EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek

JEREMIE Mikrohitel Program

2007. október 12. (péntek) Írta: Forrás Centrum

 

Az Európai Bizottság felismerve a mikro-, kis- és középvállalkozások létfontosságú gazdasági és társadalmi szerepét és azok finanszírozási forrásokhoz való hozzájutásának nehézségeit 2007-től „Közös európai források a kis- és középvállalkozásoknak” (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises, JEREMIE) címmel programot indít a kis- és középvállalkozók pénzügyi forráshoz való jobb hozzáférésének megteremtése érdekében.

 

A konstrukció keretében Magyarország megközelítőleg 190 milliárd Ft forráshoz juthat, ami az egyes konstrukciók áttételes hatásain keresztül akár 2000 milliárd Ft plusz forrást is jelenthet a gazdaságnak.

 

 

A JEREMIE kifejezetten a mikro-, kis-, és középvállalkozások számára tervezett pénzügyi konstrukciók segítségével mozdítja elő azok pénzügyi forrásokhoz való jobb hozzáférését. Célja a mikro- és kisvállalatok fejlődését gátló piaci elégtelenségek közül az egyik legfontosabb, a piaci hitel-, tőke- és garanciaforrásokhoz való korlátozott hozzáférés orvoslása, mivel a kisebb, megfelelő gazdálkodási múlttal nem rendelkező vállalkozásoknak fejlett üzleti és pénzügyi környezet mellett is finanszírozási problémái lehetnek a fajlagos tranzakciós költségek nagysága, illetve a szükségszerűen fellépő információs aszimmetria következtében. A vállalkozások finanszírozáshoz jutásának segítése a létrejövő fejlesztések eredményeként hozzájárul a foglalkoztatás és a beruházások növekedéséhez, valamint fizikai tőke minőségének javulásához egyaránt.

 

Magyarországon a legkisebb cégek mindössze

0 %-a gazdálkodik hitellel. Probléma a fedezet hiánya, valamint, hogy nem rendelkeznek értékelhető gazdálkodási és hitelezési múlttal. A kereskedelmi bankok a túl magas költségek, vagy a hitelbírálati rendszer számára nem megfelelő biztosítékok miatt túlságosan kockázatosnak ítélik a hitelnyújtást.

 

A JEREMIE mikrofinanszírozás a hitelképes, de nem bankképes mikro- és kisvállalkozásokat segítő legfontosabb eszköz. A JEREMIE célja a mikrovállalkozások finanszírozási forrásokhoz való jutásának megkönnyítése a mikrofinanszírozás módszereinek fejlesztésével, a rendelkezése álló források növelésével, továbbá a magyarországi székhelyű mikrovállalkozások fejlesztése mikrofinanszírozó szervezetek bevonásával a hitelhez jutás lehetőségeinek javításával. A mikrofinanszírozás keretében - figyelembe véve az áttételes hatást is – számításaink szerint 360 milliárd forint hitelkihelyezés érhető el hét év alatt.

 

A vállalkozások a hiteleket gépek, berendezések, szoftverek, informatikai és tárgyi eszközözök beszerzésére, beruházások finanszírozására fordíthatják. Lehetőségük lesz meglévő ingatlanjuk vagy bérelt infrastruktúrájuk fejlesztésére is. Továbbá tevékenységük bővítéséhez, forgóeszközök és szolgáltatások beszerzéséhez is igénybe vehetik az új típusú forrást. A hitelfelvevőnek beruházás esetében 20 % önerővel is kell rendelkeznie, míg forgóeszköz hitel esetében azonban nincs önerőre vonatkozó elvárás. A hitel maximális összege 6 millió forint lehet, a kihelyezett hitel maximális futamideje forgóeszköz kölcsönnél 12 hónap, beruházási hitelnél maximum 60 hónap.

 

A JEREMIE mikrofinanszírozás segítségével:

 

  • egyre többféle, az ügyfelek igényeihez rugalmasabban alkalmazkodó konstrukció áll majd rendelkezésre;
  • a vállalkozást indítani szándékozó magánszemélyek is igénybe vehetik a hitelt;
  • a korábbinál sokkal szélesebbé válik a közreműködői kör, erősödik a verseny az ügyfelekért;
  • enyhébb fedezetkövetelmény mellett is hitelekhez lehet jutni;
  • a korábbinál lényegesen gyorsabbá válik a hitelhez jutás.
  • Téma: Hitel |

    107 hozzászólás

    1. Csillag Anett írta:

      Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Én fiatal, 30-on aluli vállalkozó vagyok, induló vállalkozással. Még ki sem tudtam nyitni az üzletet, de a költségeim már meghaladják közel a 200 eFt-ot (hatósági szolg. dyjak, okmánybélyegek, stb.stb.) Gyakorlatilag amire igazán kellen a pénz ilyenkor (is) az “elmegy” a különböző költségekre (üzlet bérletid díja, X-havi kaució,) Árufeltöltésre alig marad, így nagyon nehéz elindulni. Kérdésem, hogy hol lehet a JEREMIE-hitelt igényelni, milyen feltételekkel? Nincs terhelhető ingatlanom, sem milliós ingó vagyonom. Albérletben lakom és miután a 8. bőrt is lehúzta rólam a “munkaadóm”, úgy döntöttem, hogy megpróbálok egyedül boldogulni.
      Kérem, ha tudnak adjanak segítséget a fenti hitel “lelőhelyéhez” Segítségüket előre is köszönöm! Üdv. Anett

    2. Forrás Centrum írta:

      Kedves Anett!

      Sajnos a vállalkozóknak nagyon sok terhet kell viselniük. Ez különösen a kisvállalkozásokra igaz. A Jeremie Mikrohitelt irodánkon keresztül is igényelheti.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    3. Vajas Józef írta:

      Nagyon örülök jeremie-nek!Már 2 órája olvasok róla különböző forumokon minden szépet és jót,Csak,azt nem írja egyik fórum sem ,hogy hol és hogyan lehet hozzájutni régionként,megyeszékhelyenként,intézményenként,vagy,bankonként?Előre is köszönöm a seítséget.
      Üdvőzlettel Vajas József

    4. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Vajas Úr!

      Amennyiben mikrohitelre van szüksége, abban tudunk segíteni.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    5. Gábor Sándor írta:

      Hello!
      Vállalkozásba szeretnék kezdeni, egész pontosan egy működő élelmiszerüzletet szeretnék átvenni berendezéssel, árukészlettel, bérleti joggal vagy egy berendezett engedélyekkel rendelkező üzlethelységet bérelnek.
      Plussz egy-két alkalmazottat vennék fel.
      Igényelhetek-e Jeremie hitelt!
      Köszönöm a tájékoztatást!
      Üdvözlettel:
      Gábor Sándor

    6. Forrás Centrum írta:

      Kedves Sándor!

      Nincs akadálya annak, hogy Jeremie hitelt igényeljen.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    7. Józsa László írta:

      Nekem is az lenne a kérdésem,hogy a Jeremie mikrohitelhez kell-e ingatlan fedezet,mert az nekem sincs.Sajnos az induló tőke sok kis apróságra “elmegy”.Előre is köszönöm a válaszát!Üdvözlettel:Józsa László

    8. Forrás Centrum írta:

      Sajnos kell ingatlan fedezet a jeremie mikrohitelhez.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    9. Molvay Péter írta:

      Terhelt ingatlan lehete-e fedezet

      Köszön Nettel Molvay Péter

    10. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Molvay Péter!

      Ez attól függ, hogy mennyire tehelt az ingatlan.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    11. Suszter Henrietta írta:

      Tisztelt Cím!
      Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet igénybe venni a Jeremie mikrohitelt? Illetve milyen fedezet szükséges (pl.: ingatlan) a hiteligényléshez?

    12. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Suszter Henrietta!

      Szívesen segítek a Jeremie Mikrohitel ügyintézésben. Ingatlanfedezet szükséges.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    13. Petrovszki Petra írta:

      Tisztelt Cím!

      Azt szeretném megkérdezni, hogy egyéni vállalkozást szeretnék indítani, és a Jeremie mikrohitel felvehető-e akkor, ha van személyi kölcsönöm?

      Köszönettel:
      Petrovszki Petra

    14. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Petrovszki Petra!

      Ismereteim szerint ez nem akadálya annak, hogy igényeljen Jeremie Mikrohitelt.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    15. Katalin írta:

      Tisztelt Forrás Centrum!
      A jeremie mikrohitel felvehető vállakozás indítására is?Mármint nem csak brendezések,hanem induló költségek fedezésére is?Továbbá van terhelhető házrészem,ez lenne a fedezet,de ezt lakásvásárlásra is szeretném megterhelni.Lehet együtt a kettőt?

    16. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Katalin!

      Nem világos, hogy mit ért induló költségek alatt. Amennyiben a ház értéke meghaladja a két hitel összegét, akkor valószinűleg elfogadják fedezetként.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    17. Zsolt írta:

      Tisztelt Forrás Centrum! Mikro hitelt szeretnék felvenni induló vállalkozásomhoz,mely egy mezőgazdasági szolgáltatás,traktor vásárlásához kellene ebben tudnak-e? segíteni.

    18. Forrás Centrum írta:

      Kedves Zsolt!

      Kérem szíveskedjék elérhetőségét megküldeni az info@forrascentrum.hu címre.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    19. Zsolt írta:

      Kedves Beáta! Érdeklődnék üzlethelyiség vásárlásával kapcsolatban, milyen lehetőségeim vannak beruházási hitellel kapcsolatban. Részletes felvilágítást szeretnék kérni. Köszönettel!

    20. Forrás Centrum írta:

      Kedves Zsolt!

      A Jeremie Mikrohitel kiválóan alkalmas arra, hogy üzlethelyiséget vásároljon belőle. Amennyiben megküldi elérhetőségét az info@forrascentrum.hu címre, akkor felvesszük Önnel a kapcsolatot.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    21. Juhászné írta:

      Kedves Beáta!
      Árúfuvarozói vállalkozást szeretnék létrehozni Borsod megyében.Tgk vásárlásra és az első két hónap működtetéséhez szeretnék induló alapot. Milyen lehetőségeink vannak. Pályázat? Hitel? Segítségét előre is köszönöm.

    22. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Juhászné!

      Első sorban a hitelt tudom javasolni. Sajnos tehergépkocsi vásárlására nem lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    23. Várvölgyi Ilona írta:

      Kedves Beáta!

      Családi vállalkozásunknak komplex fejlesztési terve van, mellyel a LEADER pályázaton kívánunk indulni. A fejlesztés összege akkora, hogy mintegy 10 millió ft saját erőre lenne szükségünk. Ennek megfelelően eljártunk számlavezető bankunknál, ahol családi ingatlanunk lekötése mellett mintegy 11 milliós hitelkeretre kötöttünk szerződést. Az ismert pénzügyi helyzetben azonban a bank egyoldalúan úgy döntött, hogy a hitelkeretet leszállítja 7,5 millióra. Át tudjuk-e váltani a későbbiekben ezen keretet mikrohitelre?
      Üdvözlettel: Ilona

    24. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Várvölgyi Ilona!

      Sajnos a Jeremie Mikrohitel célja azon vállalkozások hitelhez juttatása, amelyek banki hitelt nem kapnak. Mivel az Önök vállalkozása kapott banki hitelt nagy valószínűséggel nem juthat Jeremie Mikrohitelhez.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    25. F. Csaba írta:

      Tisztelt Csókási Beáta,

      Cégem decemberben alakul.
      Egy épülő bevásárló központban szeretnék látványpékséget üzemeltetni.
      A 3 havi kaukcióra VAGY az üzletberendezés biztosítására lenne szükség kb. 3.000.000 millió Ft-ra.

      Ingatlan fedezetem nincs, önerőm van.

      A látványpékség üzletberendezése ( kiszolgáló pult, dekoráció , egyéb design berendezések ) lehet -e fedezet a hitelhez teljesen induló válllakozás indításához megfelelő üzleti terv esetén?

      köszönettel:

      F. Csaba

    26. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt F. Csaba!

      Valószínűsítem, hogy ingatlan fedezet nélkül nem fog tudni hitelhez jutni sajnos.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    27. Zsuzsa írta:

      Kedves Beáta!
      Egyéni vállalkozóként készülök látványpékséget nyitni egy belvárosi üzlethelyiségben. Kb. 1500000-2000000 ft hitelösszegre lenne szükségem az induláshoz. Lehetséges-e, hogy Jeremie Mikrohitelt igényeljek? Ha igen, mi a módja?
      Segítségét előre is köszönöm!

    28. Borbas Imre írta:

      Kedves Beata
      Az indulo valakozasomhoz szeretnek hitelt felvenni. Gyér tudasom szerint a tartosan munkanelküliek ibas s hitelhez juthatnak. Milyen feltetelek szüksegesek hozza? Köszönettel
      Borbas Imre

    29. Forrás Centrum írta:

      Kedves Zsuzsa!

      Amennyiben van ingatlanfedezete, akkor nincs akadálya a mikrohitel igénylésének.

    30. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Borbas Imre!

      Ilyen típusú hitellel még nem találkoztam. A blog olvasóinak szívesen bemutatnám az ibas hitelt, ha van róla iformciója.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    31. Nagy Lászlóné írta:

      Engem is érdekelne a mikrohitel, mivel most indítunk egycsaládi vállalkozást, ami egy vegyesbolt lesz. A bankok érdekes módon elzárkóznak a mikrohitel folyósítása elől, mondván, nem szívesen adnak. Akkor hogy is van ez?

    32. m.sandor írta:

      decemberben alakult fuvarozó vállalkozásom (kft) szeretne a meglévő 2 db tehergépkocsi (tehermentes)mellé 1 kisteherautót vásárolni 3,3 millió forint bruttó értékben amelyből 1,3 mill. rendelkezésemre áll.ingatlan fedezetünk nincs de 1_évre megkötött fuvarozói szerződéssel rendelkezünk egy magyar vegyipari céggel (2009,01,01_től.) igényelhetek-e valamilyen mikrohitelt?

    33. Szabóné Gabriella írta:

      Kedves Bea!
      Jelenleg nincs vállalkozásom, csak egy nagyon jó ötletem, ami nem hogy nyugodni. A baj az, hogy pénzem semmi, tehát ha önerőről beszélünk akkor egy saját tulajdonú, lassan hitelmentes ingatlant tudok felmutatni. Kérdésem, ezt elfogadják-e önerőként a Mikro-hitelhez? Köszönettel: Gabriella

    34. Szabóné Gabriella írta:

      Kedves Bea!
      Jelenleg nincs vállalkozásom, csak egy nagyon jó ötletem, ami nem hogy nyugodni. A baj az, hogy pénzem semmi, tehát ha önerőről beszélünk akkor egy saját tulajdonú, lassan hitelmentes ingatlant tudok felmutatni. Kérdésem, ezt elfogadják-e önerőként a Mikro-hitelhez? Köszönettel várom válaszát: Gabriella

    35. Qualilty írta:

      Tisztelt Beáta!

      Mi egy megzőgazdasági cég vagyunk, és érdeklődni szeretnénk, hogy nekünk jár-e ez a fajta finanszírozási forma, mekkora maximális igényelhető összeggel,
      milyen futamidővel,
      illetve mik a különleges feltételek, hogy hozzájussunk?
      Előre is köszönjük segítségét!

    36. F.József írta:

      Kedves Bea.
      Én kisvállalkozó vagyok!
      Erdészeti Szaporitóanyag Termellő És Értékesitő.
      Kérem sziveskedjen tájékoztatni,milyen feltételekkel lehet igényelni a hitelt.
      Tisztelettel.F.József.
      Előre is köszönöm türelmét.

    37. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Nagy Lászlóné!

      A Bankok valóban nem adnak mikrohitelt. Sőt nekik ez egy konkurens termék, így nem igazán reklámozzák.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    38. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt M. Sandor!

      Talán a lízing is jó megoldás lehetne, de meg lehet próbálni a hiteligénylést, mert az árbevétel engedményezése is megoldás lehet.

      Üdvözlettel: csókási Beáta

    39. Forrás Centrum írta:

      Kedves Szabóné Gabriella!

      Ismereteim szerint elfogadják a terhelt ingatlant is fedezetként, de valamekkora önerőt ekkor is fel kell tudni mutatni.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    40. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Qualilty!

      Sajnos mezőgazdasággal foglalkozó vállalkozás nem igényelhet jeremie mikrohitelt.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    41. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt F. József!

      Jelenleg forint alapon 10-11 % körüli kamaton lehet igényelni a jeremie mikrohitelt. Ingatlanfedezet szükséges.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    42. T. Sándor írta:

      Tisztelt Csókási Beáta !

      Most induló vállalkozás vagyunk !
      A fő tevékenységi kör: gyermekek lovagoltatása( versenyzés szinten), sérült gyermekek terápiás lovagoltatása ( fix szerződés alapján), felnőtt oktatás, stb. Szeretnénk ezeket a tevékenységeket bővíteni falusias szállásadással, táboroztatással stb. bővíteni.
      A lovarda saját tulajdonú,teher mentes, belterületi közműves ingatlan, 14.500.000.- ft a friss értékbecslés alapján.
      Tisztelettel várom a segítségét, ötleteit hogy mik a lehetőségeink !

      Előre is megköszönöm fáradozását!
      Tisztelettel: T Sándor

    43. Ferenc írta:

      Kedves Beáta!
      3 éve működő kft-vel profilt szeretnénk váltani, amelyhez (hitel)forrást keresünk. Kft-nk 1,5 éve nem gyakorolja tevékenységét, de mindhárom évi mérlegünk pozitív volt. Autókozmetikát és autóalkatrész-kereskedést szeretnénk nyitni, 3 fő alkalmazottal. Készpénz forrásunk 1,5 M, ingatlanfedezettel nem rendelkezünk. (Szükség esetén 2 M ingatlant tudunk bevinni a vállalkozásba.)Ingatlanvásárlásra, eszközbeszerzésre összesen 15 M indulótőkét szeretnénk, milyen lehetőségeink vannak Ön szerint?
      Köszönettel: Ferenc

    44. Szabó Dániel írta:

      Üdvözlök mindenkit. Én is az előttem szólókhoz hasonlóan épp vállalkozás alapításon fáradozom. A tőke hiánya valóban megnehezíti ezt, de találtam egy nagyon jó ajánlatot.
      Részletekért nézzétek meg itt:

      http://www.mvzrt.hu/content.php?id=ib2f0060690c748d5122208be9570780

      Remélem tudtam segíteni.
      Üdv: Dani fighter

    45. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt T. Sándor!

      Álláspontom szerint a Jeremie Mikrohitel elérhető az Ön számára, továbbá a megvalósítási helyszíntől függően turisztikai pályázat is szóba jöhet.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    46. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Ferenc!

      Ez kizárólag a megvalósítás helyszínétől függ. Ha az jó akkor akár hitel és pályázat is szóba jöhet.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    47. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Szabó Dániel!

      Köszönjük a linket.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    48. Zsolt írta:

      Kedves Beáta!
      Érdeklnődnék, hogy a JEREMIE mikorhitelt igényelhetném e magányszemélyként, azért érdekelne mert akkor a KFT indulo költségeit ( ügyvéd, cégbejegyzés ) is ebböl fedezném, várom válaszát!
      Üdv

    49. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Zsolt!

      Csak vállalkozás igényelhet Jeremie Mikrohitelt.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    50. M. Renáta írta:

      Kedves Beáta!

      Kezdő vállalkozóként, ha nincs terhelhető ingatlanom, nem juthatok mikrohitelhez? Valami más fedezet nem lehetséges??

      Üdv: Renáta

    51. SÁndor írta:

      Érdeklődnénk látványpékség nyitásához kaphatok e mikro hitelt üdv sándor

    52. Marianna írta:

      Kedves Beáta!

      A párom iparművészként szeretne nyitni egy vállalkozást. Telephelyünk és egy átalakításra váró kis ingatlanuk van. Ez elegendő e önerőnek, ha 2,5 millió mikrohitelt szeretnénk felvenni? Hol lehet ezt intézni, ha az egyéni vállalkozó igazolványunk meg van, és megkaphatjuk-e ezt az összeget? Előre is köszönöm válaszát.

    53. Forrás Centrum írta:

      Kedves M. Renáta!

      Ebben az esetben szóba jöhet még a Hitelgarancia Zrt. vagy a Start Garancia Zrt. terméke, de ez természetesen plusz költség.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    54. Forrás Centrum írta:

      Kedves Sándor!

      A rendelkezésemre bocsátott információk alapján igényelhet látványpékség nyitásához mikrohitelt.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    55. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Marianna!

      Elvileg semmi akadálya, hogy igényeljen mikrohitelt. Szívesen segítünk abban, hogy kapjon mikrohitelt, amennyiben megküldi az elérhetőségeit az info@forrascentrum.hu címre.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    56. zsolt írta:

      Kedves Beáta!
      Nekünk saját tőkénkből sikerült beinditaní egy kisvállalkozást!
      Most viszont forgótőkére lenne szükségünk!Az ingatlanunk terhelve van de azt olvastam h a jeremie hitelnél forgóeszközre nem kell önerő!
      Megoldható egy ilyen hitel a jeremie hitelnél?
      Előre is köszönöm vűlaszod

    57. Forrás Centrum írta:

      Kedves Zsolt!

      Elvileg megoldható, de ingatlanfedezet ekkor is kell. A kérdés, hogy további jelzáloggal terhelhető-e az ingatlan.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    58. Elindult a Széchenyi Kártya 2. hitelprogram írta:

      […] Kártya forgóeszközhitel ingatlanfedezet […]

    59. 2009. évi pályázatok: Eszközbeszerzés mikro-, kis- és középvállalkozások komplex vállalati technológiai fejlesztéséhez (2009-211-B) írta:

      […] környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása (maximum a projekt összes […]

    60. Dávid írta:

      Kedves Beáta!

      Szerzői jogdíjra, nyomdai költség fedezésére felhasználható-e a Jeremie?

      Köszönettel:
      Dávid

    61. Forrás Centrum írta:

      Kedves Dávid!

      A forgóeszköz része bizotsan felhasználható arra is.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    62. Dávid írta:

      Kedves Beáta!

      Egyesületek ingatlanberuházás céljából pályázhatnak-e a JEREMIE-re?
      Köszönettel:
      Dávid

    63. Décsi Lászlóné írta:

      Kedves Beáta!

      Egy üzlethelyiséget szeretnék vásárolni és azt élelmiszerüzletként üzemeltetni.
      A kérdésem az lenne,hogy kaphatok-e hitelt úgy,hogy az üzlet legyen a fedezet.kb.4000000-ft-ra lenne szükség.

    64. Brigitta írta:

      Kedves Beáta!
      Szeretnék egy üzlethelyiséget vásárolni.A kérdésem az lenne,hogy kaphatok -e hitelt úgy,hogy az üzlet legyen a fedezet?kb.4000000ft
      Üdv:Brigitta

    65. Forrás Centrum írta:

      Kedves Dávid!

      Amennyiben mikrovállalkozásnak minősül igényelhet mikrohitelt.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    66. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Décsi Lászlóné!

      Álláspontom szerint lehet fedezet az üzlethelyiség.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    67. Forrás Centrum írta:

      Kedves Brigitta!

      Álláspontom szerint lehet fedezet az üzlethelyiség.

      Üdvözlettel: Csókási Beáta

    68. Tánczos László írta:

      Hello!

      Én egy hűtőházat szeretnék megvenni és felújítani.Az lenne a kérdésem,hogy tudnék ekkora pénzt felvenni úgy hogy nincs akkora vagyonom ami a hitelt fedezné.De viszont én tudom h van rá kereslet.

    69. Forrás Centrum írta:

      Tisztlet Tánczos László!

      A Jeremie hitel felvételéhez mindenképpen szükség van ingatlan fedezetre.

      Üdvözlettel:
      Csókási Beáta

    70. Sz. Adrienn írta:

      Hello!
      Én egy vegyesboltot szeretnék üzemeltetni, kezdő vállalkozóként. A JEREMIE hitelf fövehetném már az induló kölségkre is (engedélyek)?
      Üdv:Adri

    71. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Adrienn!

      Felhasználható a hitel engedélyek beszerzésére.

      Üdvözlettel:
      Csókási Beáta

    72. Varga Anikó írta:

      Kedves Beáta!
      Tervezésnél tartunk csak, büfékocsit szeretnénk vásárolni a lányommal, aki most végzett az iskolában.Melyik mikrohitel lenne nekünk célszerű, ha semmilyen kezdő tőke nem áll a rendelkezésünkre?
      Köszönettel V. Anikó

    73. Szommer Erika írta:

      Tisztelt Cím!

      Most alpítottunk egy kft-t amely elsősorban fuvarszervezéssel foglalkozik,szeretnénk bővíteni tevékenységünket raktározással és saját teherautókkal is, hogy egy komplex “kis logisztikiai és szállítmányozói bázist” hozzunk létre. Ennek megteremtéséhez használható-e a Jeremie mikrohitel,valamint ha a megvennénk egy raktárat a pályázati pénzből,az lehet-e maga a fedezet is?
      Köszönettel: Sz.Erika

    74. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Szommer Erika!
      Sajnos pályázati pénzből nem lehet raktárt vásárolni, viszont a Jeremie Mikrohitel keretében szóba jöhet, hogy a vásárolni tervezett ingatlan legyen a fedezet.
      Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft.

    75. Joó Hajnalka írta:

      Tisztelt Beáta!

      Egy hete alapítottunk egy építőipari vállalkozást. Felvehetjük-e a Jeremie mikrohitelt ahhoz, hogy a kezdéshez szükséges forgóeszközöket megvásároljuk? Hol olvashatnék arról pontosabban,mik ennek a hitelnek a feltételei?
      Köszönettel

    76. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Joó Hajnalka!
      Igen fel lehet venni, ha van kellő ingatlanfedezet.
      Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft.

    77. Lengyelné Szabó Mónika írta:

      Pizzériát szeretnék nyitni,de nincs kezdő tőkém.Ehhez szertném kérni segitségüket hogy mihelyen lehetősegek lennének,vásárláshoz vagy bérléshez.Avásárolt üzlet lehet _e fedezet?Köszönöm válaszát.Bővebb felvilágositást szeretnék kapni.

    78. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Lengyelné Szabó Mónika!
      Kezdő tőke nélkül nem lehet egy vállalkozást elindítani.
      Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft.

    79. Pórné Benkő Erzsébet írta:

      Tisztelt Forráscentrum!
      egy fagyizó-büfét szeretnék üzemeltetni és az üzlethelyiség megvásárlásához 3000000 Ft-ra lenne szükségem, ennyi az üzlet ára.Lehet-e ez az üzlet a fedezet?Egyéni vállalkozó még nem vagyok, csak akkor szeretném elkezdeni kiváltani a vállalkozóit ha biztos vagyok a hitelben.Ehhez kérném a segítségét!

    80. Pórné Benkő Erzsébet írta:

      Tisztelt Forráscentrum!
      Egy fagyizó-büfét szeretnék működtetni, és az üzlethelyiség megvásárlásához 3000000 Ft-ra lenne szükségem, ennyi az üzlet ára. Azt szeretném megtudni, hogy kaphatok-e rá ennyi hitelt, és az üzlet lehet-e a fedezet.Jelenleg álláskeresői járadékon vagyok, csak akkor váltanám ki a vállalkozói igazolványt ha biztos lennék a hitelfelvételében.Ehhez kérném a segítségüket!

    81. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Toth Sándorné! Amennyiben rendelkezik ingatlan fedezettel, akkor a Jeremie Mikrohitel program keretében igényelhet hitelt a projekt megvalósítására. Az üzlet is lehet fedezet.
      Tisztelettel: Forrás Centrum Kft.

    82. Dobosi István írta:

      Üdvözlöm.
      cégem fejlesztéséhez és kezdődő projektek indulásához szeretnék 400000 forintot.
      milyen lehetőséget tudna ajánlani?

    83. Décsiné Kató Brigitta írta:

      Tisztelt Forráscentrum!

      Szeretnék egy családi napközit működtetni.Az induláshoz nincs elég tőkém, ezért kérem a segítségüket, hogy milyen hitel lehetőségem lenne, vagy valamilyen pályázati forrás amivel el tudnám kezdeni.
      Terhelhető ingatlanom nincs, a helységet bérelném.
      Köszönettel: Décsiné

    84. Nagy Imre írta:

      T. Beáta!

      Olvasgatva a honlapot, valoszinűsítem, hogy lehet igényelni Jeremie hitelt, de azért megkérdezném.
      Egy fagyizót szeretnék vásárolni 1 M forintért. 500 e forintom van, lehet e úgy igényelni a fennmaradó 500 e forint Jeremie hitelt, hogy a vásárlandó üzlet- pavilon- a fedezet?

      Tisztelettel: Nagy Imre

    85. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Dobosi István! Amennyiben rendelkezik ingatlan fedezettel, akkor a Jeremie Mikrohitel program keretében igényelhet hitelt.
      Tisztelettel: Forrás Centrum Kft.

    86. Lajos Erika írta:

      1 hónapja indítottam el egy trafik lottozót, ami már működik. Szeretnék még egy működő trafikot megvenni. Bérelt helyiségről van szó, a bérleti jog átadása 4 Miliió Ft. Milyen lehetőségek vannak, kedvezményes hitel, vagy pályázati pénzek megszerzésére.

      Köszönettel

      Lajos Erika

    87. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Nagy Imre! Igen a Jeremie Mikrohitel igényelhető ebben a formában. Tisztelettel: Forrás Centrum Kft.

    88. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Décsiné Kató Brigitta! Amennyiben rendelkezik ingatlan fedezettel, akkor a Jeremie Mikrohitel program keretében igényelhet hitelt.
      Tisztelettel: Forrás Centrum Kft.

    89. Forrás Centrum írta:

      Kedves Lajos Erika! Amennyiben rendelkezik ingatlan fedezettel, akkor a Jeremie Mikrohitel program keretében igényelhet hitelt.
      Tisztelettel: Forrás Centrum Kft.

    90. Toth Sándorné írta:

      Tisztelt Cim.Szeretnek venni egy kisebb panziot 35-40 m ft értékben vállalkozás beinditása céljábol.Milyen hitel és támogatási lehetőség van rá?Mozgássérűltek üdültetését is tervezem

    91. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Toth Sándorné! Jelenleg nincs ilyen jellegű pályázat! Tisztelettel: Forrás Centrum Kft.

    92. Varga Ferenc írta:

      Mikrohitelre lenne szükségem.kb.4 millió gépvásárlásra,1-1,5 millió forgótőkére.ingatlanfedezet van.Regisztrált munkanélküli vagyok,passzív BAR listán szerepelek.Teljesen kezdő,ujonnan induló vállalkozást indítanék,”lakossági” szolgáltatáshoz.Gépi és kézi földmunka.
      Tisztelettel:Varga Ferenc

    93. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Varga Ferenc! Talán segítségére lehet önnek a jeremie-mikrohitel program.
      Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft.

    94. Bihari Anita írta:

      Tisztelt Cím!

      Édesség, ajándék és italszaküzletem van, egyéni vállalkozóként, 2009.aug. óta. Milyen lehetőségem lenne áruvásárlásra pályázat vagy hitel segítségével?

      Köszönettel:

      Bihari Anita

    95. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Bihari Anita,
      Sajnos áruvásárlásra nincs pályázat, viszont amennyiben van ingatlanfedezete, akkor Jeremie Mikrohitel felvehető fogóeszköz-finanszírozásra.
      Üdvözlettel: Forrás Centrum kft.

    96. Gerencsér Ágnes írta:

      Üdvözlöm

      Gerencsér Ágnes vagyok .Az ikertestvéremmel van egy Bt-énk Békéscsabán, ruházati kiskerrel foglalkozunk. Az indításhoz a BMVA alapítványtól kaptunk hitelt 5 millió forintot. Erre 2 db ingatlan ment fedezetnek aminek az össz értéke kb 13 milló forint volt. Most viszont szeretnénk még 3 milló forintot forgóeszköz beszerzésére. De sok helyen meg vagyunk lőve, mivel nincs egy 1 éves múltunk. Hitel kiváltás is szóba jöhetne, ha lehetne erre megoldás. Vagy az alapitványos hitel mellé igénybe vehető valami? Az 5milliós hitelhez elég lett volna az egyik ingatlan. Mit tehetünk?Mi meg igényelhetj a jeremie programot?
      Várom válaszát.
      Tisztelettel: Gerencsér Ildikó és Ágnes

    97. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Gerencsér Ágnes,
      Sajnos másodhelyi jelzálog nagyon keveset ér így lényegében nem fogadják el fedezetként.
      Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft.

    98. Eszközbeszerzés 2010 a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztéséhez vidéken (1-20 millió Ft) és Budapest, Pest megyében(1-20 millió Ft) írta:

      […] pályázik, maximum 300.000 Ft)  Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása (maximum a projekt összes […]

    99. Kovács András írta:

      Kedves Forrás Centrum!
      Eddigi kérdés feleltet átolvasva az derült ki, hogy minden esetben ingatlanfedezet szükséges a hitel felvételéhez.
      Ez vonatkozik arra az esetre is ha állóeszköz beszerzésről beszélünk, ahol az eszközt kívánjuk fedezetként használni?
      Köszönettel:
      KA

    100. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Kovács András!
      A eszközfinanszírozás lényegében megszűnt jelenleg Magyarországon.
      Tisztelettel: Forrás Centrum Kft.

    101. Ferencz Tibor írta:

      Tisztelt Forrás Centrum!

      Egy induló vállalkozás leendő tulajdonosa vagyok és olyan kérdéssel fordulnék önökhöz hogy a vállalkozás megalapítását követően milyen hitel lehetőségek adódnak az eszközpark megvásárlására! Nem rendelkezem ingatlannal albérletben élek és a munkáltatóm által történő “csalások” miatt szeretnék saját útra térni! Informatikusként illetve rendszergazdai úton tanultam és a vállalkozásom is ezzel kapcsolatos lenne! Internetszolgáltatás biztosításával foglalkoznék/nánk! Mivel annyi szabad önerőm maradt amiből a vállalkozás indítását teljesíteni tudom így egy olyan lehetőség kellene amivel az eszközparkot megtudjuk vásárolni! A cég még informatikai eszközök javításával/szervízellésével is foglalkozna továbbá internetes szolgáltatások biztosításával! Várom mihamarabbi válaszukat és köszönöm segítségüket előre is! Tisztelettel: Ferencz Tibor

    102. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Ferencz Tibor !
      A Széchenyi Terv keretében rövidesen igényelni lehet majd vissza nem térítendő támogatást és hitelt induló vállalkozásoknak is. További részleteket a blogban talál majd.
      Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft.

    103. 2009. évi pályázatok: Eszközbeszerzés a hátrányos helyzetű kistérségben lévő vállalkozások komplex vállalati technológiai fejlesztéséhez (2009-211-C) írta:

      […] környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása (maximum a projekt összes […]

    104. Enyhülő fedezetadási kötlezettség a GVOP pályázatoknál (2004-2006-os pályázatok) írta:

      […] időszakra vonatkozóan. Ez alapján közel 1500 vállalkozás szabadíthat fel költséges hitelbiztosítékokat, és tehermentesíthet jelzálog alól […]

    105. Forrás Csilla írta:

      Tisztel Forrás Centrum!
      Vállalkozást szeretnék indítani amihez tőkére lenne szükségem. Eszközökre, berendezésre és fenntartási költségekre. (szépségszalon, rezsi,járulékok,bérleti díj)Ezekre fordítható e a Jeremie hitel? Milyen feltételek szükségesek?Köszönettel: Forrás Csilla

    106. vigh lászló írta:

      mikro hitelt szeretnék felvenni meglévő élelmiszer vállalkozásomhoz valaki segitsen hova és kihez forduljak! előre is köszi

    107. Forrás Centrum írta:

      Tisztelt Vigh László!
      A mikrohitel felvételéhez jelenleg több közvetítőhöz is fordulhat. Pl: Corrigia Pénzügyi Szolgáltató Zrt., BG Finance Zrt., Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Debt-Invest Zrt., City Faktor Zrt., Komplex Faktor Zrt., Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Mifin Mikrofinanszírozó Zrt., KA-VOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt., Carion Ingatlanfinanszírozási Centrum Zrt., Hitelpont Zrt., Magyar Záloghitel Zrt. Természetesen ahhoz a legcélszerűbb fordulni, ami önhöz a legközelebb esik.
      Üdvözlettel:
      Forrás Centrum Kft.

    Szóljon hozzá

    Megjegyzés: A hozzászólás moderálható és törölhető.