EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek

Versenyképes IKT szektor fejlesztése (GOP-2014-3.3.4)

2014. április 7. (hétfő) Írta: Forrás Centrum

A pályázati kiírás célja

Az IKT szektorban működő vállalkozások esetében az innovációnak, és a K+F programokban való részvételnek kiemelkedő jelentősége van, ezért ezeknek a vállalkozásoknak mind szakmailag, mind vállalati kultúrájukban alkalmassá kell válniuk arra, hogy nemzetközi együttműködésben szerepet vállalhassanak.

A pályázati kiírás célja, hogy az IKT, vagy informatikai témájú K+F+I projekteket fejlesztő vállalkozások – elsősorban KKV-k – nemzetközi piaci lehetőségei bővüljenek, és az Európai Unió Horizon 2020 programjában való aktív részvételük növekedjen.

A pályázat keretében vállalkozások számára a Horizon 2020 program megismerésére, innovációs tanácsadás igénybevételére és marketing tevékenység támogatására nyílik lehetőség.

A támogatás mértéke és összege

A pályázatok keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5.000.000 Ft, maximum 20.000.000 Ft.
Az elnyerhető támogatás mértéke az összes elszámolhatón költség 75%-a.

Kötelező vállalások

  • Tagság az Informatikai Vállalkozások Szövetségében
  • A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt fenntartási időszakának végéig folyamatos tagsági jogviszonyt tart fenn az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségében.

Az Európai Unió H2020 programjába való bekapcsolódás
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt keretében a megvalósítási időszakban részt vesz az Európai Unió Horizon 2020 programjáról szóló képzések, valamint rendelkeznie kell PIC (Participant Identification Code) kóddal az EU Horizon 2020 partnerkereső rendszerében a fenntartási időszak végéig.
A pályázó vállalja, hogy a fenntartási időszak végéig folyamatosan rendelkezik:
a)    a Magyar Külgazdasági Hivatal (HITA) ICT export adatbázisában feltöltött profillal
b)    saját domainnel és honlappal, amelyen van angol nyelvű tájékoztatás
Innovációs tevékenység
A pályázó vállalja, hogy a projekt keretében a megvalósítási időszakban az alábbi feltételek közül legalább 1 teljesül:
a)    részt vesz Horizon 2020 pályázatban önálló pályázóként vagy konzorciumban partnerként, illetve vezető partnerként (a feltétel teljesüléséhez beadott pályázat szükséges)
b)    részt vesz valamely IKT és/vagy innovációs szakmai kiállításon/vásáron/networking konferencián (beleértve a NIH, HITA, egyéb Kormányzati támogatással megvalósuló vagy informatikai szakmai szervezet által szervezett rendezvényeket)
c)    részt vesz start-up versenyen (NIH, IVSZ vagy bármilyen hazai vagy uniós társfinanszírozott megvalósuló start-up verseny pl. akkreditált technológiai inkubátor által szervezett verseny)
Pályázók köre:

Jogi forma, méret, székhely:
a) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok,
b) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok,
c) akiknek az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt
d) akik mikro- kis vagy középvállalkozásnak minősülnek

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
A 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján partner vagy kapcsolt vállalkozások külön nyújthatnak be pályázatot.

Pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére aki, vagy amely:
a)    nem rendelkezik legalább egy lezárt (beszámolóval alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele, és
b)    jelen projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét
c)    nem rendelkezik a Horizon 2020 partnerkereső rendszerében való regisztrációt igazoló PIC kóddal
d)    nem rendelkezik a Magyar Külgazdasági Hivatal (HITA) ICT export adatbázisában feltöltött profillal
e)    nem rendelkezik saját domainnel és honlappal, amelyen van angol nyelvű tájékoztató is
Támogatható tevékenységek köre
1)    Innovációs tanácsadási szolgáltatásokhoz és az innovációs támogató szolgáltatásokhoz nyújtott támogatásként:
a)    Horizon 2020 program ismeretek bővítése: képzéseken, workshopokon való részvétel
b)    Képzési/tanácsadási szolgáltatás igénybevétele: a Horizon 2020 programon való induláshoz és piacra jutáshoz kapcsolódó piackutatás, adatbázisok, marketing ismeretek- és termékfejlesztési képzés/tanácsadás
c)    IVSZ Szoftverfejlesztési Tanúsítvány megszerzése: projekt előminősítési szolgáltatás igénybevétele az IVSZ által felállított innovatív know-how alapú minőségbiztosítási rendszernek megfelelően a Horizon 2020 programban való részvétel feltételeinek vizsgálatával
2)    Csekély összegű támogatásként:
a)    projekt partner keresés ill. kapcsolódó szolgáltatás igénybevétele
b)    piacra jutás támogatása (piaci megjelenés, marketing eszközök)

Nem támogatható a Közép-Magyarországi régió területén megvalósuló fejlesztés.

Téma: E-kereskedelem, Pályázat |

Szóljon hozzá

Megjegyzés: A hozzászólás moderálható és törölhető.