 Műanyag csomagolóeszköz gyártása
2223 Műanyag építőanyag gyártása
2229 Egyéb műanyag termék gyártása
2311 Síküveggyártás
2312 Síküveg továbbfeldolgozása
2313 Öblösüveggyártás
2314 Üvegszálgyártás
2319 Műszaki, egyéb üvegtermék gyártása
2320 Tűzálló termék gyártása
2331 Kerámiacsempe, -lap gyártása
2332 Égetett agyag építőanyag gyártása
2341 Háztartási kerámia gyártása
2342 Egészségügyi kerámia gyártása
2343 Kerámia szigetelő gyártása
2344 Műszaki kerámia gyártása
2349 Egyéb kerámiatermék gyártása
2351 Cementgyártás
2352 Mész-, gipszgyártás
2361 Építési betontermék gyártása
2362 Építési gipsztermék gyártása
2363 Előre kevert beton gyártása
2364 Habarcsgyártás
2365 Szálerősítésű cement gyártása
2369 Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása
2370 Kőmegmunkálás
2391 Csiszolótermék gyártása
2399 Mns egyéb nemfém ásványi termék gyártása
2420 Acélcsőgyártás
2431 Hidegen húzott acélrúd gyártása
2432 Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása
2433 Hidegen hajlított acélidom gyártása
2434 Hidegen húzott acélhuzal gyártása
2441 Nemesfémgyártás
2442 Alumíniumgyártás
2443 Ólom, cink, ón gyártása
2444 Rézgyártás
2445 Egyéb nem vas fém gyártása
2446 Nukleáris fűtőanyag gyártása
2451 Vasöntés
2452 Acélöntés
2453 Könnyűfémöntés
2454 Egyéb nem vas fém öntése
2511 Fémszerkezet gyártása
2512 Fém épületelem gyártása
2521 Központi fűtési kazán, radiátor gyártása
2529 Fémtartály gyártása
2530 Gőzkazán gyártása
2540 Fegyver-, lőszergyártás

2550 Fémalakítás, porkohászat
2561 Fémfelület-kezelés
2562 Fémmegmunkálás
2571 Evőeszköz gyártása
2572 Lakat-, zárgyártás
2573 Szerszámgyártás
2591 Acél tárolóeszköz gyártása
2592 Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása
2593 Huzaltermék gyártása
2594 Kötőelem, csavar gyártása
2599 Mns egyéb fémfeldolgozási termék gyártása
2611 Elektronikai alkatrész gyártása
2612 Elektronikai áramköri kártya gyártása
2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
2630 Híradás-technikai berendezés gyártása
2640 Elektronikus fogyasztási cikk gyártása
2651 Mérőműszergyártás
2652 Óragyártás
2660 Elektronikus orvosi berendezés gyártása
2670 Optikai eszköz gyártása
2680 Mágneses, optikai információhordozó gyártása
2711 Villamos motor, áramfejlesztő gyártása
2712 Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása
2720 Akkumulátor, szárazelem gyártása
2731 Száloptikai kábel gyártása
2732 Egyéb elektronikus, villamos vezeték, kábel gyártása
2733 Szerelvény gyártása
2740 Villamos világítóeszköz gyártása
2751 Háztartási villamos készülék gyártása
2752 Nem villamos háztartási készülék gyártása
2790 Egyéb villamos berendezés gyártása
2811 Motor, turbina gyártása (kivéve: légi-, közútijármű-motor)
2812 Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása
2813 Egyéb szivattyú, kompresszor gyártása
2814 Csap, szelep gyártása
2815 Csapágy, erőátviteli elem gyártása
2821 Fűtőberendezés, kemence gyártása
2822 Emelő-, anyagmozgató gép gyártása
2823 Irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái)
2824 Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása
2825 Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása
2829 Mns egyéb általános rendeltetésű gép gyártása
2830 Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
2841 Fémmegmunkáló szerszámgép gyártása
2849 Egyéb szerszámgép gyártása
2891 Kohászati gép gyártása
2892 Bányászati, építőipari gép gyártása
2893 Élelmiszer-, dohányipari gép gyártása
2894 Textil-, ruházati, bőripari gép gyártása
2895 Papíripari gép gyártása
2896 Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártása
2899 Mns egyéb speciális gép gyártása
2910 Közúti gépjármű gyártása
2920 Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása
2931 Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása
2932 Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
3020 Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása
3030 Légi, űrjármű gyártása
3040 Katonai harcjármű gyártása
3091 Motorkerékpár gyártása
3092 Kerékpár, mozgássérültkocsi gyártása
3099 Mns egyéb jármű gyártása
3101 Irodabútor gyártása
3102 Konyhabútorgyártás
3103 Ágybetét gyártása
3109 Egyéb bútor gyártása
3211 Érmegyártás
3212 Ékszergyártás
3213 Divatékszer gyártása
3220 Hangszergyártás
3230 Sportszergyártás
3240 Játékgyártás
3250 Orvosi eszköz gyártása
3291 Seprű-, kefegyártás
3299 Egyéb mns feldolgozóipari tevékenység

A pályázatok benyújtása 2016. június 17-től 2018. június 18-ig lehetséges, de a Közreműködő Szervezet a pályázatok benyújtását ennél hamarabb is felfüggesztheti.

Kizárólag Pest megye területén megvalósuló projektek támogathatók.

A pályázati kiírás célja

A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése Pest megyében, amely során korszerű termék előállítási képességek megteremtésének és bővítésének céljából lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.
A jelen felhívás célcsoportjába azok a vállalkozások és vállalkozók tartoznak, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként a helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

Támogatás mértéke:

A támogatás maximális mértéke kis-, és középvállalkozások esetén


a) Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken legfeljebb 55%,


b) Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár és Solymár településeken legfeljebb 40%.


c) egyéb Pest megyei településeken, kivéve Budapesten: 20%

d) Budapest: 0%

Támogatás összege:

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió Ft, maximum 24 millió Ft.

Támogatható tevékenységek köre:

•    Önállóan támogatható tevékenységek:
a.        Új termelő eszközök beszerzése – kötelező projektelem
•    Önállóan nem támogatható tevékenységek:
A felsorolt tevékenységek csak az a) ponthoz kapcsolódóan támogathatók.
Az a) pontban meghatározott tevékenységhez kapcsolódó költségeknek legalább a projekt összköltségének 50%-át el kell érniük.
b.    Információs technológia-fejlesztés, kizárólag az új termelő berendezéshez kapcsolódó új informatikai eszközök és szoftverek
c.    Az új termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések

Kötelező vállalások

1)    Létszámtartás

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezésétől számított legalább két lezárt üzleti éven keresztül fenntartja.
- a bázislétszámot és
- a bázislétszám és a kölcsönzött munkaerő összegét.

Bázislétszámnak minősül a támogatási kérelem beadását megelőző üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.

Bázislétszámnak akkor is a támogatási kérelem benyújtását megelőző üzleti év átlagos statisztikai állományi létszáma számít, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor nem áll rendelkezésre a benyújtást megelőző üzleti évre vonatkozó éves beszámoló. Támogatói döntés esetén a vonatkozó vállalások az éves beszámoló rendelkezésre állását követően kerülnek aktualizálásra.

2)    Személyi jellegű ráfordítás

A projekt befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év személyi jellegű ráfordítása:
•    a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest
•     a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben legalább a támogatási összeg 5%-ával növekszik a bázisévhez képest

3)    Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az átlagos éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba számított bevétel) növekménye:
•    a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget
•    a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot
•    a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
Mikro-, kis-, és középvállalkozások:
•    amelyek rendelkeznek legalább két lezárt, teljes üzleti évvel
•    amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma 1 fő volt
•    amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.
A támogatást igénylőnek a fent említett három kritérium közül mindegyiknek meg kell felelnie.

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

•    nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
•    olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
•    jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételt
•    jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti mérlegfőösszegét
•    amellyel szemben a NAV, illetve az elődszervezete, az APEH, által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

Jelen Felhívás keretében előleg igényelhető. A maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 12 millió Ft.

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A támogatási kérelmek benyújtása 2016. június 13-tól 2018. június 13-ig lehetséges, de a Közreműködő Szervezet a pályázatok benyújtását ennél hamarabb is felfüggesztheti.
Az alábbi értékelési határnapokig benyújtott projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
• 2016. július 15.
• 2016. szeptember 12.
• 2016. december 12
• 2017. március 13.
• 2017. június 27.
• 2017. december 31.
2018. június 13.
A Felhívás célja, hogy a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiában (a továbbiakban: S3) megfogalmazott intelligens gyártás specializációt támogassa azzal, hogy a KKV-k széles körének jelentős szellemi értéket tartalmazó, műszaki, technológiai fejlesztéseihez kiszámítható forrást nyújt. Az S3 a teljes innovációs folyamatból a termékfejlesztés és piaci bevezetés megfelelő támogatásának szükségességét is nevesíti. A Felhívás az előzőekhez igazodva a fejlesztések két, piaci alapon nehezen finanszírozható fázisára koncentrál, a KKV-k házon belüli prototípusfejlesztésére és az ezek eredményeként létrejövő innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások forgalomba hozatalára. A támogatások révén a tudományos eredményekből piacképes termékek, termékcsoportok és szolgáltatások jönnek létre, amelyek hozzájárulnak a KKV-k versenyképességének, innovációs tevékenységének fokozásához, új nemzeti K+F+I képességek megjelenéséhez.
Támogatható tevékenységek:
1.    Önállóan támogatható tevékenységek:
Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében
(minimum a projekt összes elszámolható költségének 40%-a)
a)    Kísérleti fejlesztés:
Jelen Felhívás keretében kísérleti fejlesztés tevékenységet kötelező végezni, önállóan kizárólag ez a tevékenység támogatható.
Kísérleti fejlesztés: a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, alakítása és felhasználása új vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások kidolgozása céljából. Ide tartozhatnak például az új termékek, eljárások vagy szolgáltatások fogalmi meghatározását, megtervezését és dokumentálását célzó tevékenységek is.
A kísérleti fejlesztéshez tartozhat az új vagy javított termékek, eljárások és szolgáltatások prototípusainak és kísérleti modelljeinek kidolgozása, illetve kiállítása, az ilyen termékeknek a tényleges működési körülményeket reprezentáló környezetben történő tesztelése és jóváhagyása abban az esetben, ha e tevékenységek elsődleges célja a véglegesnek még nem tekinthető termék, eljárás vagy szolgáltatás továbbfejlesztése. Ide tartozhat a kereskedelmileg felhasználható olyan prototípusok és kísérleti modellek kifejlesztése, amelyek kereskedelmi végterméknek minősülnek, mert előállításuk túlságosan költséges ahhoz, hogy az kizárólag demonstrációs és hitelesítési céllal történjen.
A kísérleti fejlesztésbe még akkor sem tartoznak bele azok a szokásos vagy időszakos változtatások, amelyeket meglévő termékeken, gyártósorokon, előállítási eljárásokon, szolgáltatásokon és egyéb folyamatban lévő műveleteken végeznek, ha e változtatások fejlesztésnek minősülnek.

2.    Önállóan nem támogatható tevékenységek:
Csekély összegű (de minimis) támogatás keretében
(kizárólag azon vállalkozások esetében támogatható, amelyek a támogatást nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez veszik igénybe)
•    Projekt előkészítési tevékenység
•    Projektmenedzsment tevékenység
•    Iparjogvédelmi tevékenység
•    Hazai vagy külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel, valamint piacra jutás tevékenység támogatása
•    Kötelező nyilvánosság biztosítása tevékenység
Regionális beruházás keretében:
•    Eszközbeszerzés
•    Immateriális javak beszerzése
A regionális beruházás keretében beszerzett eszközök vagy immateriális javak a projekt megvalósítási időszakának végéig termelési célra nem használhatóak.
A kis- és középvállalkozás részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás keretében
(maximum a projekt összes elszámolható költségének 20%-a)

•    Kis- és középvállalkozás részére nyújtott tanácsadási tevékenység:

Külső szakértő szervezet által nyújtott, a marketing és üzleti tanácsadási, szabványok alkalmazásával kapcsolatos, valamint a szellemi tulajdonra épülő innováció-menedzsment tanácsadás szolgáltatás díja, amely nem lehet időszakos vagy folyamatosan visszatérő tevékenység, illetve nem kapcsolódhat a vállalkozás szokásos működési költségeihez (pl. folyamatos adótanácsadáshoz, rendszeres jogi szolgáltatáshoz).
Elszámolható költségek:
Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében:
(minimum a projekt elszámolható költségeinek 40%-a)

Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei:
o    Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás
o    munkabér, megbízási díj
o    személyi jellegű egyéb kifizetései (bérjellegű juttatások, pl. utazási költségtérítés, cafeteria)
o    foglalkoztatást terhelő adók, járulékok

Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei:

•    A piaci feltételek szerint harmadik féltől megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység díja.
•    Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei nem haladhatják meg a kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás 50%-át.
Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó egyéb költségek:
•    Anyagköltségek, amennyiben azokat közvetlenül a kutatás-fejlesztési tevékenységhez veszik igénybe.
Beruházási költségek:
•    Eszközbeszerzés költségei
•    Immateriális javak beszerzésének költsége
Az immateriális javak elszámolható költsége a regionális beruházás jogcímen elszámolt ilyen költségekkel együttesen nem haladhatja meg a projekt összes elszámolható költségének 10%-át.
Csekély összegű (de minimis) támogatás (Kizárólag azon vállalkozások esetében támogatható, amelyek a támogatást nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez veszik igénybe)
·    Projekt előkészítéshez kapcsolódó költségek:

A projekt előkészítéshez kapcsolódó költségek a megvalósítási időszak alatt is elszámolhatóak, amennyiben a megvalósítás egyes fázisainak előkészítéséhez kapcsolódnak.

Közbeszerzési költségek
o    közbeszerzési költségek (ideértve a közbeszerzési szakértő díját is), amely nem lehet több a projekt összes elszámolható költségének 1 %-ánál.

·    Projekt menedzsmenthez kapcsolódó költségek:

o    Projektmenedzsment személyi jellegű ráfordítása
    munkabér, megbízási díj,
    személyi jellegű egyéb kifizetései (bérjellegű juttatások, pl. munkába járás költsége, cafeteria),
    foglalkoztatást terhelő adók, járulékok

o    Projektmenedzsmenthez igénybevett szakértői szolgáltatás díja

·    Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei:

o    Egyéb szakértői szolgáltatás költségei
o    Kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költsége
o    Marketing költségek
o    Egyéb szolgáltatási költség

·    Általános (rezsi) költségek

A projekt tervezése során az egyes elszámolható költségtípusok vonatkozásában a következő korlátozásokat szükséges figyelembe venni:
Költségtípus    Maximális mértéke az összes elszámolható költségre vetítve (%)
Immateriális javak beszerzéséhez kapcsolódó költségek    10%
Projekt előkészítéséhez kapcsolódó költségek (kivéve közbeszerzési költségek)    5%
Közbeszerzési költségek    1%
Projekt menedzsmenthez kapcsolódó költségek    2,5%
Kötelezően előírt nyilvánosság biztosításához kapcsolódó költségek    0,5%
Általános (rezsi) költségek    1%
Tanácsadási szolgáltatások költsége    20%

Költségtípus    Maximális mértéke a kutatásfejlesztési projekthez nyújtott támogatás elszámolható költségeire vetítve (%)
Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei    50%

Költségtípus    Minimális mértéke az összes elszámolható költségre vetítve (%)
Kísérleti fejlesztési tevékenység végzésével kapcsolatban felmerült költségek    40%

Kötelező vállalások:
·    Tesztelt prototípus létrehozása
A támogatást igénylő vállalja, hogy a projekt pénzügyi befejezéséig tesztelt prototípus és/vagy piacra vihető terméket állít elő.

·    Üzleti hasznosíthatóság:
A támogatást igénylő vállalja, hogy a K+F+I tevékenység eredményéből származó árbevétele a projekt pénzügyi befejezési évét követően a fenntartási időszak utolsó két évéig bármely két egymást követő üzleti évben eléri a támogatási összeg legalább 30%-át.
Támogatás mértéke:
Támogatási kategória    Mikro- és kisvállalkozás    Középvállalkozás
Kísérleti fejlesztés    45%    35%
Kísérleti fejlesztés alábbi esetben: az eredmények terjesztése    60%    50%
Csekély összegű (de minimis) támogatás    70%
Regionális beruházási támogatás

Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken
55%    45%

Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár és Solymár településeken
40%    30%
Budapest, és Pest megye fentiekben fel nem sorolt településein    0%    0%
Kis- és középvállalkozások részére tanácsadáshoz nyújtott támogatás    50%

Támogatás összege:
•    Azon támogatást igénylők esetében, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele) az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 10 millió forint, maximum 80 millió forint.
•    Azon támogatást igénylők esetében, amelyek nem rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele) a támogatás összege: minimum 10 millió forint, maximum 50 millió forint.

Pályázók köre:
Mikro-, kis- és középvállalkozások,
amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok fióktelepei, amennyiben nem tartoznak az EVA hatálya alá.
Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
VEKOP-2.1.7-15 Felhívás esetében nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program VEKOP-2.1.1-15 Felhívás keretében az adott naptári évben benyújtott támogatási kérelme kapcsán már részesült támogatásban.
Előleg igénylése:
a) legalább 1 teljes lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozások esetében a projekt megítélt támogatási összegének 75%-a,
b) az 1 teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetében a projekt megítélt támogatási összegének 40%-a.

Projekt területi korlátozás:
Kizárólag a közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek támogathatók.
Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A pályázatok benyújtása 2016. május 9-től 2018. május 9-ig lehetséges.

Kizárólag a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések támogathatók.

A pályázati kiírás célja

A vállalkozások külföldi piacokra kijutását célzó felhívás célja a mikro-, kis- s középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben, árubemutatók és üzletember találkozók megszervezésében. A kiírás célcsoportját azok a vállalkozások képezik, amelyek magasan feldolgozott, végfogyasztásra szánt termékekkel kívánnak megjelenni a külpiacokon.
A jelen felhívás célcsoportjába azon vállalkozások és vállalkozók tartoznak, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi,l nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik. (more…)

Támogatás mértéke: minimum 1,9 millió forint, maximum 30 millió forint
Kérelmek benyújtása: 2016. augusztus 1 – 2018 július 31. között

A gyakornoki program lényege a szakképzésben résztvevő fiatalok számának növelése és a duális képzés erősítése irányába tett legfontosabb intézkedések közé tartozik a nappali rendszerű szakképzésbe való bekapcsolódás felső életkori határának 25 évre történő emelése, két szakképesítés megszerzésének állami támogatása, a hiány-szakképesítések körének bővítése, a gazdasági kamarai garanciavállalás bevezetése, a szakképzési hozzájárulás átalakítása. Emellett szükséges a szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése is, támogatva a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők szakmai karrierjének, pályafutásának megerősítését, ösztönözve a vállalatokat „gyakornoki helyek” kialakítására. Gyakornokként a fiatalok valódi munkatapasztalatot szerezhetnek, ezáltal javul foglalkoztathatóságuk és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyeik.
A program elsődleges célja a fentiekkel összhangban a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.

A rendelkezésre álló keretösszeg: 15 milliárd forint
Várható támogatott kérelmek száma: 500 – 4500 db
Pályázó lehet:

a, vállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt üzleti évvel

b, Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei

c, az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt

d, mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül

e, azon vállalkozások, amelyek nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja

Támogatható tevékenységek köre:

Önállóan nem támogatható, de kötelezően megvalósítandó tevékenységek:
a, gyakornokok foglalkoztatása
b, vállalati gyakornoki kapcsolattartói tevékenység
c, adminisztrációs tevékenység
d, kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás
(a-d pontokban meghatározott tevékenységek csak együttesen támogathatóak)
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:
a, megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása
b, a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges eszközök, immateriális javak beszerzése
c, a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a gyakornoki munkavégzés ellátásához szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás
d, megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornoki foglalkoztatása esetében segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása

Elszámolható költségek:

1, gyakornokok foglalkoztatása:
a, célcsoport támogatásának költsége

2, vállalati gyakornoki kapcsolattartó foglalkozatása
b, projekt szakmai megvalósításában közreműködők költsége

3, adminisztrációs feladatok ellátása
a, általános (rezsi) költség a projekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak vonatkozásában

4, kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás költségei
a, projekt szakmai megvalósításához kapcsolódó szolgáltatások költségei

5, Eszközök, immateriális javak beszerzése a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához
a, szakmai megvalósításhoz kapcsolódó egyéb költségek
b, beruházáshoz kapcsolódó költségek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint

6, Infrastrukturális és ingatlan beruházás a gyakornoki munkahely(ek) kialakításához
a, beruházáshoz kapcsolódó költségek a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint

7, megváltozott munkaképességű munkavállaló segítőjének foglalkoztatása
a, projekt szakmai megvalósításában közreműködők költsége

A támogatás formája:
Vissza nem térítendő támogatásnak minősül.
A támogatás mértéke:
Támogatási kategóriától függően az összes elszámolható költség 100%-a .
5 millió forintot meghaladó megítélt támogatás esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke mikro-, kis- és középvállalkozás kedvezményezett számára a megítélt támogatás 50%-a de legfeljebb 15 millió forint, azon támogatást igénylő, amely nem non-profit gazdasági társaság maximum 25%, de legfeljebb 7,5 millió forint.

Célcsoporttal szembeni elvárások:
a, 25 évnél fiatalabb a munkaviszony megkezdésekor,
b, iskolarendszerű oktatásban, felnőttoktatás vagy felnőttképzés keretében szerzett, az Országos Képzési Jegyzékben szabályozott szakképesítést, kivéve a 62-es OKJ szintkódú szakképesítések
c, a foglalkoztatási jogviszony megkezdésekor oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytat tanulmányokat és nem is dolgozik,
d, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 4. fejezet 15. §-a szerint felsőfokú végzettséggel vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettséggel nem rendelkezik,
e, a támogatást igénylő vállalkozással nem állt munkaviszonyban a támogatási kérelem benyújtását megelőzően, kivéve a jelen felhívás e, pontját
f, lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint területileg illetékes Járási Hivatalnál a gyakornoki munkaviszony létesítését megelőzően igazoltan regisztrált. A regisztráció alátámasztása a Járási Hivatal által kiadott Igazolás.
Gyakornokok foglalkoztatásával szembeni elvárások:
a, a kötelező továbbfoglalkotatási időszakban a gyakornok havi bruttó munkabére nem lehet kevesebb, mint a projektben elszámolt
b, nem nyújtható támogatás olyan gyakornok munkabéréhez, aki után a Járási Hivatal bértámogatást nyújt a 70/2009. (IV.2.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése alapján
c, nem nyújtható támogatás olyan gyakornok után, aki a GINOP-5.2.1-14 Ifjúsági Garancia c. kiemelt projekt keretében a gyakornoki munkaszerződés létesítését megelőző 12 hónapon belül bérjellegű támogatásban részesült.
d, amennyiben a támogatást igénylő már létrejött munkaviszonyra vonatkozóan nyújtja be a támogatási kérelmet, a munkaviszony kezdete legfeljebb 30 nappal előzheti meg a támogatási kérelem benyújtását.
e, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor a gyakornokkal még nem áll fenn munkaviszony, azt a Támogatói Okirat kiállítását követő 60 napon belül létre kell hozni
f, a támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt teljes időtartamára (9+4,5 hónap) vonatkozóan heti 40 órás , teljes munkaidejű munkaviszonyt köt, amennyiben rögzítik a projekt végrehajtására vonatkozó kötelezettségeiket, és amely tartalmazza a gyakornok(ok)ra vonatkozó kötelezettségeket.
Vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenységgel szembeni elvárások:
a, lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja, legalább középfokú végzettséggel rendelkező, legalább 3 év munkatapasztalattal és legalább egy éves munkaviszonnyal rendelkezzék a támogatást igénylőnél
b, 1-3 gyakornok esetében egy vállalti gyakornoki kapcsolattartó, 4-6 gyakornok esetében legfeljebb két vállalati kapcsolattartó, 7-nél több gyakornok esetében legfeljebb három vállalati kapcsolattartó támogatható és számolható el
c, a továbbfoglalkoztatási időszak lezárultával értékelést adjon a gyakornok munkájáról ( teljesítményértékelési dokumentum)
d, a gyakornok(ok) beilleszkedéséről előrehaladási naplót szükséges benyújtania
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam:
Fizikai befejezés határideje: 2019. november 30.
A projekt megvalósítását a Támogatást igénylő annak megkezdésétől számítva minimum 9, maximum 15 hónapra tervezheti, amely tartalmazza a számlák pénzügyi teljesítését is.
A projekt területi korlátozása:
Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl régió támogatható.
A Közép-magyarországi régió területén lakóhellyel rendelkező célcsoporttag bértámogatása csak azzal a feltétellel támogatható, ha lakcímkártyával igazolt bejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik a kevésbé fejlett régiók valamelyikében.
Nem támogatható a Közép-Magyarország régió (Budapest illetve Pest megye) területén megvalósuló fejlesztés.
Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

Pályázati azonosító: VEKOP-2.1.1-15
A pályázatok 2016. február 29-től 2018. február 28-ig nyújthatók be.
Az alábbi értékelési határnapokig benyújtott projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
•    2016. április 25.
•    2016. augusztus 29.
•    2017. február 6.
•    2017. június 12.
•    2017. december 11.
Jelen felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztés és innovációs tevékenységek támogatásával, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik.
Általános elvárások
Azon projektek támogathatók, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez:
·    Nemzeti ágazati prioritások:
o    Egészséges társadalom és jólét
o    Fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák
o    Tiszta és megújuló energiák
o    Fenntartható környezet
o    Egészséges és helyi élelmiszerek
o    Agrár-innováció
o    Infokommunikációs technológiák és szolgáltatások
o    Befogadó és fenntartható társadalom, élhető környezet
·    Intelligens technológiák
o    fotonika, lézertechnológia
o    különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák
o    bionika
o    nem gépipari fémfeldolgozás
o    elektronika és félvezető-technológia
o    korszerű szénhidrogén technológia (kőolaj, földgáz)
o    korszerű csomagolástechnikai technológiák
o    vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)
o    építőipar (építőanyag-technológiák)
o    textilipar
o    fa- és bútoripar
o    logisztika
o    kulturális és kreatív ipar
Támogatható tevékenységek:
1)    Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében
a)    Ipari kutatás (maximum a projekt elszámolható költségeinek 50%-a)
Ipari kutatás tevékenységre az a vállalkozás nyújthat be támogatási kérelmet, amelynek minimum 3 fő, a projekt szakterületéhez kapcsolódó, legalább MA/Msc fokozatú diplomával rendelkező minimum napi 4 órában, a támogatási kérelem benyújtásakor is foglalkoztatott alkalmazottja van.

b)    Kísérleti fejlesztés
2)    Csekély összegű támogatás keretében: önállóan nem támogatható tevékenységek
a)    Projekt előkészítési tevékenység
b)    Projektmenedzsment tevékenység
c)    Tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos szolgáltatások igénybevétele
d)    A projekt megvalósításához kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele
3)    Regionális beruházási támogatás keretében:
a)    Eszközbeszerzés
b)    A projekt céljához feltétlenül szükséges épület építése, bővítése, átalakítása, korszerűsítése, és a szükséges alap infrastrukturális fejlesztések
4)    Kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás keretében:
a)    Eszközbeszerzés
b)    A projekt céljához feltétlenül szükséges épület építése, bővítése, átalakítása, korszerűsítése, és a szükséges alap infrastrukturális fejlesztések
c)    Immateriális javak beszerzése
d)    A beruházásra aktivált szolgáltatási tevékenységek
5)    Eljárási innovációs tevékenység
6)    KKV+k vásáron való részvétele
Elszámolható költségek:
Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében:
·    Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei:
o    Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítás
o    munkabér, megbízási díj
o    személyi jellegű egyéb kifizetései (bérjellegű juttatások, pl. utazási költségtérítés, cafeteria)
o    foglalkoztatást terhelő adók, járulékok
Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei:
·    A piaci feltételek szerint harmadik féltől megrendelt kutatás-fejlesztési tevékenység díja.
·    Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei nem haladhatják meg a kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás 50%-át.
Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó egyéb költségek:
·    Anyagköltségek, amennyiben azokat közvetlenül a kutatás-fejlesztési tevékenységhez veszik igénybe.
Csekély összegű (de minimis) támogatás (Kizárólag azon vállalkozások esetében támogatható, amelyek a támogatást nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez veszik igénybe)
·    Projekt előkészítéshez kapcsolódó költségek:
o    Előzetes tanulmányok, engedélyezési dokumentumok költségei
Jogszabály, hatóság, felhívás által előírt kötelező előzetes tanulmányok elkészítése:
környezeti hatásvizsgálat, előzetes vizsgálat, egységes környezethasználati engedélyhez kapcsolódó vizsgálat,
egyéb szükséges háttértanulmányok, szakvélemények, beleértve a beruházással érintett terület ökológiai állapotának felmérését és egyéb, horizontális követelményhez kapcsolódó adatszolgáltatás biztosítása érdekében felmerülő költséget,
szükséges engedélyezési dokumentumok, műszaki tervek, kiviteli és tendertervek és ezek hatósági díjának (illeték, igazgatási szolgáltatási díj, egyéb eljárási költség) költségei, ideértve a művelési ág váltását, művelési ágból való kivétel adminisztratív költségét is.
előzetes igényfelmérés, célcsoport elemzése, piackutatás, szakértői hálózatépítés, szakértői műhelymunkák
szükségletfelmérés, helyzetfeltárás
·    Közbeszerzési költségek
o    közbeszerzési költségek (ideértve a közbeszerzési szakértő díját is), amely nem lehet több a projekt összes elszámolható költségének 1 %-ánál.
·    Projekt menedzsmenthez kapcsolódó költségek
o    Projektmenedzsment személyi jellegű ráfordítása
a projektjavaslat kidolgozása és a projektmegvalósítás alatti projektmenedzsment személyi jellegű ráfordításai,
o    Projektmenedzsmenthez igénybevett szakértői szolgáltatás díja
a projektjavaslat kidolgozásához és a projektmegvalósítás alatti projektmenedzsmenthez igénybevett szakértői szolgáltatás díja, közszféra szervezet kedvezményezettek esetén a Nemzeti Elszámolhatósági Útmutató 3.8.2. pontjában foglalt feltételek figyelembevételével.
·    A projekt szakmai megvalósításához kapcsolódó szolgáltatások költsége
o    kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költsége
·    Általános (rezsi) költségek, melyek közvetlenül kapcsolódnak a projekt végrehajtásához és melyek nem haladhatják meg a projekt elszámolható költségeinek 1%-át
Regionális beruházási támogatás (Kizárólag azon vállalkozások esetében támogatható, amelyek a támogatást nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez veszik igénybe)
Az immateriális javakra és a tárgyi eszközökre irányuló beruházási költségek
·    Építéshez kapcsolódó költségek
o    A beruházás érdekében felmerült építési és alap infrastruktúra fejlesztés, bekerülési értéke.
·    Eszközbeszerzés költségei
o    A beruházás érdekében felmerült új eszközök, bekerülési értéke (amely tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja az eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, valamint az eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás költségét is.
·    Immateriális javak beszerzésének költsége
o    A beruházás érdekében felmerült, immateriális javak bekerülési értéke

Kutatási infrastruktúrához nyújtott beruházási támogatás
·    Építéshez kapcsolódó költségek
o    A beruházás érdekében felmerült építési és alap infrastruktúra fejlesztés, bekerülési értéke.
·    Eszközbeszerzés költségei
o    A beruházás érdekében felmerült új eszközök, bekerülési értéke (amely tartalmazza a vételárat, tartalmazhatja az eszközbeszerzéshez kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, valamint az eszközbeszerzéshez közvetlenül kapcsolódó betanítás költségét is.
·    Immateriális javak beszerzésének költsége
o    A beruházás érdekében felmerült, immateriális javak bekerülési értéke
·    Eljárási innovációhoz nyújtott támogatás
o    Szakmai megvalósításban közreműködő munkatársak költségei
o    Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó személyi jellegű ráfordítások
Fejlesztők, technikusok, és egyéb kisegítő személyzet tekintetében a munkaszerződés - megbízási szerződés esetén a megbízási szerződés szerinti alapbér és járulékai, a támogatott projektben való foglalkoztatás arányában, a végzett tevékenység mértékéig.
·    Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások költségei:
o    Egyéb szakértői szolgáltatás költségei
Piaci feltételek szerint harmadik féltől megrendelt eljárási innovációs tevékenység díja.
A KKV-k vásárokon való részvételéhez nyújtott támogatás
·    KKV-k kiállításon vagy vásáron való részvételéhez kapcsolódó költségek:
o    Marketing költségek
Külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel
Külföldi kiállításon vagy vásáron való részvételhez kötődő szolgáltatások
beépítetlen és beépített terület, illetve kiállító helyiség bérleti díja,
kiállítóhelyiség, stand felállításával és működtetésével kapcsolatos költségek (pl. személyzeti belépők építés és bontás idejére, behajtási engedélyek építés és bontás idején a kiállítás területére, víz- és áramfogyasztás, stb.),
kötelező regisztráció/katalógusbeiktatás költsége,
területdíjhoz kapcsolódó egyéb kötelező költségek (Pl: AUMA, kötelező biztosítás)
Kötelező vállalások:
Üzleti hasznosíthatóság:
A támogatást igénylő vállalja, hogy a K+F+I tevékenység eredményéből származó árbevétele a projekt pénzügyi befejezési évét követően a fenntartási időszak utolsó két évéig bármely két egymást követő üzleti évben eléri a támogatási összeg legalább 30%-át.
A projekt megvalósítása:
A projekt megvalósítását a támogatást igénylő a benyújtást követő napon saját felelősségére megkezdheti, de a projekt megkezdése nincs befolyással a támogatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása során, továbbá nem garantálja az igényelt támogatás elnyerését.
A projekt fizikai befejezésére a projekt megkezdését, vagy amennyiben a projekt a Támogatási szerződés hatályba lépéséig nem kezdődött meg, a Támogatási szerződés hatályba lépését követő 24 hónap áll rendelkezésre.
A támogatást igénylő projekttel kapcsolatos pénzügyi elszámolás (záró kifizetési igénylés) benyújtásának végső határideje a projekt befejezését követő 90. nap, de legkésőbb 2019. december 31.
A támogatást igényelő a projekt pénzügyi befejezésétől számított 5 évig, KKV-k esetében 3 évig a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projektet fenntartja. Amennyiben a projekt együttműködésnek, konzorciumi formában került megvalósításra, és a projektben nem csak KKV-k vesznek részt, akkor a fenntartási kötelezettség 5 év.
Támogatás mértéke:
A támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható költségének maximum 80%-a, a Pályázati Felhívásban részletezett korlátozások figyelembe vételével.
Támogatás összege:
A pályázatok keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50.000.000 Ft (konzorcium esetén minimum 100.000.000 Ft) maximum 500.000.000 Ft, de maximum a meghatározott támogatási mértéknek megfelelő arányban.
Pályázók köre:
Jelen Felhívásra kérelmet nyújthatnak be:
·    mikro-, kis-, és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok, amelyek:
o    rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel (a elő társaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele)
o    nem minősülnek nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak
o    elszámolható költsége nem haladja meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott éves beszámoló szerinti árbevétel összegét
o    akik nem állnak végrehajtási eljárás alatt
o    amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelem benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
o    jogi forma szerint: kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok, amelyek nem tartoznak az EVA hatálya alá
o    a tartalmi értékelés során szerezhető 100 pontból minimum 50 pontot elér
o    amely vállalkozás, vagy akinek partner- vagy kapcsolt vállalkozása ezen Felhívás, vagy a VEKOP-2.1.7-15 jelű Felhívás keretében már részesült támogatásban
Jelen Felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség:
·    a konzorciumi tagok száma a konzorciumvezetőt is beleértve legfeljebb 3 lehet
·    a konzorciumi létrehozására irányuló együttműködési megállapodást kell kötniük
·    nem lehet konzorciumi tag a kizárólag projektmenedzsment feladatokat és/vagy a nyilvánosság biztosításához kapcsolódó feladatokat ellátni kívánó szervezet
·    a konzorciumi tagok a projekt keretén belül egymástól anyagot, árut, szolgáltatást, eszközt, immateriális javakat nem vásárolhatnak
·    konzorcium esetén az igényelhető támogatás minimum 50%-át a konzorciumvezetőnek kell igényelnie
Előleg igénylése:
A jelen Felhívás keretében a támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehet maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 75%-a, de legfeljebb 375 millió forint.
Projekt területi korlátozás:
Kizárólag Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés támogatható.
A megvalósítás helyszínének a támogatási kérelem benyújtásáig bejegyzésre kell kerülnie. A megvalósítás helyszínére a kedvezményezettnek a vonatkozó hatósági engedélyekkel rendelkeznie kell. A támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a projekt megvalósítási helyszínének per-, teher- és igénymentesnek kell lennie.
Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A pályázatok benyújtása 2015. július 8-tól 2017. július 7-ig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja

A hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelten fontos a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási potenciáljának javítása, gazdasági teljesítményének erősítése, amelyet azonban hátráltat a KKV szektor hagyományos tőkehiánya, valamint az ebből adódó elavult eszköz- és infrastrukturális ellátottsága. A felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.

Támogatás mértéke:

35-70%-ig, attól függően, hogy milyen településen, és milyen tevékenységet kíván fejleszteni.

Támogatás összege:

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
Az egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetén a támogatás összege maximum 10 millió Ft lehet.

Támogatható tevékenységek köre:

• Önállóan támogatható tevékenységek:
o Új eszköz beszerzése – kötelező projekt elem a projekt összköltség minimum 50%-ában
• Önállóan nem támogatható tevékenységek
o Az anyagmozgatáshoz és raktározáshoz/csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése
o Az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás
o Információs technológia-fejlesztés, kizárólag a gyártó berendezéshez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek
o Online megjelenés – domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés
o A termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
o Amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására kerül sor:
A megváltozott munkaképességű munkavállalók munkakörülményeit segítő új eszközök beszerzése
A létesítmény akadálymentesítése (infrastrukturális beruházás)
Az akadálymentes munkavégzés szolgáló információ technológia fejlesztés

Kötelező vállalások

1) Létszámtartás

A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. (A negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.)

Bázislétszámnak minősül a pályázat beadását megelőző üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.

2) Személyi jellegű ráfordítás

A projekt befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év személyi jellegű ráfordítása: A HÁROM KÖZÜL EGY SZEMPONT VÁLLALÁSA KÖTELEZŐ!
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben legalább a támogatási összeg 5%-ával növekszik a bázisévhez képest
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben eléri összesen a legalább a támogatási összeg 50%-át

3) Nettó árbevétel növelése

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az átlagos éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba számított bevétel) növekménye: A HÁROM KÖZÜL EGY SZEMPONT VÁLLALÁSA KÖTELEZŐ!
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
• mikro-, kis-, és középvállalkozások
• melyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel
• VAGY amelyek nem rendelkeznek 1 teljes lezárt üzleti évvel, de a projektjük a felhívás mellékletét képező TEÁOR lista alapján feldolgozóipari tevékenység fejlesztésére irányul
• melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt (egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező pályázók esetén nem érvényes)
• feldolgozóipari tevékenység fejlesztése esetén a projekt összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt üzleti év árbevételének, és mérlegfőösszegének összegét
• nem feldolgozóipari tevékenység fejlesztése esetén a projekt összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt üzleti év árbevételének 50%-át és a mérlegfőösszegét
• amennyiben nem teljesít legalább egy szempontot a tartalmi értékelési kritériumokból abban az esetben, ha nem feldolgozó iparban fejleszt, vagy nem szabad vállalkozási zónában valósul meg a projekt

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

• amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
• amely nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
• amely a pontozási rendszerben nem éri el az 50 pontot (szabad vállalkozási zónák esetén ez a pontszám 40 pont)
• amellyel szemben a NAV, illetve az elő szervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában

Jelen pályázati kiírás keretében legalább 20 000 000 forint támogatási összeg megítélése esetén előleg igényelhető.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben a támogatás összege meghaladja a 20 000 000 forintot, a Pályázót biztosítékadási kötelezettség terheli.

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A pályázatok benyújtása 2015. június 22-től 2017. június 22-ig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja

A vállalkozások külföldi piacokra kijutását célzó felhívás célja a mikro-, kis- s középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben, árubemutatók és üzletember találkozók megszervezésében. A kiírás célcsoportját azok a vállalkozások képezik, amelyek magasan feldolgozott, végfogyasztásra szánt termékekkel kívánnak megjelenni a külpiacokon.
A jelen felhívás célcsoportjába azon vállalkozások és vállalkozók tartoznak, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként helyi,l nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

Támogatás mértéke:

A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a.

Támogatás összege:

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 20 millió Ft.

Az igényelhető támogatási összeg nem haladhatja meg a támogatási kérelem beadását megelőző teljes lezárt üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszámának 1 000 000 forinttal szorzott összegét.

Támogatható tevékenységek köre:

•    Önállóan támogatható tevékenységek:
o    Külföldi kiállításon vagy vásáron való részvétel
o    Külföldi árubemutató szervezése
•    Önállóan nem támogatható tevékenységek
o    Piacra jutás támogatása
o    Információs-technológia fejlesztés
o    Tanácsadás igénybevétele
o    Piackutatás elkészítésének költsége
o    Szabadalmak és egyéb immateriális javak megszerzésének, érvényesítésének és védelmének költsége
o    Innovációs tanácsadás és innovációs támogató szolgáltatás költsége

Kötelező vállalások

1)    Létszámtartás

A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. (A negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.)

Bázislétszámnak minősül a pályázat beadását megelőző üzleti év1 éves átlagos statisztikai állományi létszáma.

2)    Külkereskedelmi felelős kijelölése

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a megvalósítási időszak végére kialakítja a vállalaton belüli, a vállalat külkereskedelmi tevékenységéért felelős alkalmazott munkakörét és biztosítja annak betöltését. A munkakört a fenntartási időszak végéig a kedvezményezettnek fenn kell tartania.

3)    Piackutatás elkészítése

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a piacra juttatni kívánt termék tekintetében a megcélozni kívánt országra vonatkozó piackutatást végez a projekt keretében megvalósuló tevékenységet (kiállítás, vásár, cégbemutató) megelőzően.

4)    Idegen nyelvű honlap kialakítása

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a megvalósítási időszak végére honlapja két idegen nyelven is elérhetővé válik.

5)    Amennyiben a támogatást igénylő jelen felhívás keretében második alkalommal nyújt be támogatási kérelmet, és a két támogatási kérelem alapján a részére összesen megítélhető támogatási összeg a 20 millió forintot meghaladná, vállalnia kell, hogy 1 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet, legkésőbb a projekt befejezését követő 60 napon belül, és azt fenntartja a befejezéstől számított három évig.

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
•    mikro-, kis-, és középvállalkozások
•    melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 2 fő volt
•    magas szinten feldolgozott terméket előállító iparágak vállalkozásai, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, és a fejlesztés eredményeként helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

•    amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
•    amely, vagy amelynek 100%-os tulajdonrésszel rendelkező anyavállalata nem rendelkezik legalább két teljes, lezárt üzleti évvel
•    amely jelent projektjének igényelt támogatása meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott beszámoló szerinti mérleg főösszegét
•    amely jelent projektjének igényelt támogatása meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott beszámoló szerinti árbevétel 50%-át
•    amelynek nem volt export árbevétele az előző két lezárt üzleti év beszámolói alapján
•    amely a támogatást harmadik országokba vagy tagállamokba irányuló exporttal kapcsolatos tevékenységekhez kívánja felhasználni, nevezetesen az exportált mennyiségekhez közvetlenül kapcsolódó támogatás, értékesítési hálózat kialakításával és működtetésével vagy exporttevékenységekkel összefüggésben felmerülő egyéb folyó kiadásokkal kapcsolatos támogatás. A kereskedelmi vásárokon való részvétel, illetve egy új, vagy már meglévő terméknek egy új piacra történő bevezetéséhez szükséges tanulmányok vagy tanácsadói szolgáltatások költségeire adott támogatások általában nem jelentenek a fentiek szerinti exporttámogatást
•    amellyel szemben a NAV, illetve az elő szervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában

Jelen pályázati kiírás keretében előleg nem igényelhető.

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

2015. március 12.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

KOMPLEX TECHNOLÓGIA-FEJLESZTÉS A FORRÁS-CENTRUM KFT-NÉL

A Forrás Centrum Kft. 39 799 729 forint uniós támogatást nyert a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (továbbiakban: GOP) keretén belül Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára tárgyú pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat keretein belül új eszközök megvásárlására került sor.

A Forrás Centrum Kft. egy jelen pályázattal egy új tevékenységi kört valósított meg, az egyedi gyártású gépjárművek gyártása, karbantartása.

Jelen pályázat keretében ezt az iparágat fejlesztettük megfelelő eszközök beszerzésével.

A projekt keretén belül 5db notebook, 5db Microsoft Office 2013, 4db Microsoft Win 8, 2db Samsung nyomtató, 1db futómű állító, 1db automata kerékszerelő, 1db féktárcsa eszterga, 1db kenéstechnikai rendszer, 1db vibrációdiagnosztikai és kiegyensúlyozó gép, 2db elszívó tömlőtömb, 1db Leitenberger teszt eszköz, 1db felnijavító gép, 1db tartályos olajleeresztő és leszívó, 1db diagnosztikai egység, 1db hidraulikus műhelyprés, 1db rugóösszehúzó, 1db kétoszlopos emlőgép, 1db automata klímatöltő, 1db telepített porszívó, 1db fényszóróállító, 1db hibakódolvasó, 1db mobil húzatópad, 1db telepített mosó és 1db Drop System szoftver került megvásárolásra.

A projekt összköltsége 79 794 979 Ft volt, az támogatás összege 39 794 979 Ft.

A megvásárolt eszközökkel teljes körűen el tudjuk látni feladatainkat, a bízunk a gyors fejlődésben, ügyfélkör növekedésben és az ezzel járó árbevétel növekedésben is.

További információ kérhető:

Pigniczki Sándor

info@forrascentrum.hu

2015.03.26-án Kabai Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője a Világgazdasági konferenciáján számos tudnivalót, és tanácsot osztott meg a nagyközönséggel az új pályázati rendszerrel kapcsolatban.
A 2014-ben kiírt GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) keretében kiírt pályázatok, és a fent említett nyilatkozat számos irányvonalat megmutattak azzal kapcsolatban, hogy mire lehet számítani az új pályázati rendszerben, melyeket az alábbiakban foglaltunk össze.
Mivel a közép-magyarországi régió elérte az európai uniós átlagnak megfelelő fejlettségi szintet, ezért várhatóan kevés forrás kerül majd ezen a területen kiosztásra, ezért ha valaki pályázni szeretne, érdemes lehet a tevékenységét a konvergencia régiókba, ezen belül is a hátrányos, illetve leghátrányosabb helyzetű besorolással rendelkező településekre fókuszálni.
Azokban a pályázatokban, ahol kapacitás bővítése a projekt cél, az előzetes információk alapján a feldolgozóipar vállalkozásait fogják támogatni, azonban a kereskedelmi, és szolgáltató szektorban tevékenykedő cégeket nem.
Nem csak a pályázatok feltételrendszerében, de az elbírálásban is komoly változások fognak bekövetkezni. Elsőként fontos, hogy a támogatás összegétől függően kétféle eljárásrendet fognak bevezetni. 300 millió forintos támogatási összegig egyszerűsített eljárás keretében bírálják a pályázatokat, melyben kevesebb adat és dokumentum benyújtása szükséges.  A fenti támogatási összeg felett kétlépcsős pályázati értékelés fog életbe lépni. Ez azt jelenti, hogy először a legfontosabb kritériumokat vizsgálják, mint például a takarékos költségvetést, a pályázati célhoz való kapcsolódást, és az időbeli megvalósíthatóságot, a további vizsgálatot pedig csak azokon a projekteken végzik el, amelyek a fentieknek megfeleltek. Az értékelés második szakaszában pontozásos szempontrendszer alapján fogják bírálni a pályázatokat, azonban az eddigiektől eltérően a pályázó már a projekt beadásakor tudni fogja, hogy hány pontja van (ez a pályázati felületen lesz látható).
Új szempont lesz az értékelés során a mérföldkő-rendszer is. Ez azt szolgálja, hogy a pályázati adatlapon megadott beruházási mérföldköveknél mindenképpen kelljen beadni kifizetési kérelmet, így ne essünk késedelembe a projekttel kapcsolatban. Fontos, hogy azok a pályázók, akik kifizetéseikkel késedelembe esnek, azaz vagy nem tartják be az általuk megadott fizetési ütemezést, vagy pedig a 2007-2013-as szakaszról elmaradásuk van, azok nem nyerhetnek el újabb pályázati támogatást.
Fontos változás lesz, hogy minden olyan pályázó, aki biztosítéknyújtásra kötelezett, a köztartozásmentes adózói bázisban való bekerülés esetén mentesül ez alól a kötelezettség alól.
Az eddigiektől szintén eltér, hogy nem egy, hanem három árajánlatot szükséges beadni minden költségtétel vonatkozásában, mely nagymértékben megnehezíti a pályázást, azonban ezzel némileg kiszűrhető a túlárazás a pályázati rendszerből. Folyamatosan dolgoznak azonban az ez alóli kivételeken, mint például, ha egy terméket csak egy cég forgalmaz, vagy ha nem azonos műszaki tartalmú gépekről lehet csak árajánlatot szerezni. Fontos, hogy a piaci ártól eltérő árazás is elfogadható lehet, de csak alapos indoklás esetén.
Az egyik legnagyobb eltérés, hogy amennyiben a pályázat keretében építési engedély köteles tevékenységet szeretnénk végezni, akkor a benyújtáskor már rendelkezni kell a jogerős építési engedéllyel, ami nagyban leszűkíti az ilyen beruházások megvalósításának a valószínűségét.
Pozitívumként jelenik meg azonban, hogy a kommunikációt egyszerűsítették, hiszen mindent az elektronikus rendszeren keresztül kell benyújtani (ez alól csupán néhány kivétel van, mint például a nyilatkozat annak alátámasztására, hogy a pályázatot valóban a pályázó cég adta be). Szintén az elektronikus rendszer előnye, hogy minden ponton van lehetőség kifogás benyújtására, melyet szintén elektronikusan tehetünk meg.

Az Új Széchenyi Terv keretében benyújtott pályázatokkal kapcsolatban a Közreműködő Szervezetnek lehetősége van helyszíni szemle, vagy helyszíni ellenőrzés lefolytatására. Előbbire a támogatási döntést megelőzően, utóbbira a támogatás igénybevételekor, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve a lezáráskor, vagy azt követően kerülhet sor.
A projekt életciklusa alapján a helyszíni ellenőrzés/szemle más-más céllal folytatható le, ezek pedig az alábbiak:
Támogatási döntést megelőző helyszíni szemle: a pályázat tartalmi elemeinek összevetése a helyszínen tapasztaltakkal, illetve kiegészítő információk szerzése az értékeléshez. Itt fontos szempont a szabálytalanságok, és visszaélések megelőzése.
Támogatási szerződés kibocsátását megelőző helyszíni szemle: ebben az esetben fontos, hogy a szemle kiértékelését megelőzően nem bocsátható ki a támogatási szerződés. Erre általában akkor kerül sor, ha a támogató döntésben hozott feltételeket/a támogatási szerződés megkötésének a feltételeit a helyszínen szükséges ellenőrizni.
Megvalósítási időszakban elvégzett helyszíni ellenőrzés: a projekt időbeli/műszaki/pénzügyi megvalósításának vizsgálata a cél. Fontos, hogy ekkorra az engedélyek már rendelkezésre álljanak, a projektnek pedig elkülönített nyilvántartása legyen, mivel itt a pályázat kapcsán tett, a már a megvalósítási időszakban is releváns vállalások ellenőrzésre kerülnek.
Fenntartási időszakban elvégzett helyszíni ellenőrzés: a projekt fenntartásának/működtetésének vizsgálata, a pályázatban tett vállalások teljesítésének ellenőrzése zajlik le ilyenkor.
Projekt lezárását megelőző helyszíni ellenőrzés: a projekt megvalósítás támogatási szerződés szerinti teljesítésének ellenőrzése, valamint a vállalt kötelezettségek teljesítésének vizsgálata.
Rendkívüli ellenőrzés: ezt abban az esetben rendelik el, ha a projekt megvalósításának nyomon követése során felmerülő információk indokolják (pl. hiánypótlást követően is hiányos dokumentáció, ellentmondásos dokumentumok, pontatlan, vagy hiányos információnyújtás, szabálytalansági gyanú felmerülése)
A helyszíni szemle/ellenőrzés során azokról jegyzőkönyv készül, melyet mind az ellenőrök, mint a pályázó cég képviselője aláír. Ezt követően lehetőség nyílik hiánypótlásra, melynek tartalmát és határidejét a jegyzőkönyvben rögzítik.
A helyszíni ellenőrzés során az alábbiakra fordítanak nagy hangsúlyt:
a projekt támogatási szerződésnek megfelelő megvalósítása
a projekt elemeinek helyszíni megtekintése (fényképfelvételekkel való dokumentálása)
a kifizetési igénylésekhez benyújtott dokumentumok, és igazolások eredeti példányának megtekintése, az egyezőség vizsgálata
a kedvezményezett által benyújtott nyilatkozatok egyezősége a bizonylatokkal
termékek, szolgáltatások teljesítésének a támogatási szerződéssel való összhangja
a tájékoztatás és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségek betartásának vizsgálata
projekt szintű elkülönített számviteli nyilvántartás ellenőrzése
A helyszíni szemle/ellenőrzés időpontjára elsősorban az alábbi dokumentumokat szükséges előkészíteni, illetve a projekt fizikai teljesítésének vizsgálatát lehetővé tenni:
Előzetes helyszíni szemle esetén:
aktuális cégkivonat/egyéni vállalkozó esetén a nyilvántartási számra vonatkozó igazolás
aláírási címpéldány
a fő- és fejlesztendő tevékenységhez kapcsolódó jogerős engedélyek (telep- és működési engedély)
a projekt megvalósításához szükséges engedélyek
az elszámolható költségeket alátámasztó dokumentumok (pl. árajánlat)
tulajdoni lap, továbbá bérelt ingatlan esetén bérleti szerződés, hozzájáruló nyilatkozat
éves átlagos statisztikai létszámra vonatkozó dokumentumok
amennyiben a projekt a szemle időpontjában megkezdődött, minden a projekt megvalósításával kapcsolatos további dokumentum szükséges (pl. megrendelés, szerződések, számla, szállítólevél, bankszámla kivonatok a pénzügyi teljesítés igazolása)
a projekt költségek elkülönített könyvelése
Megvalósítási/fenntartási/zár helyszíni ellenőrzések esetén a fentieken túl:
üzembe helyezéssel, használatba vétellel kapcsolatos dokumentumok
a támogatási összeg beérkezésének a bankszámlakivonata
főkönyvi kartonok a támogatás elkülönített könyvelésének alátámasztására
a támogatás biztosítékának dokumentumai
a projekt forrásait igazoló dokumentumok
az esetleges közbeszerzési kötelezettség teljesítését igazoló dokumentumok
időszakos jelentéstételi kötelezettség dokumentálása
a nyilvánosságra és a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó alátámasztó dokumentáció
a projekt számszerűsíthető eredményeit alátámasztó dokumentumok

Fontos, hogy az ellenőrök a pályázattal és a támogatással összefüggően bármilyen dokumentumot, objektumot vizsgálhatnak, arról információt kérhetnek. A Forrás Centrum Kft. munkatársai egy esetleges ellenőrzés során segítenek a dokumentáció összeállításában, illetve szükség esetén személyesen is részt vesznek az ellenőrzéseken.

Elérkezett a 2014-es év vége, mely magával hozza a pénzügyi év zárását azoknál a vállalkozásoknál, amelyeknek a mérlegforduló napja december 31-ére esik. A zárást igazoló beszámoló elkészülésére, és nyilvánosságra hozására a törvényben meghatározott határidő ezeknél a vállalkozásoknál az adott pénzügyi évet követő év május 31-e.
Ezt a dátumot mindenképpen be szükséges tartani, azonban amennyiben vállalkozásunk még nem rendelkezik legalább két-három lezárt üzleti évvel, abban az esetben érdemes lehet a beszámolót előbb lezárni, mivel a pályázati kiírások gyakran tartalmaznak olyan indulási feltételt, miszerint a pályázónak kettő, esetleg három lezárt üzleti évvel kell rendelkeznie.
Pályázati szempontból fontos, hogy az üzleti év zárásakor figyelembe vegyünk néhány tényezőt, melyek meghatározhatják, hogy milyen pályázatokon, és mekkora összegben pályázhatunk állami támogatásra.
A mérleg elkészítésénél a legfontosabb szempont, hogy a vállalkozás saját tőkéje az támogatási kérelem beadását megelőző utolsó, lezárt üzleti évben nem lehet negatív, és el kell, hogy érje legalább a jegyzett tőke felét. Ennek a nem teljesítésével a pályázó teljes mértékben kizárja magát a pályázatok köréből.
A másik, mérleggel kapcsolatos fontos adat a mérleg főösszeg. Nem minden pályázatnál, de egyre többnél meghatározza a maximális projekt összköltséget a pályázat beadását megelőző utolsó lezárt év mérleg főösszege, ezért érdemes ezt az adatot is a terveknek megfelelően alakítani.
A fenti megfontolásból szintén érdemes a lehetséges beruházásokra figyelemmel meghatározni az árbevétel összegét.
Számos pályázatban indulási feltétel, hogy a cég utolsó lezárt évében legalább egy alkalmazottal rendelkezzen, ezért erre is érdemes odafigyelni a beszámoló elkészítésekor.
A fentieken kívül továbbra is fontos, hogy kizáró tényezőként jelennek meg a pályázatokban a munkaügyi bírságok, illetve adótartozások, ezért ezeket folyamatosan figyelni kell, és szükség esetén a megfelelő intézkedéseket meg kell tenni.

A pályázatok előkészítése, beadása, és az abban foglalt projektek megvalósítása során számos feltételt, és szempontot szükséges figyelembe venni, sok mindenre kell odafigyelni. Az alábbiakban összegezzük, mi az a 10 legnagyobb, támogatott beruházások esetén elkövethető hiba, amely a kérelem elutasítását, vagy a későbbiekben a támogatási összeg visszautalását vonhatja maga után.
1.    A pályázati feltételek nem megfelelő értelmezése: a pályázati felhívás megjelenésekor az első feladat a vállalkozás minősítése az adott konstrukcióra. A gyakorlott pályázatírók számára hamar kiderül egy pályázati felhívásból, hogy abban mik a konkrét indulási feltételek, azonban az avatatlan szem sok mindent figyelmen kívül hagyhat. Ebből eredően komoly idő- és pénzráfordítással kerülhet beadásra egy olyan támogatási kérelem, mely már a bírálat első szakaszában elutasításra kerül.
2.    Túl magas projekt összköltség: habár lehetséges, hogy a pályázati felhívás alapján jogosultak vagyunk egy nagyobb méretű beruházási támogatás elnyerésére, a költségek tervezésekor figyelembe kell venni a rendelkezésre álló pénzügyi erőforrásokat. Mivel általánosságban elmondható, hogy a pályázatok utófinanszírozásúak, ezért a teljes összköltség rendelkezésre kell, hogy álljon, mivel a nem megfelelő kalkuláció akár azt is jelentheti, hogy a projektet nem tudjuk megvalósítani.
3.    Az ÁFA figyelmen kívül hagyása: az ÁFA – levonási joggal rendelkező vállalkozások, és főleg a nagyobb projektek esetén súlyos hiba figyelmen kívül hagyni az ÁFA összegét. A megvalósítás során ennek finanszírozását is biztosítani kell, amelynek költsége ráadásul nem számolható el a pályázatban.
4.    A cégkivonatban lévő adatok hiányosságai: minden pályázati kiírásban alapvető feltétel, hogy a fejlesztendő tevékenységnek, és a megvalósítási helynek a beadás időpontjában már bejegyzettnek kell lennie. Ellenkező esetben a pályázat bírálatának korai szakaszában elutasíthatják a kérelmet.
5.    Használt eszközre kért árajánlat: fontos szempont, hogy a támogatott projektekben csak új eszközök beszerzésére van lehetőség, legyen az hardver, vagy akár egy munkagép. Ennek megfelelően, amennyiben bebizonyosodik, hogy a projekt keretében beszerzésre kerülő eszköz nem új, abban az esetben a támogatási kérelmet elutasíthatják, vagy a támogatás visszafizettetésére kerülhet sor.
6.    Kései pályázatbeadás: a pályázatok megjelenésekor az első megnézendő adatok között szerepel a beadási határidő. Általánosságban elmondható, hogy a beadás időtartamára egy kezdő és egy befejező dátumot is megadnak. Lényeges, hogy igyekezzünk minél előbb beadni a pályázatot, mert általában a rendelkezésre álló keretösszeg nem elég minden beadott támogatási kérelem támogatására, a bírálatnál pedig az számít, hogy melyik támogatható projektjavaslat mikor érkezett be, azok feldolgozása időrendi sorrendben történik.
7.    Határidők be nem tartása: a beadás határidején kívül figyelembe kell venni, hogy a bírálat során kért hiánypótlások, tisztázó kérdések, majd a támogatási döntést követően az elszámolások, kifizetési kérelmek, a projekt lezárása után pedig a fenntartási jelentések is meghatározott határidők betartása mellett nyújthatók be, ellenkező esetben a pályázatot elutasíthatják, a támogatási szerződéstől elállhatnak, vagy kérhetik a kifizetett támogatás kamatokkal növelt összegének visszafizetését.
8.    Idő előtti megkezdés: általánosságban elmondható a pályázatokról, hogy a beadást követő napon saját felelősségre megkezdhetők. Amennyiben a beadást megelőzően dokumentáltan megkezdett beruházásról van szó, annak támogatása nem lehetséges. Ezen kívül érdemes megfontolni, hogy a beadás és a támogatási szerződés megkötése között érdemes-e megkezdeni a projektet, hiszen ha valamilyen okból kifolyólag elutasítják a pályázatot, és még nyitva áll a konstrukció, a javított kérelem beadása a legkorábbi lehetséges kezdődátum meghatározója.
9.    Készpénzben történő teljesítés: a pályázat keretében megvalósításra kerülő beruházások esetén lényeges, hogy minden 100 000 forint feletti számla átutalás útján kerüljön kifizetésre, mivel a készpénzes teljesítés után a közreműködő szervezet nem folyósítja a támogatást.
10.    Projektdosszié hiánya: Mivel a pályázat során minden dokumentumra megőrzési kötelezettsége áll fenn a pályázónak, ezért érdemes még a beadáskor a projektre egy külön dossziét nyitni, melyben minden, a beruházással kapcsolatos dokumentum lefűzhető, amennyiben releváns, eredeti példányban. Ezzel elkerülhető, hogy egy esetleges ellenőrzés során a dokumentumokat ne találjuk meg, és ezzel esetlegesen egy szabálytalansági eljárás vegye kezdetét.

Az Új Széchenyi Terv pályázataiban általánosságban elmondható, hogy a projekt összköltség maximuma az utolsó lezárt üzleti év árbevétele, és mérlegfőösszege alapján kerül megállapításra. Ebből következik, hogy mindkét adatot érdemes terveinknek megfelelően lezárni. Minden pénzügyi év végén, mikor közeledik a beszámolók lezárásának ideje, az alábbiakban néhány tanáccsal járulunk hozzá az árbevétel és a mérlegfőösszeg növeléséhez.
Egy cég mérlegfőösszege a vállalkozás közel minden pénzügyi adatával összefügg. Ennek növelésére az alábbiakban találhatók a legnépszerűbb módszerek:
1.    Eszközvásárlás: ez a legegyszerűbb módja a mérlegfőösszeg növelésének, hiszen a megvásárolt eszköz a befektetett eszközök között kerül feltüntetésre a mérlegben.
2.    Hitelfelvétel: mivel a hitel felvétele a mérlegben eszköz oldalon a pénzeszközökben, forrás oldalon pedig a kötelezettségekben jelenik meg, ezért növeli a mérlegfőösszeget.
3.    Készletek növelése: mivel a mérleg eszköz oldalán a készletek is megjelennek, azok növelése is segítheti a mérlegfőösszeg megfelelő értékének elérését.
4.    Mérleg szerinti eredmény: ennek a tételnek a növekedése a mérleg forrás oldalán mutatkozik egyértelműen, azonban az eredmény kimutatásban kerül megállapításra. A fenti eredmény növekedésével nőnek az eszköz oldalon a pénzeszközeink, illetve maga a mérlegfőösszeg is.
5.    Tőkeemelés: a vállalkozás tagjainak utólagos befizetésével nem csak a forrás oldalon lévő saját tőke, de az eszköz oldalon lévő pénzeszközök sor is növekedni fog.
Az árbevétel csak a kibocsátott számlák alapján realizált bevételt tartalmazza, ezért annak növelése csak oly módon lehetséges, hogy valóban magasabb számú, és összegű számla kerül kibocsátásra. Ezt elérhetjük a marketing tevékenység serkentésén keresztül vásárlásösztönzéssel, például kuponok, vagy kedvezmények biztosítása útján, illetve a célcsoportunkhoz illeszkedő keresletnövelő intézkedések foganatosításával. Fontos, hogy figyelembe vegyük, hogy az árbevétel növekedésével, ha költségeink nem ugyanilyen mértékben növekednek, adózás előtti eredményünk is magasabb lesz, melynek komoly adóvonzatával is számolnunk kell, mely 500 millió forintig 10, a fölött pedig 19 százaléknyi terhet jelent.