EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek

Eszközbeszerzés 2010 a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztéséhez vidéken (1-20 millió Ft) és Budapest, Pest megyében(1-20 millió Ft)

2010. július 2. (péntek) Írta: Forrás Centrum

A pályázat keretében eszközök beszerzésére 1-20 millió Ft (KMOP esetén 1-20 millió Ft), 25-50% mértékű vissza nem térítendő állami támogatás nyerhető el a megvalósítás helyszínétől függően (a támogatás mértékénél a hátrányos és nem hátrányos kistérségi besorolás az irányadó).
 
Támogatható tevékenységek:
(A 3.-5. pontokban szereplő tevékenységek csak az 1. vagy a 2. pontban foglaltakkal együtt támogathatóak. Az 1. és 2. pontban felsorolt tevékenységek önállóan is támogathatóak. A 3. és 4. pontban szereplő tevékenységek csak együttesen támogathatóak.

 Technológiai fejlesztést eredményező beruházások, az alábbiak szerint (minimum egységár nettó 200.000 Ft/db, a pályázható eszközök, a pályázható eszközök listája vámtarifaszám alapján van meghatározva):
o új eszköz beszerzése vagy
o olyan használt eszköz beszerzése, amely esetében a pályázó igazolni tudja, hogy a használt eszköz 3 évnél nem régebbi (azaz az eszköz gyártási éve nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását megelőző harmadik év, és az eladó az eszköz beszerzéséhez nem vett igénybe a projektet megelőzően hazai vagy európai uniós támogatást).

Néhány példa (a lista nem teljes!!!):
 
 hűtő- és fagyasztógép
 laboratóriumi készülékek
 ipari mérlegek
 kenyérsütéshez kapcsolódó kellékek
 nyomdai gépek
 mérőműszerek
 targonca
 szövő és varrógépek, egyéb textilipari gépek
 faipari gépek
 asztalosipari gépek
 gumi vagy műanyagfeldolgozó gépek
 médiaiparhoz kapcsolódó berendezések
 
 optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai
 orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútor (pl. műtőasztal, vizsgálóasztal, kórházi ágy, mechanikus felszereléssel, fogorvosi szék, röntgengép); forgatható fodrászszék és hasonló szék, döntő és emelő szerkezettel; mindezek alkatrésze

 Információs technológia-fejlesztés:
o hardver (minimum egységár nettó 15.000 Ft/db),
o szoftver (maximum az összes elszámolható költség 25%-a lehet)

 Domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja (maximum 20.000 Ft)

 A domain név regisztrációhoz kapcsolódó honlapkészítés (kötelező, ha még nincs honlapja, és domain regisztrációra is pályázik, maximum 300.000 Ft)
 Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása (maximum a projekt összes elszámolható költségének 10% áig, de maximum 2,5 millió forintig):
o ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO 14001 követelményeknek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o EMAS környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer bevezetése, hitelesítése és nyilvántartásba vétele,
o ISO/TS 16949; QS 9000, VDA járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o AQAP 2110/2120, valamint AQAP 150 és 160 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o Élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000) bevezetése és tanúsíttatása,
o MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása,
o ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása,
o TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása, és tanúsíttatása
o MSZ EN ISO 3834-2: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 2. rész: Teljes körű minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN ISO 3834-3: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 3. rész: Általános minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN ISO 3834-4: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 4. rész: Alapvető minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN 15038: 2006 Fordítási szolgáltatások. A szolgáltatások követelményei,
o MSZ EN 13816:2002 Szállítás. Logisztika és szolgáltatás. Tömegközlekedés. A szolgáltatás minőségének fogalmai, célja és mérése.

 Le nem vonható ÁFA

Támogatás összege:

Az igényelhető támogatás összege
Vidéken:
o Leghátrányosabb helyzetű településeken:
- Mikro- és kisvállalkozások esetében: 50%,
o Hátrányos helyzetű településeken: 40%
o Egyéb településeken: 30%,

Pest megyében 30%,
Budapesten 25%.
 Vidéken: minimum 1 millió Ft, maximum 20 millió Ft.
 Pest megyében: minimum 1 millió Ft, maximum 20 millió Ft.

A pályázat keretében előleg nyújtható a támogatás 25%-a erejéig.

Pályázó lehet:

 aki, mikro-, kis-, és középvállalkozás;
 akinek az átlagos statisztikai létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben minimum egy fő volt;
 aki legalább két lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik;
 akinek az egy főre eső árbevétele eléri a 4 millió Ft/fő összeget;
 akinek a saját tőkéje nem negatív, illetve eléri a jegyzett tőke felét,
 akinek a legutolsó lezárt teljes üzleti évének éves nettó árbevétele vidéki projektek esetében 5-15%-nál, közép-magyarországi projektek esetében pedig 0%-nál nagyobb mértékben nem csökkent az azt megelőző utolsó lezárt teljes üzleti év nettó árbevételéhez képest,
 a cég nem állhat csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt,
 a beruházás összes értéke nem haladhatja az utolsó lezárt év nettó árbevételét!!!
FONTOS:

A pályázónak az alábbi kötelezettségek valamelyikét kell vállalnia:

Árbevétel-vállalás: A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 3 évben az éves nettó árbevétel százalékos változása nem csökken 5 %-nál nagyobb mértékben. Az első évben a változást a 2008. vagy 2009. évhez, a következő évben a tárgyévet megelőző évhez kell viszonyítani.

Nincs foglalkoztatási kötelezettség, kivéve, ha a pályázó nem tudja az árbevétel-vállalást teljesíteni (ebben az esetben a bázisév (2008. vagy 2009) átlagos statisztikai létszámát kell folyamatosan fenntartani a megvalósítást követő 3 éven keresztül).

A támogatási összeg nem haladhatja meg az utolsó lezárt teljes üzleti év éves nettó árbevételét vagy egyéni vállalkozó esetében az adóalapba beszámított bevételét.

Téma: Gépbeszerzési pályázatok, Gépvásárlási pályázatok |

3 hozzászólás

  1. Boros Edina írta:

    Üdvözlöm!

    Takarítócéget szeretnénk alapítani.Van esetleg valamilyen pályázati lehetőség kezdő vállalkozásoknak?
    Köszönöm válaszát!

  2. Forrás Centrum írta:

    Tisztelt Boros Edina!

    Van lehetőség vissza nem térítendő pályázaton indulni. Ez 3 részből tevődik össze. Egyrészt kötelező hitel felvétel, ami kedvező kamatozású. Biztosítani kell saját forrást is, önerőt, amely 10%. Ez lehet, akár a megvásárolni kívánt ingatlan is, fedezetként. A vissza nem térítendő támogatás összege, legalább 1 millió, de legfeljebb 4 millió Ft lehet. A visszatérítendő támogatás, a hitel 1-8 millió Ft-ig terjed.
    Tehát ez maximum hitelnél 8 millió Ft, a vissza nem térítendő támogatás így 4 millió Ft, akkor a maximum önerő 1,2 millió Ft.

    Üdvözlettel,
    Forrás Centrum Kft.

  3. Mérnöki Műveletek írta:

    Tisztelt Forrás Centrum

    2011 decemberében alapítottam egy egyszemélyes KFT-t. Technológiai fejlesztést szeretné bvezetni. A főprofilom helyszínen kivitelezett alkatrész gyártás. Ehhez szeretnék egy mini CNC gépet vásárolni ~4,2 millió forintért. Milyen pályázási lehetőségem van? Tudnak-e ebben segíteni nekem?

    Tisztelettel: Mérnöki Műveletek

Szóljon hozzá

Megjegyzés: A hozzászólás moderálható és törölhető.