EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek

Archive for 'E-kereskedelem'

Egy kisvállalkozás pályázati sikertörténete indult útjára 2009-ben. A Pigniczki és Társa Bt. még 2008-ban nyert el pályázatot az informatikai hátterének megújítására. Ennek keretében elindíthatta a textil ajándék webáruházát, ahol megvásárolhatók a társaság által gyártott párnák, szőnyegek, takarók, paplanok, terítők, törülközők és egyéb textil termékek. Ezzel a kisvállalkozás lehetőséget kapott arra, hogy termékeit közvetlenül eljuttathassa a fogyasztókhoz, amihez a pályázat lenyerésével és a támogatás lehívásával a Forrás Centrum Kft. is hozzájárult.

Továbbra is él az a pályázati lehetőség, amely segítségével a Pigniczki és Társa Bt. útjára indította webáruházát. A pályázat keretében on-line ügyfélszolgálati rendszer, B2C és C2C alapú virtuális bevásárlóközpontok, B2B alapú virtuális bevásárlóközpontok elindítására, elektronikus szerződéskötés kialakítására, vállalatok üzleti informatikai rendszerének összekapcsolására igényelhetnek támogatást a vállalkozások. A támogatásból a vállalkozásnak lehetősége van hardver és szoftver beszerzésére is vagyis akár a teljes informatikai rendszer megújítható. A pályázat keretében 35-50 % támogatás igényelhető 1-30 millió Ft összegig.

A pályázat keretében 150-500 millió Ft, 50% mértékű vissza nem térítendő állami támogatás nyerhető el a megvalósítás helyszínétől függően.

Támogatható tevékenységek:

 Eszközbeszerzés, az alábbiak szerint (minimum egységár nettó 100.000 Ft/db)
o Technológiai korszerűsítést eredményező új eszközök és berendezések beszerzése,
o szállítás és üzembe helyezés beruházási költsége,
o betanítás (közvetlenül a beszerzett eszközhöz kapcsolódva),
o az eszközök első felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége.

 Infrastrukturális és ingatlan beruházás esetében az alábbi költségek számolhatóak el (maximum a projekt összes elszámolható költségének 50%-áig):
o telekhatáron belüli infrastruktúra építése, korszerűsítése,
 ivó-, ipari- és tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat kiépítése,
 földgázvezeték, gázfogadó állomás, távhővezeték, egyéb fűtési és hűtési rendszerek,
 elektromos energiaellátás hálózata (közüzemi hozzájárulás, elektromos hálózati csatlakozási díj),
 eső- és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztító,
 iparvágány,
 a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése,
 útépítés, parkoló, kerítés építés,
 őrző-védő elektronikai rendszer,
 informatikai és távközlési alaphálózat kiépítése.
o technológiai fejlesztéshez kapcsolódó ingatlan építése, bővítése, korszerűsítése, átalakítása.

 Eszközbeszerzéshez kapcsolódó ingatlan bérleti díja a megvalósítás időszakában, a pályázat benyújtását követően maximum 12 hónapra (maximum a projekt összes elszámolható költségének 10%-áig).

 Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések (maximum a projekt összes elszámolható költségének 10%-áig).

 Információs technológia-fejlesztés, beleértve az online megjelenés, e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások, modern vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások támogatását is:
o hardverhez kapcsolódó tevékenység (minimum egységár nettó 15.000 Ft/db):
 közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök beszerzési költségei és a beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások,
 közvetlenül a fejlesztéshez rendelhető hálózati eszközök beszerzési költségei,
 közvetlenül a projekthez rendelhető telekommunikációs eszközök beszerzési költségei,
 információ / adattárolás költségei,
 közvetlenül a projekthez rendelhető input / output egységek beszerzési költségei.
o szoftver (beleértve: alapszoftverek, speciális egyedi fejlesztésű szoftver, lásd: 1. sz. melléklet),
o betanítás (közvetlenül a szoftverhez kapcsolódóan),
o domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja (maximum 20.000 Ft).

 Piacra jutás támogatása (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig):
o vásárokon, kiállításokon való részvétel (kiállítási stand bérleti díja, részvételi díj),
o tanulmányok költsége,
o marketingeszközök elkészítése, beszerzése.

 Vállalati HR fejlesztés (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig, de maximum 50.000.000 Ft-ig):
o munkavállalók képzése (tanfolyamok, tréningek, képzések, idegen nyelvi, informatikai oktatás),
o oktatók, képzők, betanítást végzők díja,
o külső képzésekhez kapcsolódó terembérlet költsége,
o képzési igények felmérésének költsége.

 Tanácsadás igénybevétele az alábbi támogatott tanácsadási területeken (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig, de maximum 50.000.000 Ft-ig):
o a támogatott tanácsadói területeken igénybevett tanácsadás díja ( tanácsadói díjak a támogatható tevékenységek vállalati HR fejlesztés pontjában felsoroltak alapján)

 Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5% áig, de maximum 50 millió forintig):
o ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO 14001 követelményeknek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o EMAS környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer bevezetése, hitelesítése és nyilvántartásba vétele,
o ISO/TS 16949; QS 9000, VDA járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o AQAP 2110/2120, valamint AQAP 150 és 160 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o Élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000) bevezetése és tanúsíttatása,
o MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása,
o ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása,
o TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása,
o TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása,
o MSZ EN ISO 3834-2: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 2. rész: Teljes körű minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN ISO 3834-3: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 3. rész: Általános minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN ISO 3834-4: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 4. rész: Alapvető minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN 15038: 2006 Fordítási szolgáltatások. A szolgáltatások követelményei,
o MSZ EN 13816:2002 Szállítás. Logisztika és szolgáltatás. Tömegközlekedés. A szolgáltatás minőségének fogalmai, célja és mérése.

Támogatás mértéke: 50%,

Támogatás összege: minimum 150 millió Ft, maximum 500 millió Ft.

Pályázó lehet:
 akinek az átlagos statisztikai létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben minimum egy fő volt;
 aki legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik,
 akinek az egy főre eső árbevétele eléri a 4 millió Ft/fő összeget;
 akinek a saját tőkéje nem negatív,
 akinek a legutolsó lezárt teljes üzleti évének éves nettó árbevétele vidéki projektek esetében 15-25%-nál nagyobb mértékben nem csökkent az azt megelőző utolsó lezárt teljes üzleti év nettó árbevételéhez képest,
 aki a munkanélküliséggel leginkább sújtott, komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérséghez tartozó települések valamelyikében kíván projektet megvalósítani,
 a cég nem állhat csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt.

Foglalkoztatási kötelezettséget vagy árbevétel kötelezettséget kell vállalni.

A Forrás Centrum Kft. részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében díjmentesen nyújt. Időpont egyeztetés tárgyában hívja irodánkat a 06-20-979-9763 vagy a 06-1-786-0183 telefonszámokon vagy küldjön e-mailt az info@forrascentrum.hu címre.

A pályázat keretében 150-400 millió Ft, 25-50% mértékű vissza nem térítendő állami támogatás nyerhető el a megvalósítás helyszínétől függően (a támogatás mértékénél a hátrányos és nem hátrányos kistérségi besorolás az irányadó).

Támogatható tevékenységek:

 Eszközbeszerzés, az alábbiak szerint (minimum egységár nettó 100.000 Ft/db)
o technológiai korszerűsítést eredményező új eszközök és berendezések beszerzése,
o betanítás (közvetlenül az eszközhöz kapcsolódva),
o az eszközök első felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége.

 Infrastrukturális és ingatlan beruházás esetében az alábbi költségek számolhatóak el (maximum a projekt összes elszámolható költségének 30%-áig):
o telekhatáron belüli infrastrukturális beruházások  költsége,
 ivó-, ipari- és tűzi-víz hálózat, korszerű tűzvédelmi hálózat kiépítése,
 földgázvezeték, gázfogadó állomás, távhővezeték, egyéb fűtési és hűtési rendszerek,
 elektromos energiaellátás hálózata (közüzemi hozzájárulás, elektromos hálózati csatlakozási díj),
 eső- és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztító,
 iparvágány,
 a külső telefon és telekommunikációs hálózat csatlakozási pontjainak kiépítése,
 útépítés, parkoló, kerítés építés,
 őrző-védő elektronikai rendszer,
 informatikai és távközlési alaphálózat kiépítése.
o technológiai fejlesztéshez kapcsolódó ingatlan építése, bővítése, korszerűsítése, átalakítása.

 Eszközbeszerzéshez kapcsolódó ingatlan bérleti díja a megvalósítás időszakában, a pályázat benyújtását követően maximum 12 hónapra (maximum a projekt összes elszámolható költségének 10%-áig).

 Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések (maximum a projekt összes elszámolható költségének 10%-áig).

 Információs technológia-fejlesztés, beleértve az online megjelenés, e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások, modern vállalatirányítási és termelési környezet kialakításához kapcsolódó komplex vállalati infokommunikációs fejlesztések, üzleti alkalmazások támogatását is:
o hardverhez kapcsolódó tevékenység (minimum egységár nettó 15.000 Ft/db)
 közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök beszerzési költségei és a beszerzéshez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások,
 közvetlenül a fejlesztéshez rendelhető hálózati eszközök beszerzési költségei,
 közvetlenül a projekthez rendelhető telekommunikációs eszközök beszerzési költségei,
 információ / adattárolás költségei,
 közvetlenül a projekthez rendelhető input / output egységek beszerzési költségei.
o szoftver (beleértve: alapszoftverek, speciális egyedi fejlesztésű szoftver, lásd: 1. sz. melléklet),
o betanítás (közvetlenül a szoftverhez kapcsolódóan),
o domain név regisztráció és a hozzá tartozó webtárhely egyszeri díja (kötelező, ha még nincs honlapja).

 Piacra jutás támogatása (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig):
o piaci megjelenés (vásárokon, kiállításokon való részvétel),
o tanulmányok költsége,
o marketingeszközök elkészítése, beszerzése.

 Vállalati HR fejlesztés (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig, de maximum 50.000.000 Ft-ig):
o Képzés, tréneri díjak értéke,
o oktatók, képzők, betanítást végzők díja,
o külső képzésekhez kapcsolódó terembérlet költsége,
o képzési igények felmérésének költsége.

 Tanácsadás igénybevétele az alábbi támogatott tanácsadási területeken (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig, de maximum 50.000.000 Ft-ig):
o A támogatott tanácsadói területeken igénybevett tanácsadás díja (a tanácsadói díjak a támogatható tevékenységek vállalati HR fejlesztésben felsoroltak alapján).

 Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5% áig, de maximum 50 millió forintig):
o ISO 9001 szabvány előírása szerinti minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO 14001 követelményeknek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o EMAS környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer bevezetése, hitelesítése és nyilvántartásba vétele,
o ISO/TS 16949; QS 9000, VDA járműipari beszállítói követelményeknek megfelelő rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o AQAP 2110/2120, valamint AQAP 150 és 160 szerinti NATO beszállítói követelményeknek megfelelő minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO 13485 szabvány előírása szerinti speciális orvostechnikai többletkövetelményeket tartalmazó minőségirányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o Élelmiszer-biztonsági rendszer szabványok (BRC, EFSIS, IFS, ISO 22000) bevezetése és tanúsíttatása,
o MSZ 28001 (OHSAS 18001) szerinti munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer bevezetése és tanúsítása,
o ISO 27001:2005, informatikai biztonsági menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/IEC 15408:1999 (Common Criteria 2.1) informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o BS 15000:2000 (ITIL) informatikai szolgáltatás menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o COBIT3 informatikai rendszerek fejlesztéséhez kapcsolódó menedzsment követelményeknek megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/IEC 17025 szerinti vizsgáló- és kalibráló laboratóriumi rendszer akkreditálása,
o TAPA FSR High-tech rakományok szállításával, raktározásával kapcsolatos biztonsági előírások teljesítésének megfelelő irányítási rendszer bevezetése és tanúsíttatása,
o ISO/PAS 28000 ellátási lánc biztonságtechnikai irányítási rendszer bevezetése, auditálása és tanúsíttatása,
o TickIT szoftvertermékek kifejlesztésének, terjesztésének, adatbázisok üzemeltetésnek és tájékoztatási szolgáltatások minőségirányító rendszerének bevezetése, auditálása és tanúsíttatása,
o MSZ EN ISO 3834-2: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 2. rész: Teljes körű minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN ISO 3834-3: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 3. rész: Általános minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN ISO 3834-4: 2006 Fémek ömlesztőhegesztésének minőségirányítási követelményei. 4. rész: Alapvető minőségirányítási követelmények,
o MSZ EN 15038: 2006 Fordítási szolgáltatások. A szolgáltatások követelményei,
o MSZ EN 13816:2002 Szállítás. Logisztika és szolgáltatás. Tömegközlekedés. A szolgáltatás minőségének fogalmai, célja és mérése.

Támogatás mértéke:

- mikro- és  kisvállalkozások esetén: 50%,
- középvállalkozások esetén: 40%,
- nagyvállalkozások esetén: 30%.

Támogatás összege:

Az igényelhető támogatás összege
  minimum 150 millió Ft, maximum 400 millió Ft,

Pályázó lehet:
 akinek az átlagos statisztikai létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben minimum egy fő volt;
 akinek az egy főre eső árbevétele eléri a 4 millió Ft/fő összeget,
 akinek a saját tőkéje nem negatív,
 aki legalább két lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik;
 akinek a legutolsó lezárt teljes üzleti évének éves nettó árbevétele vidéki projektek esetében 10-20%-nál nagyobb mértékben nem csökkent az azt megelőző utolsó lezárt teljes üzleti év nettó árbevételéhez képest,
 aki, vagy amely nem minősül exportorientált vállalkozásnak, vagy beszállítónak,
 a cég nem állhat csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt.
FONTOS: Nincs foglalkoztatási kötelezettség, kivéve ha a pályázó nem tudja az árbevétel-vállalást teljesíteni (ebben az esetben a bázisév (2008.) átlagos statisztikai létszámát kell folyamatosan fenntartani a megvalósítást követő 2 éven keresztül)

Foglalkoztatási kötelezettséget vagy árbevétel kötelezettséget kell vállalni.

Export-árbevétel vállalás: A pályázónak vállalnia kell, hogy amennyiben a legutolsó éves beszámoló alapján az export árbevétel nem tette ki az éves nettó árbevétel 30%-át vagy a legutolsó éves beszámoló alapján a beszállítói tevékenységből származó árbevétel nem tette ki az éves nettó árbevétel 50%-át akkor a fenntartási időszak első 3 évének egyikében ezen feltételek egyikét teljesíti.

A Forrás Centrum Kft. részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében díjmentesen nyújt. Időpont egyeztetés tárgyában hívja irodánkat a 06-20-979-9763 vagy a 06-1-786-0183 telefonszámokon vagy küldjön e-mailt az info@forrascentrum.hu címre.

Nagyon jó hírt olvashattak a nyertes pályázók a tegnapi nap folyamán a sajtóban. A kormány úgy döntött, hogy minden pályázó, aki támogatást nyert el a tavalyi évben azonnal 40 % előleget hívhat le, amivel a gazdasági válság hatásait kívánják enyhíteni. Ez a rendkívül kedvező változás a jövő évi pályázókat is érinteni fogja. Így jelen ismereteink szerint, aki támogatást nyer majd el és megköti a támogatási szerződést automatikusan hozzájuthat a támogatás 40 %-ához. A 40%-os korlátig történő előfinanszírozásról az értesítést az ünnepek után kapják meg majd az érintettek, és a várhatóan két hét alatt kifizetett pénz nagyságrendileg 100-150 milliárd forint lehet. Tudomásunk szerint a pályázatokhoz kapcsolódó zálogfeltételek módosítása is folyamatban van, ami alapján 50 millió Ft elnyert támogatásig nem lesz szükség biztosíték adására.

Természetesen nagy kérdés, hogy miképpen fogják végrehajtani a közreműködő szervezetek a kormány döntését. Így pl. felmerül a kérdés, hogy ha egy vállalkozó már megkezdte a projektjét, akkor részesülhet-e a kedvezményben. Amennyiben viszont az ügyintézés gyors és rugalmas lesz, akkor 15 nap alatt megkaphatják a vállalkozók az előleget.

Amennyiben a pályázati előleg lehívásával kapcsolatban díjmentes tanácsadásra van szüksége, hívja a Forrás Centrum Kft. irodáját a 06-20-979-9763-as számon vagy írjon e-mail-t az info@forrascentrum.hu címre vagy tegye fel kérédést a blogban.

 

A Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. (MAG Zrt.) elindította az e-kereskedelem és egyéb e-szolgáltatások támogatása című pályázati kiírását. A pályázat keretében 2-20 millió Ft, Pest megyében 35 %, míg vidéken 50 % mértékű vissza nem térítendő állami támogatás nyerhető el a következő fejlesztésekhez:

  • On-line ügyfélszolgálati rendszer, integrált, értékesítést támogató, marketing automatizáló és ügyfélkapcsolat kezelési (CRM) rendszer kialakítása

  • B2C és C2C alapú virtuális bevásárlóközpontok/elektronikus szolgáltatások kialakítása, feltöltése és beindítása

  • B2B alapú virtuális bevásárlóközpontok/elektronikus szolgáltatások kialakítása, feltöltése és beindítása

  • Elektronikus szerződéskötés kialakítása

  • Elektronikus számlázás kialakítása

  • Vállalatok üzleti informatikai rendszerének összekapcsolása

  • Elektronikus kereskedelmi szolgáltató üzleti partnereinek elektronikus értékesítésbe és beszerzésbe vetett bizalmát növelő tartalmak (pl. tájékoztató anyagok, demonstrációs anyagok, általános szerződési feltételek) előállítása.

  • A tranzakciók biztonságát szolgáló, illetve növelő informatikai rendszer bevezetése

(more…)