Az Új Széchenyi Terv keretében elindult egy speciális konstrukció a Mikrovállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2011-2.1.1/M és KMOP-2011-1.2.1/M) címmel. A támogatás mértéke minimum 1 millió Ft, maximum 4 millió Ft, ami mellé maximum 8 millió Ft kedvezményes mikrohitel igényelhető. A pályázaton induló vállalkozások is részt vehetnek!
Beadási határidő: 2011. március 1-től 2012. december 31-ig
A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.
A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és saját forrásból tevődik össze, amelyek összesen meghatározzák a Pályázati Projektértéket.
Jelen pályázati kiírás alapján kizárólag abban az esetben hozható pozitív pályázati döntés, amennyiben a pályázó mind a vissza nem térítendő támogatás mind pedig a visszatérítendő támogatás (hitel) megszerzésére jogosultságot szerez.
Támogatható tevékenységek: (csekély összegű támogatás)
Eszközbeszerzés
- technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése
Infrastruktúrális és ingatlan beruházás
- infrastruktúra építése, fejlesztése,
- ingatlan építése, bővítése, fejlesztése, átalakítása.
- Ingatlanvásárlás
a) Telekhatáron belüli infrastrukturális beruházások költsége (A felsoroltak akkor is infrastrukturális beruházásnak minősülnek, ha azok technológiai célokat is szolgálnak):
aa) Épületgépészeti gépek
ab) ivó-, ipari- és tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat kiépítése és hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések,
ac) földgázvezeték, gázfogadó állomás, távhővezeték, egyéb fűtési és hűtési rendszerek és hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések,
ad elektromos energiaellátás hálózata (közüzemi hozzájárulás, elektromos hálózati csatlakozási díj) és hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések,
ae) eső- és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztító és hozzájuk kapcsolódó berendezések, felszerelések,
af) szennyvíztároló,
ag) központi fűtési, szellőzési, légfrissítő berendezések,
ah) felvonók,
ai) iparvágány,
aj) hűtőkamra,
ak) siló,
al) ipari kapuk,
am) a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése,
an) útépítés, parkoló, kerítés építés,
ao) őrző-védő elektronikai rendszer, informatikai és távközlési alaphálózat kiépítése.
b) Ingatlan építés, bővítés, átalakítás, korszerűsítés költségei (kivitelezőnek fizetett ellenszolgáltatás).
c) Ingatlan vételára (adás-vételi szerződésben szereplő kifizetett ellenérték), amennyiben az ingatlan a Kedvezményezett székhelyéül, telephelyéül vagy fióktelepéül szolgál, és kizárólagosan a Kedvezményezett a tulajdonába kerül.
Amennyiben az ingatlanvásárlás keretében telek és felépítmény vásárlására is sor kerül, és az adásvételi szerződés a telek vételárát is megállapítja, úgy erre az esetre a támogathatóság feltétele, hogy a telekre megállapított vételár a teljes elszámolható összköltség 10%-át ne haladja meg.
. Információs technológia fejlesztés
- Hardver (egyenként minimum 30 000 forint értékű),
a) közvetlenül a projekthez rendelhető hardver eszközök beszerzési költségei,
- szoftver (beleértve: alapszoftver)
Támogatás mértéke:
A vissza nem térítendő támogatás összege legalább 1 millió Ft, legfeljebb 4 millió Ft lehet.
A visszatérítendő támogatás összege legalább 1 millió Ft, legfeljebb 8 millió Ft lehet.
A pályázó 10% saját forrást (önerőt) köteles biztosítani.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a Pályázati Projektérték 45%-a lehet, de legfeljebb 4 millió Ft.
A visszatérítendő támogatás mértéke maximum a Pályázati Projektérték 60%-a lehet, de legfeljebb 8 millió Ft.
A vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a visszatérítendő támogatás összegét.
A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke a Pályázati Projektérték önerővel csökkentett értékének 50%-a, illetve a támogatott hitel összegének 100%-a lehet.
Pályázó lehet:
aki, mikrovállalkozás (10 főnél kevesebb a foglalkoztatottak száma és árbevétele, vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a 2 millió eurót);
Akinek, vagy amelynek éves nettó árbevétele a pályázat benyújtását megelőző, jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján nem haladja meg a 200 millió Ft-ot, amennyiben rendelkezik egy teljes lezárt üzleti évvel,
akinek a saját tőkéje nem negatív, illetve eléri a jegyzett tőke felét,
a cég nem állhat csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt,
rendezett munkaügyi feltételekkel rendelkeznek (pl. nincs munkaügyi bírság),
nem pályázhatnak azok, akik, vagy amelyek legutolsó lezárt, teljes üzleti év nettó árbevételének, vagy egyéni vállalkozók esetében vállalkozói adóalapba beszámított bevételének több mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység (TEÁOR szám: 01.11-03.22[1]) teszi ki.
Egy teljes üzleti évvel nem rendelkezők esetén pályázó lehet:
Egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások abban az esetben pályázhatnak, amennyiben a Közvetítőhöz hitelbírálat céljából benyújtott üzleti terv alapján megfelelnek a Felhívás kritériumoknak és a támogatás hitelrészének fedezeteként megfelelő ingatlan-biztosítékot ajánlanak fel.
Akinek, vagy amelynek éves nettó árbevétele a Közvetítőhöz hitelbírálat céljából benyújtott üzleti terv alapján nem haladja meg a 200 millió Ft.-ot (Amennyiben nem rendelkezik egy teljes lezárt üzleti évvel.)
Az üzleti terv alapján a kritériumok az alábbiak:
• A pályázati kiírásra Magyarországon székhellyel rendelkező gazdasági társaság, szövetkezet, vagy egyéni vállalkozó, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező gazdasági társaság fióktelepe, szövetkezet, vagy egyéni vállalkozó pályázhat.
Csak mikrovállalkozások pályázhatnak.
• Nem nyújtható a támogatás azon pályázó részére, amely a hitelkérelemhez benyújtott üzleti tervben (1 lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalatoknál) az alábbi feltételek közül legalább 1 teljesül:
a) akinek, vagy amelynek a saját tőkéje a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív;
b) akinek, vagy amelynek a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke (alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent.
FONTOS:
A pályázónak az alábbi kötelezettségeket kell vállalnia:
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 2 üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege eléri az elnyert vissza nem térítendő támogatás összegének 50%-át.
Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben 2012-ben pályázni szeretne kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot. Amennyiben ezekkel nem rendelkezik, akkor küldje el üzleti elképzelését.
Téma: Telephely-fejlesztés, Széchenyi Terv, Gépbeszerzési pályázatok, Hitel, Pályázat, Gépvásárlási pályázatok |
2011. március 17. (csütörtök) 09:44
Köszönöm az információkat. Ezzel kapcsolatosan azt szeretném kérdezni, hogy ingatlan (üzlethelyiség) felújítása és berendezése (festés, berendezés: polcok, számítógép) is támogatható?
2011. március 18. (péntek) 14:29
Tisztelt Robi,
Igen van lehetőség ingatlan felújítására és berendezésre pályázni. Kérem hívja irodánkat a pályázati minősítés érdekében.
Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft.
2011. március 24. (csütörtök) 10:32
Azt szeretném kérdezni hogy válalkozást szeretnék indítani!
És milyen feltételek kellenek nekem ahoz hogy megkapjam ezt a pályázatott vagy hogy segítséget kapjak az indulásban?
2011. március 24. (csütörtök) 11:13
Az alábbi kérdésben szeretném segítségüket kérni: induló vállalkozóként szeretnék egy évek óta működő pékséget átvenni, amelynek vételára tartalmazza magát a működtető céget, engedélyeket, gépeket, berendezéseket és az épületet is.A kérdésem ezzel kapcsolatban, hogy igénybe vehető-e ebben az esetben a fenti támogatás+hitel?
Válaszukat köszönöm előre is!
2011. március 25. (péntek) 14:11
Tisztelt Mónika,
Az ingatlan megvásárlására tud pályázni egyéb eszközre nem.
Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft.
2011. március 25. (péntek) 14:57
Tisztelt Tipo20!
Az Új Széchenyi erv keretében lehetősége van kezdő vállalkozásoknak, hitellel kombinált pályázathoz
Üdvözlettel:Forrás Centrum Kft!
2011. április 17. (vasárnap) 21:39
Élelmiszer nagykereskedéshez telephelyet szeretnék venni, amin már meglévő hűtőházak, gépi berendezések, iroda épületek találhatóak. A következő lenne a kérdésem: már meglévő telephelyet megtudom-e vásárolni pályázati forrásból?
2011. április 18. (hétfő) 13:39
Tisztelt Erika!
Az Új Széchenyi Terv keretében, lehet pályázni telephely vásárlására. További információért hívja irodánkat a 06-20/979-9763-as számon.
Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft!
2011. április 22. (péntek) 18:00
Azt szeretném kérdezni hogy ez utófinanszírozással működik? mert szívesen fejlesztenék de ahhoz hogy mindent megvalósítsak nincs elég tőkém.
A segítséget előre is köszönöm!
2011. május 5. (csütörtök) 05:03
Érdeklődnék kezdő válalkozásom van.Gépekre szerszámokra lenne szükségem,újtelephelyet szeretnék venni.Van-e lehetőségem mi kell hozzá?
2011. május 6. (péntek) 13:40
Tisztelt Jopi!
Lehetősége van, ilyen pályázaton részt venni de mindenféleképpen, kell ingatlanfedezet.
Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft!
2011. május 8. (vasárnap) 07:50
közforgalmi üzemanyagkútat szeretnék létesíteni induló vállalkozásként, mire pályázhatok és milyen mértékben?
2011. május 8. (vasárnap) 13:13
Azt szeretném tudni, hogy biztosítási üzletkötőként, egyén vállalkozói formában érdemes-e pályáznom számítógép, nyomtató esetleg személygépkocsi beszerzésére. A pályázat csak hitellel kombináltan működik vagy elég az önerő és az esetlegesen elnyert vissza nem téritendő támogatás. A személyi jellegű ráfordítás esetemben a vállalkozói kivét?
2011. május 9. (hétfő) 14:07
Tisztelt Rita!
Sajnos személygépkocsira nem lehet pályázni, csak munkagépek (targonca stb.). Illetve a pályázat tartalmaz hitelt is, amit kötelező felvenni. A pályázat egyik feltétele a 10% önerő, valamint az ingatlan fedezet is.
Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft!
2011. május 9. (hétfő) 15:09
Tisztelt Évi!
Indulóvállalkozások, egy kombinált mikrohiteles pályázaton vehetnek részt az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat feltétele 10% önerő, illetve ingatlan fedezet. Továbbá egy kedvező kamatozású mikrohitel, amit kötelező felvenni. A pályázathoz tartozik egy vissza nem térítendő támogatás is. A viszia nem térítendő támogatás mértéke maximum a Pályázati Projektérték 45%-a lehet, de legfeljebb 4 millió Ft. A visszatérítendő támogatás mértéke maximum a pályázati projektérték 60%-a lehet, de legfeljebb 8 millió Ft.
Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft!
2011. május 30. (hétfő) 17:03
Üdvözlöm!
Takarítócéget szeretnénk alapítani.Van esetleg valamilyen pályázati lehetőség kezdő vállalkozásoknak?
Köszönöm válaszát!
2011. május 31. (kedd) 15:18
Tisztelt Boros Edina!
Kezdő vállalkozások részére, a kedvező kamatozású kombinált mikrohitelt tudjuk ajánlani. Kezdő vállalkozásként mindenképpen ingatlan fedezetet kell biztosítani. A pályázat 4 tételből tevődik össze.
- Biztosítani kell 10% önerőt, a projekt mértékétől függően.
- A 10% önrészen kívül ingatlan fedezetet is kell biztosítani.
- A pályázat része a kötelező mikrohitel felvétele, ami 1-8 millió Ft között van.
- Valamint a vissza nem térítendő támogatás, ami a projektérték 45%-a, de legfeljebb 4 millió Ft.
Üdvözlettel: Forrás Centrum Kft!
2011. június 1. (szerda) 19:23
2011.05.07.-én létesitettem egy kft-ét,Edo és Társa kft néven.Gondozóházat szeretnék nyitni,ehhez kellene támogatás bövitésre esetleg lakásvásárlásra,ha lehetséges.Jelenleg 8 idös embert gondozok,eltartási szerzödéssel,mivel az épitkezést nem tudom befejezni.Köszönöm.
2011. június 2. (csütörtök) 07:37
Kozmetikus vállalkozásom modernizálásához szeretnék pályázni. A saját tulajdonú ingatlanom fűtés és nyílászáró modernizációja a fő cél, de szeretenék kozmetikai kezelőágyat is beszerezni,mégpedig Eu-s országból, Németországból. Kérdésem, hogy van-e erre lehetőség?
A másik kérdésem, hogy a korszerűsítéssel kapcsolatos kőműves, festő, villanyszerelési munkák is beilleszthetők-e a pályázatba?
Köszönöm a választ.
2011. június 2. (csütörtök) 13:08
Tisztelt Lajcsákné Kanyog Edit!
Az ingatlanvásárláshoz kapcsoló pályázaton belül a bővítésre a telephely fejlesztési pályázat, az ingatlanvásárlásra pedig a mikro vállalkozások technológiai fejlesztése pályázatot javaslom. A telephelyfejlesztés esetében 25% önerő, az ingatlanvásárlással kapcsolatban 10% önerő, és a mikro hitel fedezeteként felajánlott ingatlan szükséges.
Bármilyen további kérdéssel keresse irodánkat a honlapon található elérhetőségeken.
Üdvözlettel,
Forrás Centrum Kft.
2011. június 2. (csütörtök) 15:29
Tisztelt Eszter!
Van lehetőség ilyen jellegű pályázatra, és az Ön által vázolt tevékenységek is beilleszthetőek. Kérem, amennyiben bármilyen kérdése merülne fel, illetve pályázni szeretne, keressen fel bennünket az info@forrascentrum.hu e-mail címen, vagy a honlapon található telefonszámok valamelyikén.
Üdvözlettel,
Forrás Centrum Kft.
2011. június 10. (péntek) 12:12
Üdv!
Az lenne a kérdésem, hogy a már meglévő vállalkozásomhoz szeretnék kishaszonjárművet vsásárolni, milyen esélyem lenne a sikeres pályázathoz, egyáltalán pályázható ez a fajta munkaeszköz?
Válaszát előre is köszönöm!
2011. június 11. (szombat) 17:09
Tisztelt Janos2011!
jelenlegi pályázatok keretében nincs lehetőség gépjármű vásárlásra, csak hitelt tud igényelni.
Üdvözlettel,
Forrás Centrum Kft.
2011. június 19. (vasárnap) 00:27
Azt szeretném kérdezni,hogy indúló vállalkozóként saját tulajdonú ingatlanon szállás lehetőséget szeretnék létrehozni thermál fürdővel rendelkező faluba.Az ingatlanon bontásra engedélyezett ház van.Ezután jogerős épitési engedélyem van egy 16 fő elhelyezésére alkalmas több szobás épület épitésére.Az a gondom, hogy az ingatlant már álló falakkal vettem meg és én rátettem a tetőt. Elfogyott a pénzem és nem tudom befejezni az épitkezést.Kb.4-5 millióra volna szükségem abefejezéshez. Azt szertetném kérdezni,hogy ebben az esetben megkezdett épitkezésnek minősül vagy nem.Azért gondolom,hogy nem,mert még az öreg épületet sem bontottuk le. Jól gondolom e vagy kikerültem a pálya szélére? Válaszát tisztelettel köszönöm,ha van türelme elolvasni. reményvesztett pályázó
2011. június 20. (hétfő) 14:08
Tisztelt Péter57!
Úgy gondolom, hogy az Ön által leírt helyzet megkezdett építkezésnek minősül, így pályázaton már nem tud indulni.
Üdvözlettel,
Forrás Centrum Kft.
2011. június 29. (szerda) 07:02
Irodának szeretnék megvásárolni egy jelenleg lakásként használt ingatlant. Pályázni szeretnék, szeretném felvenni a kapcsolatot Önökkel.
2011. június 30. (csütörtök) 16:21
Tisztelt Kati 1012!
Erre természetesen van lehetőség. Kérem, hívja az alábbi telefonszámok egyikét, hogy meg tudjunk beszélni egy személyes egyeztetést, vagy írjon az alábbi e-mail címre egy kicsit bővebb leírást arról, hogy mire is szeretne pályázni.
Tel.: 06-20-979-9763, 06-1-786-0183
E-mail: info@forrascentrum.hu
2011. július 1. (péntek) 21:16
Cég alapításhoz (Kft), teljes elindításához lehet-e pályázni, az elinduláshoz milyen feltételekkel lehet hitelhez jutni (pl. önerőre szükség van-e?)? Köszönöm.
2011. július 2. (szombat) 14:19
Tisztelt Hajni74!
Ez attól is függ, milyen tevékenységet szeretne folytatni az Kft.-n keresztül, illetve, hogy mennyi tőkére lenne szüksége. Önerőre minden esetben szükség van.
Üdvözlettel,
Forrás Centrum Kft.
2011. július 14. (csütörtök) 23:33
Tisztelt Forrás Centrum!
2011-júliusában indítottam a vállalkozásomat. A telephely jelenleg egy Tatabányai bérelt telephely. A tevékenységi körömet szeretném más megyére is kiterjeszteni, és ehhez szeretnék egy ingatlant vásárolni Szolnok megyében. (az ingatlan árverés alatt áll). Erre kaphatok-e hitelt illetve állami támogatást? (az ingatlan becsértéke: 23 millió Ft. Az árverési értéke 10 000 000 Ft.) Kérem sürgős válaszukat. Az ingatlant elfogadják ebben az esetben teljes fedezetnek?
2011. július 15. (péntek) 12:24
Tisztelt Eszter,
Sajnos árverésből származó ingatlanra nem lehet pályázni.
Üdvözlettel:
Forrás Centrum Kft.
2011. szeptember 4. (vasárnap) 10:40
Most júliusban alakult KFT-vel szeretnék telephelyet vásárolni, pályázatra ha van ilyen lehetőség.Atelepen van gyümölcsös hűtőház szántó. Az után érdeklődnék milyen pályázati lehetőség van.Előre is köszönöm válaszát
2011. szeptember 5. (hétfő) 10:22
Tisztelt Bíró Ferenc!
Jelenleg lehetőség van támogatásra és kedvezményes hitelre pályázni Induló mikrovállalkozásoknak is 5.000 fő feletti településeken. Amit a pályázatról tudni kell 1 és 4 millió Ft támogatás igényelhető ami a projektérték maximum 45%-a. Ehhez 1 és 8 millió Ft mikrohitel igényelhető, ami a projektérték maximum 60%-a. Minimum a támogatás összegével megegyező hitel igénylése kötelező. A hitelt kivéve fedezet felajánlása nem szükséges. A Felhasználás célja lehet tárgyi eszköz beszerzése, ingatlanfejlesztés és vásárlás valamint információs technológia fejlesztése. A pályázatok benyújtási határideje 2011. december 31.
Üdvözlettel:
Forrás Centrum Kft.
2011. november 9. (szerda) 13:28
Telephely vásárlással kapcsolatban szeretnénk megtudni ,hogy kizáró tényező ha a megvásárolandó telephely Szombathely vagy vonzáskörzetében lenne? Előre is köszönöm segítségüket!
2011. december 8. (csütörtök) 18:01
T. Forrás Centrum,
érdeklődöm, hogy ügyvédi iroda pályázhat-e a támogatásra.
Üdvözlettel:
Tasnádi Gábor
2012. január 26. (csütörtök) 01:51
Érdeklődnék induló vállalkozáshoz /házat,telephelyet/ szeretnék venni.9000m2-res kerttel.Ezen a házon sajnos van jelzálog hitel,pályázhatok-e attól a házra?
2012. január 26. (csütörtök) 15:00
T. Forrás Centrum!
Érdeklődöm, hogy a pályázat aktuális-e még 2012-ben is? Ha igen kérdésem lenne, hogy kezdő orvosként a férjemmel, aki szintén orvos, szeretnénk egy Bt-t alapítani, és telephelynek venni egy ingatlant lakáscéllal is, erre van-e lehetőség?
Üdvözlettel,
Varga Zsuzsanna
2012. február 14. (kedd) 23:14
T. Forrás Centrum!
Szeretnek megkerdezni, hogy ez a palyazat kombinalhato is? Ertem ezalatt, hogy eszkozbeszerzesre es ingatlanvasarlasra is palyazhatok?
Koszonettel: Endre
2012. február 15. (szerda) 11:22
Tisztelt Cím!
Érdeklődni szeretnék, hogy aktuális-e még a pályázat, és hogy meddig lehet még pályázni?
Egyéni ügyvédként dolgozom egy alkalmazottal. Budapesti Irodavásárlásra felhasználható a pályázat? Az ingatlan vételára 28 mFt, ebből önerő lenne 13 mFt, a többi támogatásból.
Milyen további feltételeknek kell megfelelni?
Válaszukat előre is köszönöm.
üdvözlettel
2012. február 20. (hétfő) 14:16
kezdő fodrász is pályázhat üzlet kialakításhoz?