A cikket Mozsár Gabriella az Art of Progress képző cég munkatársa készítette a blog olvasóinak.
Képző cég projektmenedzsereként minden potenciális ügyfelemnek elmondom, hogy az általunk kínált képzések Eu-s pályázatból és/vagy szakképzési hozzájárulásból finanszírozhatók. A saját tapasztalatom az, hogy a nagyvállalatok – akiknek a pályázati lehetőség nem adatott meg – kihasználják a szakképzési hozzájárulásban rejlő lehetőségeket. A mikro-, kis- és középvállalkozások azonban csupán egy befizetési kötelezettséget látnak benne. Holott a pályázatok mellé önrészként odatéve már komoly összeg állhatna a rendelkezésükre. Megpróbálom röviden összefoglalni azt, amit a szakképzési hozzájárulásról és annak felhasználásáról érdemes a KKV-knak is tudni. Nem fogok kitérni a törvény részletes ismertetésére, a hozzájárulás összegének meghatározására, az elszámolható költségekre és adminisztrációjára – ennek mindenki utánanézhet. Inkább a szakképzési hozzájárulás céljáról, a törvény logikájáról, a törvényalkotók szándékáról szeretnék írni – ahogyan én látom.
Először is: mi a célja a szakképzési hozzájárulásnak?
Talán nem lesz meglepő, ugyan az, mint a most éppen aktuális TÁMOP 2.1.5. pályázatnak: a felnőttképzés, a munkahelyi képzések, a humánerőforrás fejlesztésének elősegítése. A gazdasági környezet, a munkaerőpiac folyamatosan változik. Az a vállalkozás maradhat életben, aki ezekhez a változásokhoz alkalmazkodni tud. Ehhez viszont nem elég a technikai háttér, az eszközpark folyamatos bővítése. Ehhez a szürkeállományt is fejleszteni kell. Hiába történik valamilyen technikai fejlesztés, ha ezzel párhuzamosan nem fejlesztjük a technikát kezelő embert, bizony az emberi erőforrás lesz a szűk keresztmetszet. Így lesz a technikai fejlesztésből pénzkidobás. Persze nem csak a technikai fejlesztésekhez kell alkalmazkodni, hanem a piaci helyzet változásaihoz is. Szerkezetátalakítással, a munkaerő struktúrájának változtatásával, vállalati stratégiák módosításával… Képzés minden esetben kell! Az amerikai Motorola University kutatása szerint, minden képzésre fordított 1 $ három éven belül 30 $ többletprofitot eredményez. Ezt a többletteljesítményt azonban nagyon nehéz mérni, éppen ezért a vállalkozásokat is nehéz lenne meggyőzni arról, hogy jó befektetés a humánerőforrás fejlesztése. (Bár az a tapasztalat, hogy azt a céget, aki egyszer már részt vett egy jó képzésen, nem kell győzködni annak fontosságáról.) Adjunk hát egy olyan forrást, amit szívesen fordít ilyen célra. Vessünk ki egy adójellegű hozzájárulást, majd tegyük lehetővé, hogy ennek egy bizonyos hányadát visszaforgassa a saját vállalkozásába. Ki ne örülne egy ilyen ajándéknak?!
Ki veheti igénybe és milyen mértékben?
Minden olyan munkáltató, aki szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett, éves bérköltségének 1,5 %-át köteles szakképzési hozzájárulásként befizetni, vagy képzésre fordítani. A mikro- és kisvállalkozások a hozzájárulás 60 %-át forgathatják vissza saját képzéseikre.
A KKV-knál kicsit bonyolultabb a helyzet, mivel a hozzájárulás felhasználása szerint kétféle munkáltató létezik:
A tanulót nem képző vállalkozás a hozzájárulás 20 %-át köteles befizetni az államkasszába. A maradék 80 % felhasználását illetően dönthet, hogy azt saját munkavállalói képzésére fordítja, vagy szakképző iskoláknak, felsőoktatási intézményeknek juttatja. Saját munkavállalóira maximum a teljes hozzájárulás 33 %-át költheti, iskoláknak a teljes hozzájárulás maximum 75 %-át adhatja át, de a két rész együtt nem haladhatja meg a 80 %-ot.
Ebből a – kicsit talán bonyolultnak tűnő – szabályozásból látszik az a törvényalkotói szándék, hogy inkább a saját dolgozók képzésére fordítsák a munkáltatók a pénzüket, ugyanakkor jusson elegendő forrás a szakiskoláknak is. Ebben az esetben ugyanis kihasználhatják a 33 %-ot, és jut az iskoláknak is 47%. Ha a 75 %-ot használnák ki maximálisan, akkor a saját dolgozókra már csak 5 % jutna.
Szintén személyes tapasztalatom az, hogy a nagyobb gyártó cégek mégis csak a szakiskoláknak juttatható hányadot használják ki. Talán azt gondolják, ha már kiképezték az utánpótlást, akkor ők egy életre szóló tudást kaptak? Vajon miért nem tartják legalább ennyire fontosnak a saját dolgozóik tudásának folyamatos fejlesztését? Vagy csupán arról lenne szó, hogy még ez a szakiskoláknak juttatandó 75 % sem elég? Nem akarnak ebből a keretből elvonni?
Ha valaki nem használja aki a 80%-ot, akkor a maradékot is köteles befizetni az államkasszába. A tanulóképzést is folytató vállalkozások a képzés teljes költségét elszámolhatják. Ha ez a költség meghaladja 1,5 %-ot (tehát a teljes fizetendő szakképzési hozzájárulást), akkor a többletköltség visszaigényelhető. Nem az állam túlzott bőkezűségéről van persze itt sem szó. Ezek a cégek gyakorlatilag állami feladatot – a szakoktatást – vállalják át. Manapság, amikor annyit hallani arról, hogy milyen sok a diplomás munkanélküli, ugyanakkor szakmunkásokból hiány van, bizony a saját dolgozóinak utánpótlása nagyon is jól felfogott érdeke a vállalatoknak. Ők tudják, hogy milyen szaktudással rendelkező munkaerőre lesz szükségük, azt is tudják, hogy körülbelül hányra. Azonnal tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez és mindig naprakész tudást tudnak átadni.