EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek

Archive for 'Gépbeszerzési pályázatok'

Rövidesen GINOP-2.1.8-17 - A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén című pályázati felhívás. A pályázatok benyújtása várhatóan 2017. november 30. 9 órától 2018. január 31-én 12 óráig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja: Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (továbbiakban GINOP) kiemelt célcsoportja a magyar Kormány és az Európai Unió újraiparosítási stratégiájával összhangban a termelő szektor vagy más néven feldolgozó ipar, melyet első sorban az TC3, illetve kisebb fókuszáltsággal a TC1, TC2 és TC4 alatt támogat a program. A termelő tevékenységek Európából Ázsiába történő áttelepülése előnytelenül hatott a gazdasági szerkezetre, a munkanélküliségi ráta növekedett, különös tekintettel az alacsonyabban képzettek körében. A fejlesztések eredményeként a vállalkozások termelékenysége növekszik, árbevételük emelkedik, új export piacokra léphetnek be. A folyamat eredményeként fenntartható munkahelyek jönnek létre, illetve az így generált gazdasági növekedés idővel növeli a fogyasztást a belső piacon is. Jelen Felhívás célja a hazai mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése adaptív technológiai innovációs tevékenységek támogatásával.

(more…)

A pályázatok benyújtása 2017. január 6-tól 2019 január 7-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig lehetséges.

A pályázati kiírás célja

Jelen felhívás alapján a Vidékfejlesztési Program Kertészeti ágazat fejlesztése című művelete adja, amelynek célja a kertészeti ágazatban tevékenykedők versenyképességének fokozása, a kertészeti ágazat hozzáadott érték termelésének növelése új, innovatív és környezetbarát kertészeti technológiák és termesztési módok elterjesztésének támogatása révén. A nagy kézimunka igényű ágazatok technológiai fejlesztése a foglalkoztatotti létszám növelése útján hozzájárul az Európa 2020 Stratégia és Magyarország azon célkitűzéséhez, amely a foglalkoztatottsági ráta 75%-ra növelését határozta el. A felhívás az építéssel nem járó kertészeti eszközök, a kertészeti ágazathoz kapcsolódó erőgépek, munkagépek beszerzésének támogatására irányul.

A pályázati kiírás célterületei

2A: A mezőgazdasági üzemek gazdasági teljesítményének növelése és a szerkezetátalakítás és modernizáció ösztönzési, különös tekintettel a piaci részvétel és orientáció növelésére, valamint a mezőgazdasági diverzifikációra

2B: A generációs megújulás előmozdítása a mezőgazdaságban – Amennyiben a kedvezményezett fiatal (40 év alatti) mezőgazdasági termelő

A pályázat benyújtásának határnapjai

Az alábbi napokig benyújtásra került projektek kerülnek együttese elbírálásra:
- 2017. február 06.
- 2017. március 06.
- 2017. április 06.
- 2017. július 06.
- 2017. október 06.
- 2018. január 08.
- 2018. április 09.
- 2018. július 09.
- 2018. október 09.
- 2019. január 07.

Támogatás mértéke:

A támogatás maximális mértéke a közép-magyarországi régióban az összes elszámolható költség 40%-a, a nem középmagyarországi régióban az összes elszámolható költség 50%-a.
Fiatal mezőgazdasági termelő számára 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitás jár.
A kollektív módon (legalább 5, a feltételeknek megfelelő termelő kozorciumaként, termelői szövetkezetként, termelői csoportként, vagy szociális szövetkezetként) végrehajtott projektek 10 százalékponttal megemelt támogatási intenzitásra jogosultak.

Támogatás összege:

Az igényelhető támogatás összege egyéni projekt esetén maximum 10 millió Ft, kollektív projekt esetén maximum 20 millió forint, formája vissza nem térítendő támogatás.

Támogatható tevékenységek köre:

•    kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges – mezőgazdasági erőgéphez, traktorhoz kapcsolható – munkagépek beszerzése
•    kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges önjáró betakarítógépek beszerzése
•    kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges gépek, eszközök beszerzése
•    amennyiben a vállalkozás mezőgazdasági tevékenységéből származó árbevételének legalább 75%-a kertészeti tevékenységből származik:
o    maximum 1 darab, legfeljebb 80kW motorteljesítményű traktor beszerzése maximum 5 000 000 forintos áron
o    talajművelő gépek beszerzése

Nem támogatható tevékenységek

•    mezőgazdasági erőgépek beszerzése (kivéve önjáró betakarítógépek)
•    öntözéshez, vízellátáshoz kapcsolódó gépek, eszközök beszerzése
•    post-harvest tevékenység eszközeinek beszerzése (mosó, tisztító, válogató gépek)
•    természeti katasztrófát megelőzését szolgáló gépek, eszközök beszerzése

Kötelező vállalások

Létszámtartás: Amennyiben a kedvezményezett munkavállalót foglalkoztat, úgy vállalnia kell, hogy mind a megvalósítási, mind a fenntartási időszak alatt fenntartja a bázislétszámot, illetve a foglalkoztatottak számának bővítésétre tett vállalását.

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
•    mezőgazdasági termelők, akik tudják igazolni, hogy:
o    a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 6000 STÉ üzemmérettel rendelkeznek
o    a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, az azt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételüknek legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott
•    akik rendelkeznek Ügyfélkapuval
•    akik rendelkeznek MVH ügyfél-azonosítóval

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
•    a pályázat megvalósítására 24 hónap áll rendelkezésre a Támogatói Okirat kibocsátásának napjától
•    a projekt megvalósítását a benyújtást követő napon a támogatást igénylő saját felelősségére megkezdheti, de a projekt megkezdése nincs befolyással a támogatási kérelem értékelésére és nem jelent előnyt annak elbírálása során
•    a projektet a projektmegvalósítás befejezésétől számított 5 évig kell fenntartani

Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

•    amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
•    a beruházást a támogatási kérelmet megelőzően megkezdte
•    aki jelen pályázatban, a VP-2-4.1.3.1-16, vagy a VP5-4.1.3.4-16 jelű pályázaton már részesült támogatásban

Jelen pályázati kiírás keretében maximum a megítélt támogatás 50%-a mértékéig előleg igényelhető

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A pályázatok benyújtása 2017. január 31-től 2019. január 31-ig, vagy a rendelkezésre álló keret kimerüléséig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja

A hazai KKV-k jelenleg korlátozottan használják a korszerű, vállalati e-kereskedelmet támogató informatikai alkalmazásokat és folyamatmenedzsmentet, amik a jövedelemtermelés és a versenyképesség fontos elemei, ugyanakkor az infokommunikációs technológiák, eszközök, alkalmazások és szolgáltatások professzionális használata az elektronikus gazdaságba történő beilleszkedés javítása szempontjából fontos lenne. A Felhívás célja, hogy elősegítse a vállalati folyamatokat, valamint javítson a hálózatbiztonságon, a vállalatok közötti üzleti kapcsolaton különféle online elérhető üzleti szolgáltatások bevezetésének és használatának ösztönzésén keresztül.

Támogatás mértéke:

-    vissza nem térítendő támogatás mértéke a GINOP 3.2.1 projekt keretében a támogatást igénylő részéről már megszerzett “Digitálisan felkészült vállalkozás” minősítés és a 3.2.1. projektben létrehozott voucher rendszerben megtalálható (minősített) infokommunikációs üzleti megoldás megrendelése esetén maximum az összes elszámolható költség 40%a lehet
-    egyéb támogatást igénylő esetében az összes elszámolható költség maximum 35%-a lehet
-    az igényelhető kölcsön összegének meg kell haladnia a vissza nem térítendő támogatás összegét.

Támogatás összege:

A projekt keretében igényelhető:
-    vissza nem térítendő támogatás összege 1-24 millió forint (helyben telepített saját szoftver célterület esetén maximum 16 millió, a felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterület esetén maximum 8 millió forint)
-    visszatérítendő támogatás összege 1,25-37,5 millió forint lehet (helyben telepített saját szoftver célterület esetén maximum 25 millió, a felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterület esetén maximum 12,5 millió forint)

Támogatható tevékenységek köre:

●    Önállóan támogatható tevékenységek:
○    vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések támogatása - on-premise vagy in house módon, vagyis vállalkozáson belüli IKT rendszer, illetve alkalmazás bevezetése
○    felhőalapú és egyéb online vállalati szolgáltatások, megoldások terjesztése és bevezetése a KKV-k körébe, melyek az alábbi funkcionális területekre vonatkoznak:
○    Vállalati CRM, értékesítési terület
○    Gyártási terület
○    Humán erőforrás menedzsment és bérszámfejtés
○    Kontrolling és döntéstámogatás
○    Beszerzési, logisztikai terület
○    Táv- és csoportmunka támogatás
○    Pénzügyi- számviteli terület
○    Internetes értékesítés
○    Internetes megjelenés
○    Munkafolyamat-irányítási megoldás
○    Elektronikus iratkezelési megoldás
○    Tudásmenedzsment specializált megoldás
●    Kizárólag helyben telepített saját szoftver célterület esetében:
○    Adott funkcionális területhez kapcsolódó mobil technikát használó rendszer/megoldás
○    Térinformatikai és földrajzi információs specializált rendszer
○    RFID technológiát alkalmazó specializált rendszer
●    Kizárólag a felhőalapú szolgáltatások célterület esetében:
○    Online fizetési megoldás
○    Szolgáltatásmenedzsment

●    Önállóan nem támogatható tevékenységek:
○    kötelezően megvalósítandó nyilvánosság biztosítása

Az elszámolható költségek mértékére vonatkozó előírások

Költségtípus    Minimális mértéke a célterületre jutó összes elszámolható költségre vetítve (%)    Maximális mértéke a célterületre jutó összes elszámolható költségre vetítve (%)    Maximális elszámolható költség összege (Ft)
Helyben telepített saját szoftver bevezetése célterület esetén
Immateriális javak beszerzésének költsége    40%    90%
Szakmai tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások költségei    10%    50%    Tanácsadás: max nettó 96 000 Ft/embernap
Felhőalapú szolgáltatások bevezetése célterület esetén
Szakmai tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatások költségei (a szolgáltatásbérleti díjat kivéve)        25%    Tanácsadás: max. nettó 96 000 Ft/embernap
Mindkét célterület esetén
Kötelezően előírt nyilvánosság biztosításának költségei    -    0,5%
Eszközbeszerzés költségei    -    20%    Okostelefonok és tabletek beszerzési ára: max nettó 120 ezer Ft/db

Kötelező vállalások
A támogatást igénylő a projekt pénzügyi befejezésétől számított 3 évig a támogatás visszafizetésének terhe mellett vállalja, hogy a projektet fenntartja, működteti.
Üzemi eredmény: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 2. év végére az üzemi eredménye eléri a projekt keretében elnyert támogatás 25%-át.
VAGY
Elektronikus értékesítésből származó árbevétel: A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 2. év végére az üzemi eredménye eléri a projekt keretében elnyert támogatás 120%-át.

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
●    mikro-, kis-, és középvállalkozások
●    melyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel
●    melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 2 fő volt
●    amelyek az Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl régiók egyikében székhellyel, fiókteleppel, vagy telephellyel rendelkeznek és ott legalább egy fő állandó foglalkoztatottat alkalmaznak vagy alkalmazni fognak legkésőbb a projektmegvalósítás befejezéséig
●    amelyek képesek teljesíteni a Felhívás 2. és/vagy 3. számú mellékletében részletezett műszaki-szakmai feltételeket, valamint a Felhívás 3.1 és 3.2 fejezetében foglaltakat képesek teljesíteni
●    jogi forma szerint:
o    kettőt könyvvitelt végző jogi személyiségű gazdasági társaságok
o    egyéni vállalkozók, egyéni cégek
o    szövetkezetek

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:
●    amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban, valamint gazdaságilag nem életképes
●    amely esetén a projekt nettó összköltsége meghaladja az utolsó lezárt évi árbevétel összegét
●    amely korábban nyújtott lejárt vagy nem teljesítő Kölcsönnel rendelkezik
●    amelynek a saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív
●    amely nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
●    amely a pontozási rendszerben nem éri el az 40 pontot
●    amellyel szemben a NAV, illetve az elő szervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában
●    amely jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja az utolsó lezárt évi beszámoló alapján keletkezett árbevétel összegét

Jelen pályázati kiírás keretében legfeljebb a támogatási összeg 50%-a, de maximum 12 millió forint igényelhető előlegként.
Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

Az Új Széchenyi Terv 2014-2020-as ciklusa több újdonságot is tartogatott a pályázók számára, ezek közül az egyik, talán a legkedvezőbb változás az előző szakaszhoz képest az eszközbeszerzési pályázatoknál eddig kevéssé alkalmazott szállítói finanszírozás alkalmazhatóságának növelése. Ennek alkalmazását a jogszabályi környezet korábban is engedélyezte, a pályázati felhívásokban, illetve a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi útmutatókban most tisztázódtak az igénybevétel módja, és feltételei.
Mivel a gyakorlatban általában a projekt összköltségét a beszerzésre kerülő eszköz(ök) nettó értéke adja, ezért a fentiek alapján a beruházás finanszírozása az alábbiak szerint fest egy 10 millió forint nettó összköltségű, 50%-os támogatási intenzitású pályázat esetén. Ebben az esetben a bruttó beruházási összeg 12 700 000 forint, a támogatás összege pedig 5 000 000 forint. A kedvezményezettnek el kell utalnia a támogatáson felüli 7 700 000 forint összeget a szállító részére. Az átutalást igazoló bizonylatot, valamint egy engedményezési dokumentumot (amelyben felhatalmazzuk a közreműködő szervezetet, hogy a támogatási összeget ne a mi részünkre fizesse ki) be kell nyújtani a közreműködő szervezet felé, aki, ha mindent rendben talál, akkor a fennmaradó 5 000 000 forintot közvetlenül a szállító számlájára utalja, a kedvezményezett számlája helyett.
Mivel a pályázatok megvalósításánál az egyik legnagyobb probléma az szokott lenni, hogy az adott kedvezményezett nem tudja kellő mértékben finanszírozni a beruházást, illetve a dokumentumok nem megfelelő kiállítása, vagy hiányossága miatt elhúzódik a támogatás utalása, a fenti megoldások a kevesebb tartalékkal rendelkező vállalkozások számára is lehetőséget nyújtanak a projektek megvalósítására.

1011 Húsfeldolgozás, -tartósítás*
1012 Baromfihús feldolgozása, tartósítása*
1013 Hús-, baromfihús-készítmény gyártása*
1020 Halfeldolgozás, -tartósítás*
1031 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás*
1032 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása*
1039 Egyéb gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósítás*
1041 Olaj gyártása*
1042 Margarin gyártása*
1051 Tejtermék gyártása*
1052 Jégkrém gyártása*
1061 Malomipari termék gyártása*
1062 Keményítő, keményítőtermék gyártása*
1071 Kenyér; friss pékáru gyártása*
1072 Tartósított lisztes áru gyártása*
1073 Tésztafélék gyártása*
1081 Cukorgyártás*
1082 Édesség gyártása*
1083 Tea, kávé feldolgozása*
1084 Fűszer, ételízesítő gyártása*
1085 Készétel gyártása*
1086 Homogenizált, diétás étel gyártása*
1089 Mns egyéb élelmiszer gyártása*
1091 Haszonállat-eledel gyártása*
1092 Hobbiállat-eledel gyártása*
1101 Desztillált szeszes ital gyártása*
1102 Szőlőbor termelése*
1103 Gyümölcsbor termelése*
1104 Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása*
1105 Sörgyártás*
1106 Malátagyártás*
1107 Üdítőital, ásványvíz gyártása*
1310 Textilszálak fonása
1320 Textilszövés
1330 Textilkikészítés
1391 Kötött, hurkolt kelme gyártása
1392 Konfekcionált textiláru gyártása (kivéve: ruházat)
1393 Szőnyeggyártás
1394 Kötéláru gyártása
1395 Nem szőtt textília és termék gyártása (kivéve: ruházat)
1396 Műszaki textiláru gyártása
1399 Egyéb textiláru gyártása mns
1411 Bőrruházat gyártása
1412 Munkaruházat gyártása
1413 Felsőruházat gyártása (kivéve: munkaruházat)
1414 Alsóruházat gyártása
1419 Egyéb ruházat, kiegészítők gyártása
1420 Szőrmecikk gyártása
1431 Kötött, hurkolt harisnyafélék gyártása
1439 Egyéb kötött, hurkolt ruházati termék gyártása
1511 Bőr, szőrme kikészítése
1512 Táskafélék, szíjazat gyártása
1520 Lábbeligyártás
1610 Fűrészárugyártás
1621 Falemezgyártás
1622 Parkettagyártás
1623 Épületasztalos-ipari termék gyártása
1624 Tároló fatermék gyártása
1629 Egyéb fa-, parafatermék, fonottáru gyártása
1711 Papíripari rostanyag gyártása
1712 Papírgyártás
1721 Papír csomagolóeszköz gyártása
1722 Háztartási, egészségügyi papírtermék gyártása
1723 Irodai papíráru gyártása
1724 Tapétagyártás
1729 Egyéb papír-, kartontermék gyártása
1811 Napilapnyomás
1812 Nyomás (kivéve: napilap)
1813 Nyomdai előkészítő tevékenység
1814 Könyvkötés, kapcsolódó szolgáltatás
1820 Egyéb sokszorosítás
2011 Ipari gáz gyártása
2012 Színezék, pigment gyártása
2013 Szervetlen vegyi alapanyag gyártása
2014 Szerves vegyi alapanyag gyártása
2015 Műtrágya, nitrogénvegyület gyártása
2016 Műanyag-alapanyag gyártása
2017 Szintetikus kaucsuk alapanyag gyártása
2020 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása
2030 Festék, bevonóanyag gyártása
2041 Tisztítószer gyártása
2042 Testápolási cikk gyártása
2051 Robbanóanyag gyártása
2052 Ragasztószergyártás
2053 Illóolajgyártás
2059 Mns egyéb vegyi termék gyártása
2060 Vegyi szál gyártása
2110 Gyógyszeralapanyag-gyártás
2120 Gyógyszerkészítmény gyártása
2211 Gumiabroncs, gumitömlő gyártása
2219 Egyéb gumitermék gyártása
2221 Műanyag lap, lemez, fólia, cső, profil gyártása
2222 Műanyag csomagolóeszköz gyártása
2223 Műanyag építőanyag gyártása
2229 Egyéb műanyag termék gyártása
2311 Síküveggyártás
2312 Síküveg továbbfeldolgozása
2313 Öblösüveggyártás
2314 Üvegszálgyártás
2319 Műszaki, egyéb üvegtermék gyártása
2320 Tűzálló termék gyártása
2331 Kerámiacsempe, -lap gyártása
2332 Égetett agyag építőanyag gyártása
2341 Háztartási kerámia gyártása
2342 Egészségügyi kerámia gyártása
2343 Kerámia szigetelő gyártása
2344 Műszaki kerámia gyártása
2349 Egyéb kerámiatermék gyártása
2351 Cementgyártás
2352 Mész-, gipszgyártás
2361 Építési betontermék gyártása
2362 Építési gipsztermék gyártása
2363 Előre kevert beton gyártása
2364 Habarcsgyártás
2365 Szálerősítésű cement gyártása
2369 Egyéb beton-, gipsz-, cementtermék gyártása
2370 Kőmegmunkálás
2391 Csiszolótermék gyártása
2399 Mns egyéb nemfém ásványi termék gyártása
2420 Acélcsőgyártás
2431 Hidegen húzott acélrúd gyártása
2432 Hidegen hengerelt keskeny acélszalag gyártása
2433 Hidegen hajlított acélidom gyártása
2434 Hidegen húzott acélhuzal gyártása
2441 Nemesfémgyártás
2442 Alumíniumgyártás
2443 Ólom, cink, ón gyártása
2444 Rézgyártás
2445 Egyéb nem vas fém gyártása
2446 Nukleáris fűtőanyag gyártása
2451 Vasöntés
2452 Acélöntés
2453 Könnyűfémöntés
2454 Egyéb nem vas fém öntése
2511 Fémszerkezet gyártása
2512 Fém épületelem gyártása
2521 Központi fűtési kazán, radiátor gyártása
2529 Fémtartály gyártása
2530 Gőzkazán gyártása
2540 Fegyver-, lőszergyártás

2550 Fémalakítás, porkohászat
2561 Fémfelület-kezelés
2562 Fémmegmunkálás
2571 Evőeszköz gyártása
2572 Lakat-, zárgyártás
2573 Szerszámgyártás
2591 Acél tárolóeszköz gyártása
2592 Könnyűfém csomagolóeszköz gyártása
2593 Huzaltermék gyártása
2594 Kötőelem, csavar gyártása
2599 Mns egyéb fémfeldolgozási termék gyártása
2611 Elektronikai alkatrész gyártása
2612 Elektronikai áramköri kártya gyártása
2620 Számítógép, perifériás egység gyártása
2630 Híradás-technikai berendezés gyártása
2640 Elektronikus fogyasztási cikk gyártása
2651 Mérőműszergyártás
2652 Óragyártás
2660 Elektronikus orvosi berendezés gyártása
2670 Optikai eszköz gyártása
2680 Mágneses, optikai információhordozó gyártása
2711 Villamos motor, áramfejlesztő gyártása
2712 Áramelosztó, -szabályozó készülék gyártása
2720 Akkumulátor, szárazelem gyártása
2731 Száloptikai kábel gyártása
2732 Egyéb elektronikus, villamos vezeték, kábel gyártása
2733 Szerelvény gyártása
2740 Villamos világítóeszköz gyártása
2751 Háztartási villamos készülék gyártása
2752 Nem villamos háztartási készülék gyártása
2790 Egyéb villamos berendezés gyártása
2811 Motor, turbina gyártása (kivéve: légi-, közútijármű-motor)
2812 Hidraulikus, pneumatikus berendezés gyártása
2813 Egyéb szivattyú, kompresszor gyártása
2814 Csap, szelep gyártása
2815 Csapágy, erőátviteli elem gyártása
2821 Fűtőberendezés, kemence gyártása
2822 Emelő-, anyagmozgató gép gyártása
2823 Irodagép gyártása (kivéve: számítógép és perifériái)
2824 Gépi meghajtású hordozható kézi szerszámgép gyártása
2825 Nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása
2829 Mns egyéb általános rendeltetésű gép gyártása
2830 Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
2841 Fémmegmunkáló szerszámgép gyártása
2849 Egyéb szerszámgép gyártása
2891 Kohászati gép gyártása
2892 Bányászati, építőipari gép gyártása
2893 Élelmiszer-, dohányipari gép gyártása
2894 Textil-, ruházati, bőripari gép gyártása
2895 Papíripari gép gyártása
2896 Műanyag-, gumifeldolgozó gép gyártása
2899 Mns egyéb speciális gép gyártása
2910 Közúti gépjármű gyártása
2920 Gépjármű-karosszéria, pótkocsi gyártása
2931 Járművillamossági, -elektronikai készülékek gyártása
2932 Közúti jármű, járműmotor alkatrészeinek gyártása
3020 Vasúti, kötöttpályás jármű gyártása
3030 Légi, űrjármű gyártása
3040 Katonai harcjármű gyártása
3091 Motorkerékpár gyártása
3092 Kerékpár, mozgássérültkocsi gyártása
3099 Mns egyéb jármű gyártása
3101 Irodabútor gyártása
3102 Konyhabútorgyártás
3103 Ágybetét gyártása
3109 Egyéb bútor gyártása
3211 Érmegyártás
3212 Ékszergyártás
3213 Divatékszer gyártása
3220 Hangszergyártás
3230 Sportszergyártás
3240 Játékgyártás
3250 Orvosi eszköz gyártása
3291 Seprű-, kefegyártás
3299 Egyéb mns feldolgozóipari tevékenység

A pályázatok benyújtása 2016. június 17-től 2018. június 18-ig lehetséges, de a Közreműködő Szervezet a pályázatok benyújtását ennél hamarabb is felfüggesztheti.

Kizárólag Pest megye területén megvalósuló projektek támogathatók.

A pályázati kiírás célja

A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési kapacitásainak bővítése Pest megyében, amely során korszerű termék előállítási képességek megteremtésének és bővítésének céljából lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.
A jelen felhívás célcsoportjába azok a vállalkozások és vállalkozók tartoznak, amelyek hozzáadott érték-növekedési potenciállal vagy exportnövekedési potenciállal bírnak, a fejlesztésük eredményeként a helyi, nemzeti, de főleg nemzetközi hálózatokba kapcsolódnak be vagy részvételük intenzitása ilyen tekintetben növekszik.

Támogatás mértéke:

A támogatás maximális mértéke kis-, és középvállalkozások esetén


a) Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken legfeljebb 55%,


b) Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár és Solymár településeken legfeljebb 40%.


c) egyéb Pest megyei településeken, kivéve Budapesten: 20%

d) Budapest: 0%

Támogatás összege:

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió Ft, maximum 24 millió Ft.

Támogatható tevékenységek köre:

•    Önállóan támogatható tevékenységek:
a.        Új termelő eszközök beszerzése – kötelező projektelem
•    Önállóan nem támogatható tevékenységek:
A felsorolt tevékenységek csak az a) ponthoz kapcsolódóan támogathatók.
Az a) pontban meghatározott tevékenységhez kapcsolódó költségeknek legalább a projekt összköltségének 50%-át el kell érniük.
b.    Információs technológia-fejlesztés, kizárólag az új termelő berendezéshez kapcsolódó új informatikai eszközök és szoftverek
c.    Az új termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések

Kötelező vállalások

1)    Létszámtartás

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezésétől számított legalább két lezárt üzleti éven keresztül fenntartja.
- a bázislétszámot és
- a bázislétszám és a kölcsönzött munkaerő összegét.

Bázislétszámnak minősül a támogatási kérelem beadását megelőző üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.

Bázislétszámnak akkor is a támogatási kérelem benyújtását megelőző üzleti év átlagos statisztikai állományi létszáma számít, amennyiben a támogatási kérelem benyújtásakor nem áll rendelkezésre a benyújtást megelőző üzleti évre vonatkozó éves beszámoló. Támogatói döntés esetén a vonatkozó vállalások az éves beszámoló rendelkezésre állását követően kerülnek aktualizálásra.

2)    Személyi jellegű ráfordítás

A projekt befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év személyi jellegű ráfordítása:
•    a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest
•     a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben legalább a támogatási összeg 5%-ával növekszik a bázisévhez képest

3)    Éves nettó árbevétel/adóalapba beszámított bevétel

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az átlagos éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba számított bevétel) növekménye:
•    a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget
•    a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot
•    a projekt fizikai befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
Mikro-, kis-, és középvállalkozások:
•    amelyek rendelkeznek legalább két lezárt, teljes üzleti évvel
•    amelyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma 1 fő volt
•    amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.
A támogatást igénylőnek a fent említett három kritérium közül mindegyiknek meg kell felelnie.

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

•    nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
•    olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
•    jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételt
•    jelen projektjének elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti mérlegfőösszegét
•    amellyel szemben a NAV, illetve az elődszervezete, az APEH, által indított végrehajtási eljárás van folyamatban a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

Jelen Felhívás keretében előleg igényelhető. A maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 12 millió Ft.

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

A pályázatok benyújtása 2015. július 8-tól 2017. július 7-ig lehetséges.

Nem támogathatók a Közép-Magyarországon megvalósuló fejlesztések.

A pályázati kiírás célja

A hazai gazdaság hosszú távú fenntartható növekedésének biztosítása érdekében kiemelten fontos a vállalkozások növekedési és foglalkoztatási potenciáljának javítása, gazdasági teljesítményének erősítése, amelyet azonban hátráltat a KKV szektor hagyományos tőkehiánya, valamint az ebből adódó elavult eszköz- és infrastrukturális ellátottsága. A felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása, a területi különbségek csökkentése, a térségi felzárkóztatás és a helyi gazdaság megerősítése.

Támogatás mértéke:

35-70%-ig, attól függően, hogy milyen településen, és milyen tevékenységet kíván fejleszteni.

Támogatás összege:

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió Ft, maximum 50 millió Ft.
Az egy teljes lezárt üzleti évvel nem rendelkező vállalkozások esetén a támogatás összege maximum 10 millió Ft lehet.

Támogatható tevékenységek köre:

• Önállóan támogatható tevékenységek:
o Új eszköz beszerzése – kötelező projekt elem a projekt összköltség minimum 50%-ában
• Önállóan nem támogatható tevékenységek
o Az anyagmozgatáshoz és raktározáshoz/csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése
o Az új eszköz működtetéséhez szükséges infrastrukturális és ingatlan beruházás
o Információs technológia-fejlesztés, kizárólag a gyártó berendezéshez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek
o Online megjelenés – domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés
o A termelő eszköz beszerzéséhez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
o Amennyiben a beruházás révén megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatására kerül sor:
A megváltozott munkaképességű munkavállalók munkakörülményeit segítő új eszközök beszerzése
A létesítmény akadálymentesítése (infrastrukturális beruházás)
Az akadálymentes munkavégzés szolgáló információ technológia fejlesztés

Kötelező vállalások

1) Létszámtartás

A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. (A negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.)

Bázislétszámnak minősül a pályázat beadását megelőző üzleti év éves átlagos statisztikai állományi létszáma.

2) Személyi jellegű ráfordítás

A projekt befejezési évét közvetlenül követő két teljes üzleti év személyi jellegű ráfordítása: A HÁROM KÖZÜL EGY SZEMPONT VÁLLALÁSA KÖTELEZŐ!
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben átlagosan legalább 5%-kal növekszik a bázisévhez képest
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben legalább a támogatási összeg 5%-ával növekszik a bázisévhez képest
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két üzleti évben eléri összesen a legalább a támogatási összeg 50%-át

3) Nettó árbevétel növelése

A támogatást igénylőnek vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az átlagos éves nettó árbevétel (egyéni vállalkozók esetében az adóalapba számított bevétel) növekménye: A HÁROM KÖZÜL EGY SZEMPONT VÁLLALÁSA KÖTELEZŐ!
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két év alatt összesen eléri a támogatási összeget
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő második üzleti év végére eléri az 5%-ot
• a projekt befejezési évét közvetlenül követő két év átlagában eléri az 5%-ot

Pályázók köre:
Jelen felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
• mikro-, kis-, és középvállalkozások
• melyek rendelkeznek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel
• VAGY amelyek nem rendelkeznek 1 teljes lezárt üzleti évvel, de a projektjük a felhívás mellékletét képező TEÁOR lista alapján feldolgozóipari tevékenység fejlesztésére irányul
• melyek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt (egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező pályázók esetén nem érvényes)
• feldolgozóipari tevékenység fejlesztése esetén a projekt összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt üzleti év árbevételének, és mérlegfőösszegének összegét
• nem feldolgozóipari tevékenység fejlesztése esetén a projekt összköltsége nem haladja meg az utolsó lezárt üzleti év árbevételének 50%-át és a mérlegfőösszegét
• amennyiben nem teljesít legalább egy szempontot a tartalmi értékelési kritériumokból abban az esetben, ha nem feldolgozó iparban fejleszt, vagy nem szabad vállalkozási zónában valósul meg a projekt

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

• amely olyan projektet kíván megvalósítani, amelynek tartalma a Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban
• amely nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
• amely a pontozási rendszerben nem éri el az 50 pontot (szabad vállalkozási zónák esetén ez a pontszám 40 pont)
• amellyel szemben a NAV, illetve az elő szervezete által indított végrehajtási eljárás folyamatban van a támogatási kérelem benyújtásának az időpontjában

Jelen pályázati kiírás keretében legalább 20 000 000 forint támogatási összeg megítélése esetén előleg igényelhető.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy amennyiben a támogatás összege meghaladja a 20 000 000 forintot, a Pályázót biztosítékadási kötelezettség terheli.

Részletesebb pályázati tájékoztatást személyes megbeszélés keretében tudunk nyújtani, ezért kérjük, szíveskedjék hívni cégünk vezetőjét:

Pigniczki Sándor: 06-20-979-9753

2015.03.26-án Kabai Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője a Világgazdasági konferenciáján számos tudnivalót, és tanácsot osztott meg a nagyközönséggel az új pályázati rendszerrel kapcsolatban.
A 2014-ben kiírt GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) keretében kiírt pályázatok, és a fent említett nyilatkozat számos irányvonalat megmutattak azzal kapcsolatban, hogy mire lehet számítani az új pályázati rendszerben, melyeket az alábbiakban foglaltunk össze.
Mivel a közép-magyarországi régió elérte az európai uniós átlagnak megfelelő fejlettségi szintet, ezért várhatóan kevés forrás kerül majd ezen a területen kiosztásra, ezért ha valaki pályázni szeretne, érdemes lehet a tevékenységét a konvergencia régiókba, ezen belül is a hátrányos, illetve leghátrányosabb helyzetű besorolással rendelkező településekre fókuszálni.
Azokban a pályázatokban, ahol kapacitás bővítése a projekt cél, az előzetes információk alapján a feldolgozóipar vállalkozásait fogják támogatni, azonban a kereskedelmi, és szolgáltató szektorban tevékenykedő cégeket nem.
Nem csak a pályázatok feltételrendszerében, de az elbírálásban is komoly változások fognak bekövetkezni. Elsőként fontos, hogy a támogatás összegétől függően kétféle eljárásrendet fognak bevezetni. 300 millió forintos támogatási összegig egyszerűsített eljárás keretében bírálják a pályázatokat, melyben kevesebb adat és dokumentum benyújtása szükséges.  A fenti támogatási összeg felett kétlépcsős pályázati értékelés fog életbe lépni. Ez azt jelenti, hogy először a legfontosabb kritériumokat vizsgálják, mint például a takarékos költségvetést, a pályázati célhoz való kapcsolódást, és az időbeli megvalósíthatóságot, a további vizsgálatot pedig csak azokon a projekteken végzik el, amelyek a fentieknek megfeleltek. Az értékelés második szakaszában pontozásos szempontrendszer alapján fogják bírálni a pályázatokat, azonban az eddigiektől eltérően a pályázó már a projekt beadásakor tudni fogja, hogy hány pontja van (ez a pályázati felületen lesz látható).
Új szempont lesz az értékelés során a mérföldkő-rendszer is. Ez azt szolgálja, hogy a pályázati adatlapon megadott beruházási mérföldköveknél mindenképpen kelljen beadni kifizetési kérelmet, így ne essünk késedelembe a projekttel kapcsolatban. Fontos, hogy azok a pályázók, akik kifizetéseikkel késedelembe esnek, azaz vagy nem tartják be az általuk megadott fizetési ütemezést, vagy pedig a 2007-2013-as szakaszról elmaradásuk van, azok nem nyerhetnek el újabb pályázati támogatást.
Fontos változás lesz, hogy minden olyan pályázó, aki biztosítéknyújtásra kötelezett, a köztartozásmentes adózói bázisban való bekerülés esetén mentesül ez alól a kötelezettség alól.
Az eddigiektől szintén eltér, hogy nem egy, hanem három árajánlatot szükséges beadni minden költségtétel vonatkozásában, mely nagymértékben megnehezíti a pályázást, azonban ezzel némileg kiszűrhető a túlárazás a pályázati rendszerből. Folyamatosan dolgoznak azonban az ez alóli kivételeken, mint például, ha egy terméket csak egy cég forgalmaz, vagy ha nem azonos műszaki tartalmú gépekről lehet csak árajánlatot szerezni. Fontos, hogy a piaci ártól eltérő árazás is elfogadható lehet, de csak alapos indoklás esetén.
Az egyik legnagyobb eltérés, hogy amennyiben a pályázat keretében építési engedély köteles tevékenységet szeretnénk végezni, akkor a benyújtáskor már rendelkezni kell a jogerős építési engedéllyel, ami nagyban leszűkíti az ilyen beruházások megvalósításának a valószínűségét.
Pozitívumként jelenik meg azonban, hogy a kommunikációt egyszerűsítették, hiszen mindent az elektronikus rendszeren keresztül kell benyújtani (ez alól csupán néhány kivétel van, mint például a nyilatkozat annak alátámasztására, hogy a pályázatot valóban a pályázó cég adta be). Szintén az elektronikus rendszer előnye, hogy minden ponton van lehetőség kifogás benyújtására, melyet szintén elektronikusan tehetünk meg.

Az Új Széchenyi Terv keretében benyújtott pályázatokkal kapcsolatban a Közreműködő Szervezetnek lehetősége van helyszíni szemle, vagy helyszíni ellenőrzés lefolytatására. Előbbire a támogatási döntést megelőzően, utóbbira a támogatás igénybevételekor, a támogatott tevékenység befejezésekor, illetve a lezáráskor, vagy azt követően kerülhet sor.
A projekt életciklusa alapján a helyszíni ellenőrzés/szemle más-más céllal folytatható le, ezek pedig az alábbiak:
Támogatási döntést megelőző helyszíni szemle: a pályázat tartalmi elemeinek összevetése a helyszínen tapasztaltakkal, illetve kiegészítő információk szerzése az értékeléshez. Itt fontos szempont a szabálytalanságok, és visszaélések megelőzése.
Támogatási szerződés kibocsátását megelőző helyszíni szemle: ebben az esetben fontos, hogy a szemle kiértékelését megelőzően nem bocsátható ki a támogatási szerződés. Erre általában akkor kerül sor, ha a támogató döntésben hozott feltételeket/a támogatási szerződés megkötésének a feltételeit a helyszínen szükséges ellenőrizni.
Megvalósítási időszakban elvégzett helyszíni ellenőrzés: a projekt időbeli/műszaki/pénzügyi megvalósításának vizsgálata a cél. Fontos, hogy ekkorra az engedélyek már rendelkezésre álljanak, a projektnek pedig elkülönített nyilvántartása legyen, mivel itt a pályázat kapcsán tett, a már a megvalósítási időszakban is releváns vállalások ellenőrzésre kerülnek.
Fenntartási időszakban elvégzett helyszíni ellenőrzés: a projekt fenntartásának/működtetésének vizsgálata, a pályázatban tett vállalások teljesítésének ellenőrzése zajlik le ilyenkor.
Projekt lezárását megelőző helyszíni ellenőrzés: a projekt megvalósítás támogatási szerződés szerinti teljesítésének ellenőrzése, valamint a vállalt kötelezettségek teljesítésének vizsgálata.
Rendkívüli ellenőrzés: ezt abban az esetben rendelik el, ha a projekt megvalósításának nyomon követése során felmerülő információk indokolják (pl. hiánypótlást követően is hiányos dokumentáció, ellentmondásos dokumentumok, pontatlan, vagy hiányos információnyújtás, szabálytalansági gyanú felmerülése)
A helyszíni szemle/ellenőrzés során azokról jegyzőkönyv készül, melyet mind az ellenőrök, mint a pályázó cég képviselője aláír. Ezt követően lehetőség nyílik hiánypótlásra, melynek tartalmát és határidejét a jegyzőkönyvben rögzítik.
A helyszíni ellenőrzés során az alábbiakra fordítanak nagy hangsúlyt:
a projekt támogatási szerződésnek megfelelő megvalósítása
a projekt elemeinek helyszíni megtekintése (fényképfelvételekkel való dokumentálása)
a kifizetési igénylésekhez benyújtott dokumentumok, és igazolások eredeti példányának megtekintése, az egyezőség vizsgálata
a kedvezményezett által benyújtott nyilatkozatok egyezősége a bizonylatokkal
termékek, szolgáltatások teljesítésének a támogatási szerződéssel való összhangja
a tájékoztatás és nyilvánosságra vonatkozó kötelezettségek betartásának vizsgálata
projekt szintű elkülönített számviteli nyilvántartás ellenőrzése
A helyszíni szemle/ellenőrzés időpontjára elsősorban az alábbi dokumentumokat szükséges előkészíteni, illetve a projekt fizikai teljesítésének vizsgálatát lehetővé tenni:
Előzetes helyszíni szemle esetén:
aktuális cégkivonat/egyéni vállalkozó esetén a nyilvántartási számra vonatkozó igazolás
aláírási címpéldány
a fő- és fejlesztendő tevékenységhez kapcsolódó jogerős engedélyek (telep- és működési engedély)
a projekt megvalósításához szükséges engedélyek
az elszámolható költségeket alátámasztó dokumentumok (pl. árajánlat)
tulajdoni lap, továbbá bérelt ingatlan esetén bérleti szerződés, hozzájáruló nyilatkozat
éves átlagos statisztikai létszámra vonatkozó dokumentumok
amennyiben a projekt a szemle időpontjában megkezdődött, minden a projekt megvalósításával kapcsolatos további dokumentum szükséges (pl. megrendelés, szerződések, számla, szállítólevél, bankszámla kivonatok a pénzügyi teljesítés igazolása)
a projekt költségek elkülönített könyvelése
Megvalósítási/fenntartási/zár helyszíni ellenőrzések esetén a fentieken túl:
üzembe helyezéssel, használatba vétellel kapcsolatos dokumentumok
a támogatási összeg beérkezésének a bankszámlakivonata
főkönyvi kartonok a támogatás elkülönített könyvelésének alátámasztására
a támogatás biztosítékának dokumentumai
a projekt forrásait igazoló dokumentumok
az esetleges közbeszerzési kötelezettség teljesítését igazoló dokumentumok
időszakos jelentéstételi kötelezettség dokumentálása
a nyilvánosságra és a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó alátámasztó dokumentáció
a projekt számszerűsíthető eredményeit alátámasztó dokumentumok

Fontos, hogy az ellenőrök a pályázattal és a támogatással összefüggően bármilyen dokumentumot, objektumot vizsgálhatnak, arról információt kérhetnek. A Forrás Centrum Kft. munkatársai egy esetleges ellenőrzés során segítenek a dokumentáció összeállításában, illetve szükség esetén személyesen is részt vesznek az ellenőrzéseken.

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében megjelenő pályázatokon való elindulásnak számos feltétele van, ezek közül léteznek általános, illetve a pályázati kiírásra specifikált kritériumok.
Ezek a pályázatok általában kis- és középvállalkozások, röviden KKV-k számára kerülnek kiírásra. KKV-nak minősülnek azok a vállalkozások, melyeknek a pályázat beadását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évében (ha volt ilyen):
-    az átlagos statisztikai állományi létszáma (a Társasági Adóbevallás szerint) nem haladta meg a 250 főt
-    az éves beszámoló mérlegében szereplő mérlegfőösszege nem haladta meg a 43 millió eurónak megfelelő forintösszeget
-    az éves beszámoló eredmény kimutatásában szereplő éves nettó árbevétel nem haladta meg az 50 millió eurónak megfelelő forintösszeget.
Az ÚSZT keretében megjelenő pályázatokra kivétel nélkül igaz, hogy a konstrukció keretében pályázó cég nem minősülhet nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak. Egy cég akkor minősül nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak ha:
-    a pályázat beadását megelőző években munkaügyi bírsága volt
-    a pályázat beadásának időpontjában adótartozása áll fenn
-    a pályázat beadását megelőző utolsó lezárt üzleti évben a mérleg forrás oldalán található saját tőke nem érte el a jegyzett tőke felét
-    a pályázat beadásának időpontjában csőd- felszámolási vagy végrehajtási eljárás alatt áll.
Általánosságban elmondható, hogy az Új Széchenyi Terv technológia fejlesztésre kiírt pályázatai nem támogatják azokat a vállalkozásokat, amelyeknek legutolsó lezárt teljes üzleti évében az éves nettó árbevétele több, mint 50%-ban mezőgazdasági tevékenységből származott (TEÁOR 01.11-03.22).
A pályázatok többségénél elmondható, hogy az Új Széchenyi Terv keretében kiírt pályázatok keretösszege magasabb a Pest megyén kívüli régiókban, ezért fontos, hogy a vállalkozó rendelkezzen Pest megyén kívül is telephellyel, ahol a fejlesztéseket meg tudja valósítani.
Néhány konstrukció esetében további korlátozások is hatályosak lehetnek, ezek az alábbiak:
-    a projekt összköltsége nem haladhatja meg az utolsó lezárt évi eredmény kimutatásban szereplő éves nettó árbevétel összegét
-    a projekt összköltsége nem haladhatja meg az utolsó lezárt évi mérlegben szereplő mérlegfőösszeg összegét
-    a pályázónak rendelkeznie kell egy, vagy két teljes lezárt üzleti évvel (a szükséges lezárt teljes üzleti évek száma a pályázati konstrukciótól függ)
-    a pályázónak a pályázat beadását megelőző utolsó teljes, lezárt üzleti évben rendelkeznie kell 1 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottal
A pályázati kiírástól függően felmerülhetnek egyéb korlátozások, a fentiek az általános korlátozások az Új Széchenyi Terv pályázataira vonatkozóan.

Milyen pályázatok várhatók 2014-ben?

A Világgazdaság Cséfalvay Zoltánnal, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkárával 2014. március 20-án készített egy interjút a várható pályázatokról. Ez alapján új információk állnak rendelkezésre a jövőbeni pályázati rendszer felépítését illetően:
A KKV-k helyzetének javítását minden kormány célul tűzi ki, azonban az eddigiektől eltérően a 2014-2020-as programozási időszakban az általános vállalkozásfejlesztés többnyire adó- és adminisztrációs könnyítéseken keresztül fog megvalósulni, az uniós támogatások pedig sokkal célzottabban kerülnek kiosztásra.

Március 7-én az Európai Bizottság felé továbbításra került az uniós források kihelyezésének alapstratégiája, amely meghatározza, hogy mennyi forrást, és mire költ el Magyarország a 2014-2020-as időszak alatt. Az összes, mintegy 7500 milliárd forintból 4431 milliárd forint fordítható gazdaságfejlesztésre. Ebben a vállalkozásfejlesztés, illetve a foglalkoztatáspolitika, az energiahatékonyság növelése, és a kutatás-fejlesztés támogatása is forráshoz jut, a KKV-k várhatóan az összköltségvetés 15%-ának megfelelő összeget (1 125 milliárd forint) nyerhetnek el a különböző pályázati kiírásokon.

„A vállalkozások számára ez egy nagy újdonság lesz, de azt gondolom, az nem vállalkozó, aki reggel úgy kel föl, hogy körbenéz, na ma milyen vissza nem térítendő pályázatot írtak ki? Az hozamvadász. Az igazi vállalkozónak van egy elképzelése, amit szeretne megvalósítani, és ehhez keres finanszírozási megoldást. Annak az időszaknak vége lesz, amikor valaki csak azért hozott létre egy vállalatot, azért kezdett bele valamibe, mert valahol kiírtak egy pályázatot vissza nem térítendő forrásra.”

Az Új Széchenyi Tervben rendelkezésre álló források hatékony felhasználása érdekében magasabb arányt fognak képviselni a visszatérítendő támogatások (kedvezményes hitel, lízing, garancia, tőkejuttatás). „Az újdonság, hogy sokkal jobban támaszkodunk a visszatérítendő támogatásokra, nevezetesen: kedvezményes hitelre, lízingre, garanciára, tőkejuttatásra. A logika a következő: minden olyan támogatás, amely a vállalkozói szektor egészét segíti, az vissza nem térítendő formában jut el a pályázókhoz: ilyen lehet például egy turisztikai attrakció, amely előnyökkel jár az egész turizmus számára. Ezzel szemben az egyszerű, piaci érdekeltségű beruházásokat, mondjuk egy szálloda korszerűsítését, pénzügyi eszközökön keresztül, visszatérítendő forrásokból (például kedvezményes hitellel) támogatjuk. Vége lesz annak az időszaknak, amikor egy közvetlen piaci fejlesztésre is vissza nem térítendő támogatás járt, és azt gondolom, az országnak is ez az érdeke.”

A pályázati rendszer várhatóan 2014. szeptemberében indul, előzetes információk alapján ekkor fognak megjelenni az első pályázati kiírások.

Forrás: Cséfalvay Zoltánnal készült interjú: http://www.vg.hu/velemeny/interju/csefalvay-vege-az-ingyen-penz-korszakanak-423851

Jelen pályázat keretein belül új munkahelyek létesíthetők, továbbá már meglévő munkahely megőrzése is segíthető azáltal, hogy a pályázat benyújtása előtti létszámra és az új létszámra együttvéve kell legalább két évig tartó foglalkoztatási kötelezettséget vállalni. A pályázat alapján csak induló beruházás támogatható.

Pályázó lehet:

• a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény szerinti gazdasági társaságok,
• a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 70. §-a szerinti egyes jogi személyek vállalatai,
• a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szerinti fióktelepek,
• a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti szövetkezetek,
• az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény szerinti vállalkozók.

Nem vehet részt a pályázaton:
• aki ellen felszámolási, csőd, végelszámolási vagy egyéb, a megszüntetésre irányuló eljárás folyik
• a beruházást a támogatásra való jogosultságról szóló írásbeli tájékoztatást megelőzően megkezdte
• lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozása van
• az NFA foglalkoztatási laprészéből korábbi támogatásból adódó kötelezettségét megszegve még nem számolt el
• az NFA-ból a benyújtás hónapját megelőző 3 évben munkahelyteremtő beruházási támogatásban részesült
• az NFA-ból a pályázat benyújtásának hónapját megelőző 3 évben elnyert munkahelyteremtő támogatásokkal kapcsolatos kötelezettségeit határidőre nem teljesítette
• nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak
• a pályázat benyújtását megelőző féléves időszakban csoportos létszámcsökkentést hajtott végre

Pályázás feltételei:
• beruházásban érintett telephely szerepel a cégnyilvántartásban, egyéni vállalkozó esetén a vállalkozói igazolványban
• bővítésre kerülő tevékenység a tevékenységei között szerepel (cégnyilvántartás vagy vállalkozói igazolvány szerint)
• a beruházást legkésőbb 2014. november 30-ig be kell fejezni
• legalább két fő teljes munkaidőben foglalkoztatott számára létesít új munkahelyet (a részmunkaidőben foglalkoztatottak arányos tört részének felelnek meg)
• építési beruházás esetén rendelkezik a beruházáshoz szükséges elvi hatósági engedélyekkel
• a beruházást a támogatási igény benyújtását követően kezdi meg
• üzleti tervében kellően bemutatja a tervezett tevékenység során bevezetésre kerülő technika, technológia korszerűségét, a szolgáltatás hasznosságát
• meggyőzően bemutatja a tervezett tevékenység során bevezetésre kerülő technika, technológia korszerűségét, a szolgáltatás hasznosságát
• 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat
• 90 napon belül a tervezett létszámbővítést megvalósítja a fejlesztéssel érintett telephelyen
• 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal (éves átlagos statisztikai állományi létszámát megtartva)
• a beruházás 25%-át saját forrásból biztosítja
• megfelelő fedezetet ajánl fel (amennyiben az szükséges)

Elszámolható költségek:
új műszaki berendezések, gépek, egyéb berendezések, felszerelések, valamint az immateriális javak közül a találmány, a szabadalom, a licenc és a know-how beszerzése során felmerülő - a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Számviteli törvény) 47-48. § és 51. §-a alapján elszámolható és igazolt - azon költségek, amelyek a Számviteli törvény 1. sz. mellékletében szereplő „A. Befektetett eszközök” mérlegsoron belüli „I. Immateriális javak” 2. és 4., valamint „II. Tárgyi eszközök” 1-3. mérlegtételek körébe tartozó eszközök beszerzésével, megvásárlásával kapcsolatban merülnek fel.

Az elszámolható költséget szokásos piaci áron kell figyelembe venni, ha az a kedvezményezett és a vele kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő személy között a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződés alapján merült fel.

A II. Tárgyi eszközök 1. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok mérlegsorból az elszámolható költségek körében az új épület, épületrész felépítésével kapcsolatos építési költségek, valamint ezen ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő, jogszabályban nevesített (víz- és csatornahasználati, villamos-fejlesztési, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési) hozzájárulások vehetők figyelembe. Más építési költség nem számolható el.

A támogatás mértéke:
Alaptámogatásként, nem regisztrált álláskereső személy esetén 1,5 millió Ft/új munkahely. Az alaptámogatáson kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni, külön-külön, illetve halmozottan:
a) amennyiben a beruházás hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken valósul meg, új munkahelyenként 200 ezer Ft, vagy
b) amennyiben a beruházás a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, továbbá a leghátrányosabb helyzetű kistérségekkel azonos elbánásban részesített településeken valósul meg, új munkahelyenként 300 ezer Ft,
c) amennyiben a beruházás befejezését követően a munkaügyi kirendeltségeken nyilvántartásban lévő kiközvetített álláskeresők foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyenként 500 ezer Ft,
d) amennyiben a c) pontban meghatározott álláskeresők közül a helyi cigány kisebbségi önkormányzat, ennek hiányában a roma érdekképviseleti vagy a roma civil szervezet vagy az etnikai szószóló ajánlására a pályázó roma munkavállaló foglalkoztatását vállalja, új munkahelyenként 300 ezer Ft,
e) amennyiben a beruházás szabad vállalkozási zónában valósul meg, új munkahelyenként 400 ezer Ft.

A pályázatban szereplő beruházási projekthez legfeljebb 120 millió Ft, a hátrányos/leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, településeken megvalósuló beruházáshoz legfeljebb 240 millió Ft támogatás igényelhető. A projektenkénti támogatás összege a legalább 300 új munkahelyet eredményező beruházás esetén legfeljebb további 100 millió Ft-tal növelhető.
A támogatási intenzitás mértéke:
A támogatás intenzitása - más állami támogatásokkal együtt - nem haladhatja meg az elszámolható beruházási költségeknek a Kormányrendelet 25. § (1) bekezdésében meghatározott, régiónként eltérő 10-50 %-os mértékét.
• Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl: 50%
• Közép-Dunántúl: 40%
• Nyugat-Dunántúl és Pest megye: 30%
• Budapest: 10%

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség eszközbeszerzési pályázatot indított a mikro-, kis-, és középvállalkozások részére Budapesten és Pest megyében.

A pályázat keretében 3-20 millió Ft, 10-35% mértékű vissza nem térítendő állami támogatás nyerhető el a megvalósítás helyszínétől és a vállalkozási formától függően, technológiai fejlesztést eredményező beruházások, eszközbeszerzések megvalósítására. Hardver és szoftverfejlesztésre támogatás nem igényelhető. A pályázat a források kimerüléséig lesz nyitva, ami becsléseink szerint maximum 4-5 nap.

Pályázó lehet:

•    aki, mikro-, kis-, és középvállalkozás;
•    akinek az átlagos statisztikai létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben minimum egy fő volt;
•    aki legalább két lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik;
•    akinek a saját tőkéje nem negatív, illetve eléri a jegyzett tőke felét,
•    aki nem áll csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt,
•    rendezett munkaügyi feltételekkel rendelkeznek (pl. nincs munkaügyi bírság),
•    akivel, vagy amellyel szemben nincs a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárási folyamat a pályázat benyújtásának időpontjában.

A pályázónak az alábbi kötelezettségek kell vállalnia:

A pályázónak vállalni kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámnak átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá, vagyis a negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5. (Bázislétszám a pályázat beadását megelőző év éves átlagos statisztikai állományi létszáma).

Ezen felül a projekt befejezési évét követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak növekednie kell a támogatási összeg 5%-val a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest, vagy 5%-kal a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest.

Cím és kódszám: Komplex vállalati technológia-fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára; GOP-2012-2.1.1/B

A pályázatok benyújtása 2012. december 15-től   2013. február 28-ig lehetséges.

A pályázati kiírás célja

Jelen pályázati kiírás célja kis-és középvállalkozások különféle belső fejlesztéseinek (pl. eszközvásárlás, ingatlan-beruházás, marketing) támogatása egy pályázati projekt keretében annak érdekében, hogy ezen beruházások révén fejlődhessenek a vállalkozások, új munkavállalókat foglalkoztathassanak, és új piacokat szerezhessenek.

Támogatás mértéke:

Az elnyerhető támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség
a)  40%-a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében,
b) 50%-a azon mikro-, kis- és középvállalkozások esetében, amelyek érvényes (le nem járt határidejű) akkreditációval rendelkező, akkreditált innovációs klaszter címet elnyert klaszternek tagvállalatai;

Támogatás összege:

Jelen pályázat keretében az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 5 millió Ft, maximum 150 millió Ft, akkreditációval rendelkező, akkreditált innovációs klaszter címet elnyert klaszternek tagvállalatai esetében maximum 250 m Ft.

Támogatható tevékenységek köre:

A Pályázati Felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:
a) Regionális beruházási támogatásként
aa) Eszközbeszerzés
ab) Infrastrukturális és ingatlan beruházás
ac) Információs technológiafejlesztés
ad) Az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzések
b) Csekély összegű támogatásként
ba) Piacra jutás
bb) Vállalati HR fejlesztés
bc) Tanácsadás igénybevétele
bd) Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok bevezetése és tanúsíttatása
Elszámolható költségek köre:

A Pályázati Felhívás keretében az alábbi költségek számolhatóak el:
a) Regionális beruházási támogatásként
aa) Új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű tárgyi eszköz beszerzése
ab) Infrastrukturális és ingatlan beruházás
ac) Információs technológia fejlesztéshez kapcsolódó, egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű hardver beszerzése
ad) eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésének költsége (maximum a projekt összes elszámolható költségének 10%-áig)
ae) Információs technológia fejlesztéshez kapcsolódó szoftverek beszerzésének költségei

b) Csekély összegű támogatásként
ba) Piacra jutás (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig)
bb) Vállalati HR fejlesztés (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig)
bc) Tanácsadás igénybevétele (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig)
bd) Minőség-, környezet- és egyéb irányítási, vezetési, hitelesítési rendszerek, szabványok
bevezetése (maximum a projekt összes elszámolható költségének 5%-áig)

Nem elszámolható építési költségek:

Infrastrukturális és ingatlan beruházás esetében nem elszámolható költségtételnek minősülnek a bontási, deponálási, takarítási, kertépítési, a bontási törmelék elszállítási, anyagigazgatási költségek (ingatlan bővítése, átalakítása esetén sem elszámolható), valamint az árkockázati fedezet, saját kivitelezésre fordított összeg.
Kötelező vállalások:

1) Létszámtartás

A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámának átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá. (A negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.)

Bázislétszámnak minősül a pályázat beadását megelőző üzleti év1 éves átlagos statisztikai állományi létszáma.

2) Személyi jellegű ráfordítás

a) A projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak (egyéni vállalkozók esetén az alkalmazottak részére kifizetett bér, megbízási díj, alkalmazottak után kötelezően befizetett társadalombiztosítási járulék, a munkáltatói és kifizetői minőségében megfizetett egészségügyi hozzájárulás SZJA bevallás szerinti vonatkozó sora) növekednie kell a támogatási összeg 5 %-ával a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest.
Vagy
b) A projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak (egyéni vállalkozók esetén az alkalmazottak részére kifizetett bér, megbízási díj, alkalmazottak után kötelezően befizetett társadalombiztosítási járulék, a munkáltatói és kifizetői minőségében megfizetett egészségügyi hozzájárulás SZJA bevallás szerinti vonatkozó sora) növekednie kell 5 %-kal a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest.

Pályázók köre:
Jogi forma, méret, székhely:
Jelen pályázati kiírásra pályázhatnak:
aa) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok,
ab) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok,
ac) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók,
ad) szövetkezetek.

b) A pályázati kiírásra olyan Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt
vezető gazdasági társaság, szövetkezet, egyéni vállalkozó, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezet vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság fióktelepe pályázhat, amelynek éves átlagos statisztikai állományi létszáma a pályázat benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum egy fő volt.
c) A pályázati kiírásra kizárólag olyan vállalkozások pályázhatnak, amelyek:
ca) a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján mikro- kis –és középvállalkozásnak minősülnek,
cb) illetve azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.

Pályázóra vonatkozó adminisztratív feltételek:
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, amely:

a) nem felel meg a GOP Részletes Pályázati Útmutató B.3.1. „Adminisztratív korlátozások” és B.3.3. „Kockázati szempontok” fejezeteiben foglaltaknak.
b) a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (a továbbiakban: GOP)
ba) GOP-2012-2.1.1/B, pályázati kiírás keretében már részesült támogatásban, vagy amelynek a 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján meghatározott partner-, vagy kapcsolt vállalkozása ezen pályázati kiírás keretében már részesült támogatásban. A 800/2008/EK rendelet 1. sz. melléklete alapján partner vagy kapcsolt vállalkozások egy vállalkozásnak minősülnek.
c) A pályázónak a fenntartható termelés kialakítása érdekében rendelkeznie kell az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Tanácsa által védnökölt energiahatékonysági program (a továbbiakban Program) keretében végzett térítésmentes önértékeléssel, vagy vállalnia kell, hogy a pályázat beadását követő 12 hónapon belül elvégzi.

Pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek
Nem nyújtható támogatás azon pályázó részére:

a) aki, vagy amely nem rendelkezik legalább kettő lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel, az elő társaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele, és;
b) aki vagy amely jelen projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét, vagy egyéni vállalkozók esetében az adóalapba beszámított bevételt,
c) amelynek mérleg-főösszege a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év (365 napot jelentő) éves beszámolója alapján nem éri el legalább a projekt összes elszámolható költségének összegét.

Jelen pályázati kiírás keretében legfeljebb 50 % előleg igényelhető.

Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben pályázni szeretne kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot. Ha ezekkel nem rendelkezik, akkor küldje el üzleti elképzelését.

Amennyiben kérdése van, kérem, szíveskedjék irodánkat a 06-1-786-0183 vagy a 06-20-979-9763 vagy a 06-20-979-9753 számon hívni, vagy írjon emailt az info@forrascentrum.hu címre.

A pályázatok kódja: DAOP-1.1.1/E-12, ÉAOP-1.1.1/D-12, KDOP-1.1.1/C-12, DDOP-1.1.1/D-12

A pályázatok benyújtása 2012. december 10-től    2013. január 28-ig lehetséges

Cél: A pályázati kiírás közvetett célja a KKV-k tevékenységének erősítése, a régiós kis- és
középvállalkozások tőkeellátottságának növelése, továbbá annak előmozdítása, hogy a
telephelyfejlesztéssel járó beruházások hozzájáruljanak a régió foglalkoztatottsági
szintjének növeléséhez.

A pályázati kiírás céljának teljesítéséhez a termelő és/vagy szolgáltató tevékenységüket
fejleszteni kívánó vállalkozások meglévő, illetve új telephelyeik kialakításával és
fejlesztésével járulnak hozzá.

Önállóan támogatható tevékenységek:

Támogatás igényelhető a következő tevékenységekre:

1. A termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épület építése, létesítése,
a szükséges épületgépészeti beruházások végrehajtása.

2. A termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó meglévő épületek
átalakítása, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, felújítása, a szükséges
épületgépészeti beruházások végrehajtása.
Önállóan nem, csak az előző pontban felsorolt tevékenységekkel
együtt támogathatók az alábbi tevékenységek:

1. Alapinfrastruktúra kiépítése, bővítése, korszerűsítése, helyreállítása, felújítása, ahol
az alapinfrastruktúra hiánya, illetve nem megfelelő állapota akadálya a vállalkozás
betelepülésének, működésének, illetve továbbfejlődésének.

2. Eszközbeszerzés, eszköz lízing.

3. Projekt előkészítés.
Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek

1. Tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása
2. Projekt szintű könyvvizsgálat

Amennyiben a projektre vonatkozóan megítélt támogatás összege meghaladja az 50 millió Ft-ot, a projektszintű könyvvizsgálat
Elszámolható költségek típusai

Jelen pályázat keretében a projekt előkészítés költségei kivételével csak a pályázat benyújtását követően felmerülő megvalósításhoz kapcsolódó alábbi költségek számolhatók el.

I. Előkészítési költségek

Projekt –előkészítés költségei

Kizárólag a pályázati projekthez közvetlenül kapcsolódó, szükséges engedélyezési,
kivitelezési dokumentumok elkészítésének költségei, és csak akkor számolhatóak el, ha
a projekt építési engedély köteles.

II. Megvalósítási költségek

1. Épület építés, átalakítás, bővítés, korszerűsítés, helyreállítás, felújítás
Az építési költségek alatt kell érteni:

• komplex terület-előkészítés, területrendezés: megelőző mentő régészeti feltárás,
falkutatás, egyéb örökségvédelmi előkészítési tevékenység, irtási munkák, tényfeltárás, környezeti kármentesítés, lőszermentesítés, rekultiváció, műszaki beavatkozás, tereprendezés, talajmunka költsége;
• bontás, törmelék elhordás költsége;
• termelő és/vagy szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó új épületek építésének, a
meglévő épületek átalakításának, bővítésének, korszerűsítésének, helyreállításának,
felújításának költsége (ideértve deponálás, takarítás, építéshez szükséges ideiglenes
létesítmények, kútfúrás, kútépítés);
• technológiai szerelés (gépészet, villamosság stb.) költsége;
• a fejlesztés tárgyára aktiválható műszaki ellenőrzés költsége;
• akadálymentesítés (pl. rámpa, lépcsőjáró berendezés, lift, piktogramok, Braille-írásos
táblák) költsége;
• az épületre aktiválható technológiafejlesztés költsége.

2. Alapinfrastrukturális beruházások költségei

Az infrastrukturális beruházások esetében a következő rendszerek kiépítésével, bővítésével,
átalakításával, korszerűsítésével, helyreállításával, felújításával kapcsolatos költségek
számolhatóak el:

• ivó-, ipari- és tűzi-víz hálózat és tárolók, korszerű tűzvédelmi hálózat;
• őrző-védelmi hálózat;
• gázhálózat, gázfogadó állomás;
• távhővezeték, egyéb fűtési, hűtési rendszerek;
• elektromos energiaellátás hálózata, transzformátor-állomás, közvilágítás;
• eső- és szennyvízelvezetés, szennyvíztisztító;
• hulladékkezelő létesítmények;
• átereszek, vízi létesítmények;
• informatikai és telekommunikációs alaphálózat, a hálózat csatlakozási pontjai,
valamint az aktív hálózati eszközök;
• a projekt által érintett terület szükség szerinti leválasztása, bekerítése, egyéb célú
térburkolat;
• a terület használatához szükséges járdák, utak, parkolók;
• parkosítás, kertépítés;
• vasúti vágány;
• vonalas közmű kiépítése esetén, a közüzemi szolgáltatónak jogszabály vagy megállapodás alapján fizetendő közműfejlesztési hozzájárulás, illetve azzal analóg
díjak (pl. csatlakozási díj);
• a fejlesztés tárgyára aktiválható műszaki ellenőrzés.

3. Eszközbeszerzés

A működést és termelést elősegítő funkciók ellátásához, valamint új funkció kialakításához,
indításához szükséges új, egyenként minimum nettó 100.000 Ft értékű eszközök beszerzése (zárt végű pénzügyi lízing formájában is). Nettó 100.000 Ft alatti beszerzési értékű eszköz csak akkor támogatható, ha az a nettó 100.000 Ft feletti beszerzési értékű eszköz tartozéka. Eszközbeszerzésként az alábbi költségek számolhatók el:

• a tevékenységek végzéséhez szükséges új eszközök és berendezések vételára,
• szállítás és üzembe helyezés beruházási költsége, beleértve az első minősítés, hitelesítés költségét is,
• betanítás költsége (közvetlenül a beszerzett eszközhöz kapcsolódva),
• az eszközök első felszerszámozásához az új szerszámok, új kiegészítő berendezések költsége,
• eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzésének költsége, vételára az eszközbeszerzésre érvényes %-os korlátozáson belül.

Lízing esetén a termelő és szolgáltató tevékenységekhez kapcsolódó eszköz - a maximum 24 havi megvalósítási időszakra eső - zárt végű pénzügyi lízing díjának elszámolására van lehetőség. Az eszköznek a projekt megvalósítási idejének végéig a pályázó tulajdonába kell kerülnie. A lízing szerződés kezdete egyben a projekt megkezdését is jelenti.
4. Szolgáltatások igénybevétele

• Nyilvánosság biztosítása
• Projektszintű könyvvizsgálat abban az esetben, ha a projekt igényelt támogatása meghaladja az 50 millió Ft-ot

Támogatás összege:

minimum 10 millió forint, maximum 100 millió forint

dél-dunántúli projekt esetén: minimum 10 millió forint, maximum 50 millió forint

Előleg:

A felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású projektelemekre igénybe vehető maximális előleg mértéke a megítélt támogatás 50%-a.

Pályázó lehet:

 aki, mikro-, kis-, és középvállalkozás;
 akinek az átlagos statisztikai létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben minimum egy fő volt;
 aki legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik;
 akinek a legutolsó lezárt üzleti évének beszámolója alapján meghatározott nettó árbevételének kevesebb, mint 50%-át mezőgazdasági tevékenység teszi ki. (TEÁOR ’08 0111-0322)
 akinek a saját tőkéje nem negatív, illetve eléri a jegyzett tőke felét,
 a cég nem állhat csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt.
 aki rendelkezik Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel.
 A projekt során minimum 1 munkahelyet teremt;
 Pályázni gazdasági területen, vagy barnamezős projekt megvalósítási helyszínen van lehetőség.
Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben pályázni szeretne kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot. Ha ezekkel nem rendelkezik, akkor küldje el üzleti elképzelését.

Amennyiben kérdése van, kérem, szíveskedjék irodánkat a 06-1-786-0183 vagy a 06-20-979-9763 vagy a 06-20-979-9753 számon hívni, vagy írjon emailt az info@forrascentrum.hu címre.

Az Új Széchenyi Terv keretében elindult egy speciális konstrukció a Mikrovállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2011-2.1.1/M és KMOP-2011-1.2.1/M) címmel. A támogatás mértéke minimum 1 millió Ft, maximum 10 millió Ft, ami mellé maximum 20 millió Ft kedvezményes mikrohitel igényelhető. A pályázaton induló vállalkozások is részt vehetnek!

Beadási határidő:

2011. március 1-től 2013. február 28-ig

A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.

A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és saját forrásból tevődik össze, amelyek összesen meghatározzák a Pályázati Projektértéket.

Jelen pályázati kiírás alapján kizárólag abban az esetben hozható pozitív pályázati döntés, amennyiben a pályázó mind a vissza nem térítendő támogatás mind pedig a visszatérítendő támogatás (hitel) megszerzésére jogosultságot szerez.

(more…)

Az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) a mikrovállalkozások támogatása kiemelt célkitűzés. Ennek megfelelően több konstrukció is indult kifejezetten ezen célcsoport megsegítése érdekében. Ezek közül is kiemelendő és a legnépszerűbb a pályázattal kombinált mikrohitel vagyis a Mikrovállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2011-2.1.1/M és KMOP-2011-1.2.1/M) című konstrukció, amely keretében akár 10 % önerővel is megvalósítható egy fejlesztési elképzelés. A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból (max. 45 %), mikrohitel részből (max. 60%), továbbá saját forrásból (min. 10 %) adódik össze. A pályázat keretében min. 1 millió Ft, max. 10 millió Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető 45 % mértékben. E mellé igényelhető max. 20 millió Ft kedvezményes mikrohitel. Fontos kikötés, hogy a vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg az igényelt mikrohitel összegét.

A mikrohitel kamata rendkívül kedvező, mivel forint alapon 5 %-8,5 %. A mikrohitel maximum 10 év futamidőre igényelhető és a mikrohitel tőkerészének törlesztésére két év türelmi idő kérhető. Nagyon fontos, hogy amennyiben csak a támogatást kívánjuk igénybe venni, akkor a mikrohitel lényegében a folyósítást követő 15. napot követően visszafizethető büntető költségek nélkül.

A pályázat keretében ingatlan is vásárolható (akár lakás minősítésű ingatlan is). A mikrohitel és pályázat kombinációját induló vállalkozások is igényelhetik. Így akár a jelenlegi vagy jövőbeli telephely/iroda is megvásárolható 10 % önerővel. Természetesen az ingatlanvásárlás mellett megvalósítható még eszközbeszerzés, szoftverfejlesztés, ingatlan építés és korszerűsítés a mikrohiteles támogatásból.

Minden egyes pályázatnál a legfontosabb az, hogy az előírt kötelezettségek teljesíthetőek-e. Az egyik legfontosabb előírás, hogy a projekt keretében beszerzett eszközöket három évig nem lehet értékesíteni. Továbbá a pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 2 üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege eléri az elnyert vissza nem térítendő támogatás összegének 50%-át.

Konkrét példán levezetve az alábbi módon vásárolhatunk meg egy telephelyet vagy irodát a pályázattal kombinált mikrohitel segítségével:

Tegyük fel, hogy az általunk eddig bérelt ingatlan vagy iroda az egyszerűség kedvéért 10 millió Ft összegért megvásárolható. A pályázattal kombinált mikrohitel esetén ekkor 4,5 millió Ft vissza nem térítendő támogatást és 4,5 millió Ft mikrohitelt igényelhetünk és 1 millió Ft önerőt szükséges biztosítani. A mikrohitel havi törlesztő részlete 4,9 % kamat mellett havi 55.000 forint, amennyiben a tőkerészre nem kérünk türelmi időt. Két év türelmi idő igénylése esetén az első 24 hónapban 21.000 Ft, míg ezt követően 65.000 Ft a havi törlesztő részlet.

Díjmentesen beminősítjük a pályázati és mikrohitel alkalmasságát! Amennyiben 2013-ban a pályázattal kombinált mikrohitel igényelni szeretné kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot. Amennyiben ezekkel nem rendelkezik, akkor küldje el üzleti elképzelését.

A pályázat célja újszerű technológiák, eljárások alkalmazásának bevezetése a termelés folyamataiba, az elért innovációs eredmények iparjogvédelme. Pályázni lehet eszközbeszerzésre, iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenységre, munkatársak alkalmazásának támogatására.

Támogatás mértéke: 5 - 25 millió Ft támogatás, maximum a nettó projektköltség 65%-a.

A pályázók köre:

o Kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok
o Kettős könyvvitelt vezető jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok
o szövetkezetek,
o SZJA alá tartozó egyéni vállalkozók

Támogatható tevékenységek köre:

o Munkatársak alkalmazása,
o Eszközbeszerzés;
o Iparjogvédelemmel kapcsolatos tevékenység (hatósági díjak és szolgáltatások díja)

Pályázó lehet:

• Mikro-, kis- és középvállalkozás;
• Legalább 2 teljesen lezárt üzleti évvel rendelkezik;
• Átlagos statisztikai létszám a pályázat benyújtását megelőzően legalább 1 fő volt;
• Nem lehet nehéz helyzetben lévő vállalat;
• Nem állhat csőd-, vagy végelszámolás alatt;
• Nem lehet olyan vállalkozás, aki ellen a NAV (APEH) eljárást indított (pl. adótartozás)
• A saját tőke nem negatív és eléri legalább a jegyzett tőke felét;
• Rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik (nincs munkaügyi bírság),

A pályázat keretében előleg nem igényelhető!

Elszámolható költségek – csekély összegű támogatásként:

o Műszaki, természettudományi, orvosi vagy agrár közép- vagy felsőfokú végzettségű munkatárs(ak) bérköltsége:
 Fejlesztők (maximum 1 700 000 Ft/hó), technikusok, kisegítő személyzet (maximum 600 000 Ft/hó) szerződés szerinti alapbére és járulékai, a projektben foglalkoztatás arányában, végzett tevékenység mértékéig
 Marketing munkatárs munkaszerződés szerinti alapbér és járulékai a foglalkoztatás arányában, amennyiben a tevékenység közvetlenül a projekt végrehajtásához kapcsolódik.

o Új tárgyi eszköz beszerzése, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű új tárgyi eszköz beszerzése, hozzá kapcsolódó szállítási, üzembehelyezési és betanítási költség.

o Információs technológia fejlesztéshez kapcsolódó, egyenként minimum nettó 30.000 Ft értékű hardver vételára.
- közvetlenül a projekthez rendelhető hardvereszközök beszerzési költségei
- A GOP Részletes Pályázati Útmutató X. sz. mellékleteként megtalálható az elszámolható eszközök körét meghatározó Vámtarifa Szám (VTSZ) lista alapján

o Információs technológia fejlesztéshez kapcsolódó szoftverek vételára (maximum a projekt összes elszámolható költségének 25%-áig)
- A pályázat keretében csak a TESZOT listán feltüntetett TESZOR szám alá tartozó szoftverek kerülhetnek beszerzésre (az egyedi fejlesztésű szoftver kivételével)

o Iparjogvédelmi tevékenység (iparjogvédelmi szolgáltatások költsége és a kapcsolódó hatósági díjak) maximum 10 millió forint értékben.
- Iparjogvédelemmel kapcsolatos hatósági díjak:
A bejelentéssel kapcsolatos hivatalos eljárás során és az esetleges felszólalási eljárás során a jog érvényességének védelmekor felmerülő alábbi hatósági költségek, akkor is, ha ezek a költségek a jog megadását követően merültek fel:
1. bejelentési (és kutatási díj)
2. írásos véleménnyel kiegészített kutatási jelentés;
3. vizsgálati díj;
4. megadási és kinyomtatási díj;
5. megosztási díj (bejelentési díj);
6. gyorsított eljárás díja (védjegybejelentés)
7. jogutódlás tudomásulvételének díja;
8. jelzálog, licencia tudomásulvételének díja

- Iparjogvédelmi szolgáltatások díja kizárólag abban az esetben számolható el, amennyiben a számla kiállítója szabadalmi ügyvivő vagy ügyvédi iroda

Támogatás mértéke:

o Az igényelhető támogatás összege: minimum 5 millió Ft, maximum 25 millió Ft.
o A támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 65%-a tevékenységtől függően.

Pályázati fenntartás:
A pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámnak átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá, illetve az eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5.

Továbbá a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításaink növekednie kell:
- A támogatás 5%-val a bázisévhez képet (beadást megelőző üzleti évhez viszonyítva), vagy
- 5%-kal a bázisévhez képest (beadást megelőző üzleti évhez viszonyítva)

brikett uzem

Annak érdekében, hogy cégünk hatékonyan tudja segíteni ügyfeleit a pályázatírás területén saját maga is pályázott egy brikett üzem felépítésére a Széchenyi Terv keretében. Úgy véljük ez kellő referenciaként szolgál ahhoz, hogy a pályázatokat képesek vagyunk elnyerni, segítséget nyújtani a megvalósítási szakaszban és a támogatást is le tudjuk hívni az ügyfeleink részére.

A Forrás Centrum Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 14 770 000 forint uniós támogatást nyert a Dél-alföldi Operatív Program (továbbiakban: DAOP) keretén belül, a „Komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségek üzleti infrastruktúra fejlesztése” tárgyú felhíváson, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A 21 100 000 forintos összköltségvetésű beruházásból fa brikettgyártó üzem létesült.

A megvalósult beruházás elsődleges célja – a környezet védelmével egyidejűleg – új tevékenységi körünk, a fa brikett-gyártás fejlesztése. Nagyon fontos kiemelni, hogy a projekt a környezetipar és megújuló energia területén megvalósuló fejlesztést eredményez. A projekt megvalósítási helye a 6760 Kistelek, Ipari Park 2650/41.

A biobrikett és piaca jelenleg szinte korlátlan, hiszen minden hazai brikettáló üzem a termelési kapacitása sokszorosát tudná értékesíteni belföldön és az EU belső piacán egyaránt. Gazdasági számítások szerint a megfelelően száraz alapanyagból készített biobrikett fűtőértéke legalább kétszerese a tűzifáénak, vetekszik a barnaszénével, ráadásul nagyon kevés hamu keletkezik belőle. A különböző hulladékok (faforgács, fűrészpor) ilyen módon történő hasznosítására egyre több kísérlet folyik az országban.

Az üzemben éves szinten minimum 2-300 tonna brikett előállítására leszünk képesek. Gazdasági számítások alapján gyors, 5 éven belüli megtérülésre számítunk.

A beruházás eredményeként új munkahelyeket tudunk teremteni, ezzel is elő tudjuk segíteni a térség fejlődését. A 2008-as átlagos statisztikai állományunk 3 fő volt. Az első fenntartási évben 2 fő alkalmazottat tervezünk felvenni (1 fő műszaki szakmai tapasztalattal rendelkező és 1 fő kereskedelmi végzettségű pályakezdő). A beruházás új, gazdaságos és hatékony technológia kiépítését teszi lehetővé, amellyel növeljük versenyképességünket a térségünkben.

A projekt eredményeként új tevékenységi körünket tudjuk fejleszteni, így vállalkozásunk piaci pozíciója megerősödik, a technológiai és infrastrukturális színvonal emelkedik, javulnak cégünk hatékonysági mutatói, melyek a beruházás megtérülését gyorsítják, illetve megfelelő alapot teremtenek a további fejlesztések megvalósításához.

Amennyiben Ön is szeretne ilyen üzemet építeni, hívja a Forrás Centrum Kft.-t a 06-20-979-9753-as számon, vagy írjon e-mailt az info@forrascentrum.hu címre.

Az Új Széchenyi Terv keretében ismét elindult az Eszközbeszerzés mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztéséhez című (GOP-2011-2.1.1/A és KMOP-2011-1.2.1/A) pályázat.

Beadási határidő: 2011. március 1-től 2012. december 31-ig

A pályázat keretében 3-20 millió Ft, 20-40% mértékű vissza nem térítendő állami támogatás nyerhető el a megvalósítás helyszínétől és a vállalkozási formától függően!

Támogatható tevékenységek:

 Technológiai fejlesztést eredményező beruházások, eszközbeszerzés az alábbiak szerint (minimum egységár nettó 200.000 Ft/db, a pályázható eszközök, a pályázható eszközök listája vámtarifaszám alapján van meghatározva):
o új eszköz beszerzése

Néhány példa (a lista nem teljes!!!):

 hűtő- és fagyasztógép
 laboratóriumi készülékek
 ipari mérlegek
 kenyérsütéshez kapcsolódó kellékek
 nyomdai gépek
 mérőműszerek
 targonca
 szövő és varrógépek, egyéb textilipari gépek
 faipari gépek
 asztalosipari gépek
 gumi vagy műanyagfeldolgozó gépek
 médiaiparhoz kapcsolódó berendezések

 optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai
 orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútor (pl. műtőasztal, vizsgálóasztal, kórházi ágy, mechanikus felszereléssel, fogorvosi szék, röntgengép); forgatható fodrászszék és hasonló szék, döntő és emelő szerkezettel; mindezek alkatrésze

 Információs technológia-fejlesztés:
o hardver (minimum egységár nettó 30.000 Ft/db),
o szoftver (az összberuházás maximum 25%-ig)

Támogatás intenzitása:

Az igényelhető támogatás összege az összberuházás mértékének
Vidéken:
- Mikro-, kis- és középvállalkozás: 40%
Pest megyében:
- Mikro, kis- és középvállalkozás: 35%
Budapesten:
- Mikro- és kisvállalkozás: 30%
- Középvállalkozás: 20%
A pályázat keretében előleg nem igényelhető!

Pályázó lehet:
 aki, mikro-, kis-, és középvállalkozás;
 akinek az átlagos statisztikai létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben minimum egy fő volt;
 aki legalább két lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik;
 akinek a saját tőkéje nem negatív, illetve eléri a jegyzett tőke felét,
 aki nem áll csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt,
 rendezett munkaügyi feltételekkel rendelkeznek (pl. nincs munkaügyi bírság),
 akivel, vagy amellyel szemben nincs a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárási folyamat a pályázat benyújtásának időpontjában.
FONTOS:

A pályázónak az alábbi kötelezettségek kell vállalnia:

A pályázónak vállalni kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámnak átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá, vagyis a negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5. (Bázislétszám a pályázat beadását megelőző év -2010- éves átlagos statisztikai állományi létszáma).

Ezen felül a projekt befejezési évét követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak növekednie kell:
• a támogatási összeg 5%-val a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest, vagy
• 5%-kal a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest.

A beruházási összeg nem haladhatja meg az utolsó lezárt teljes üzleti év éves nettó árbevételét vagy egyéni vállalkozó esetében az adóalapba beszámított bevételét.

Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben 2012-ben pályázni szeretne az Új Széchenyi Terv keretében kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot.