EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek

Archive for 'Hitel'

Az Új Széchenyi Terv keretében elindult egy speciális konstrukció a Mikrovállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2011-2.1.1/M és KMOP-2011-1.2.1/M) címmel. A támogatás mértéke minimum 1 millió Ft, maximum 4 millió Ft, ami mellé maximum 8 millió Ft kedvezményes mikrohitel igényelhető. A pályázaton induló vállalkozások is részt vehetnek!

Beadási határidő: 2011. március 1-től 2012. december 31-ig

A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.

A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és saját forrásból tevődik össze, amelyek összesen meghatározzák a Pályázati Projektértéket.

Jelen pályázati kiírás alapján kizárólag abban az esetben hozható pozitív pályázati döntés, amennyiben a pályázó mind a vissza nem térítendő támogatás mind pedig a visszatérítendő támogatás (hitel) megszerzésére jogosultságot szerez.

(more…)

Az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) a mikrovállalkozások támogatása kiemelt célkitűzés. Ennek megfelelően több konstrukció is indult kifejezetten ezen célcsoport megsegítése érdekében. Ezek közül is kiemelendő és a legnépszerűbb a pályázattal kombinált mikrohitel vagyis a Mikrovállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2011-2.1.1/M és KMOP-2011-1.2.1/M) című konstrukció, amely keretében akár 10 % önerővel is megvalósítható egy fejlesztési elképzelés. A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból (max. 45 %), mikrohitel részből (max. 60%), továbbá saját forrásból (min. 10 %) adódik össze. A pályázat keretében min. 1 millió Ft, max. 4 millió Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető 45 % mértékben. E mellé igényelhető max. 8 millió Ft kedvezményes mikrohitel. Fontos kikötés, hogy a vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg az igényelt mikrohitel összegét.

A mikrohitel kamata rendkívül kedvező, mivel forint alapon 5 %-8,5 %. A mikrohitel maximum 10 év futamidőre igényelhető és a mikrohitel tőkerészének törlesztésére két év türelmi idő kérhető. Nagyon fontos, hogy amennyiben csak a támogatást kívánjuk igénybe venni, akkor a mikrohitel lényegében a folyósítást követő 15. napot követően visszafizethető büntető költségek nélkül.

A pályázat keretében ingatlan is vásárolható (akár lakáscélú ingatlan is). A mikrohitel és pályázat kombinációját induló vállalkozások is igényelhetik. Így akár a jelenlegi vagy jövőbeli telephely/iroda is megvásárolható 10 % önerővel. Természetesen az ingatlanvásárlás mellett megvalósítható még eszközbeszerzés, szoftverfejlesztés, ingatlan építés és korszerűsítés a mikrohiteles támogatásból.

Minden egyes pályázatnál a legfontosabb az, hogy az előírt kötelezettségek teljesíthetőek-e. Az egyik legfontosabb előírás, hogy a projekt keretében beszerzett eszközöket három évig nem lehet értékesíteni. Továbbá a pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 2 üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege eléri az elnyert vissza nem térítendő támogatás összegének 50%-át.

Konkrét példán levezetve az alábbi módon vásárolhatunk meg egy telephelyet vagy irodát a pályázattal kombinált mikrohitel segítségével:

Tegyük fel, hogy az általunk eddig bérelt ingatlan vagy iroda az egyszerűség kedvéért 10 millió Ft összegért megvásárolható. A pályázattal kombinált mikrohitel esetén ekkor 4 millió Ft vissza nem térítendő támogatást és 5 millió Ft mikrohitelt igényelhetünk és 1 millió Ft önerőt szükséges biztosítani. A mikrohitel havi törlesztő részlete 4,9 % kamat mellett havi 55.000 forint, amennyiben a tőkerészre nem kérünk türelmi időt. Két év türelmi idő igénylése esetén az első 24 hónapban 21.000 Ft, míg ezt követően 65.000 Ft a havi törlesztő részlet.

Díjmentesen beminősítjük a pályázati és mikrohitel alkalmasságát! Amennyiben 2012-ben a pályázattal kombinált mikrohitel igényelni szeretné kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot. Amennyiben ezekkel nem rendelkezik, akkor küldje el üzleti elképzelését.

A Forrás Centrum Kft. postai címe és székhelye megváltozott:

1133 Budapest, Thurzó utca 5/C fszt 7.

Az irodát a Forrás Centrum Kft. egy sikeres KMOP-1.2.1-M pályázat keretében vásárolta meg.

 

Széchenyi Kártya forgóeszközhitel ingatlanfedezet nélkül

 

Elindult a Széchenyi Kártya 2 konstrukció, amely keretében a mikro-, kis- és középvállalkozások juthatnak kedvezményes forgóeszközhitelhelhez. A konstrukció lebonyolításában a KA-VOSZ Zrt., több bank, a Hitelgarancia Zrt, valamint a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vesz részt. A kétéves futamidejű Széchenyi Kártya 2 több jelentős előnyt és kedvezőbb kondíciót biztosít a korábbi Széchenyi Kártya programhoz képest. (more…)

 

Több érdeklődő is jelezte, hogy szeretne további részleteket megtudni a közelmúltban indult Jeremie Mikrohitel Programról, ezért készítettem egy cikket róla.  A tapasztalatunk azt mutatja, hogy a Jeremie Mikrohitel feltételrendszere viszonylag kedvező és a hitelhez gyorsan hozzá lehet jutni. A hitel használható forgóeszköz finanszírozásra, valamint gépek-eszközök vásárlására (pl. személygépkocsi vagy kisteher gépjármű), továbbá ingatlanépítésre is. A hitelt induló vállalkozók is igényelhetik, de kiválóan használható a pályázati önerő igazolásához is.  A hitel további előnye, hogy forint alapú, kedvező kamatozás mellett.

 

(more…)

 

Az Európai Bizottság felismerve a mikro-, kis- és középvállalkozások létfontosságú gazdasági és társadalmi szerepét és azok finanszírozási forrásokhoz való hozzájutásának nehézségeit 2007-től „Közös európai források a kis- és középvállalkozásoknak” (Joint European Resources for Micro to Medium Enterprises, JEREMIE) címmel programot indít a kis- és középvállalkozók pénzügyi forráshoz való jobb hozzáférésének megteremtése érdekében.

 

A konstrukció keretében Magyarország megközelítőleg 190 milliárd Ft forráshoz juthat, ami az egyes konstrukciók áttételes hatásain keresztül akár 2000 milliárd Ft plusz forrást is jelenthet a gazdaságnak.

 

(more…)

 

A weboldalunk mellett, most már blogunkba is naprakész információkat találhat az eu pályázatokról, támogatásokról, hitelekről, kockázati tőkéről és egyéb forrásokról, vagyis a vállalkozásfejlesztés aktuális kérdéseiről. Blog-ot azért indítottuk, hogy az ügyfeleinket és az érdeklődőket az eddigieknél is magasabb színvonalon és gyorsabban tájékoztathassuk a vállalkozásfejlesztés aktuális eseményeiről. Az eu támogatások megjelenésével és a bővülő hitellehetőségek miatt a vállalkozásfejlesztés eszközrendszere folyamatosan változik. A blog a webes kommunikáció egy fontos mérföldköve lett a mai világban és kiváló eszköz egy olyan komplex, szerteágazó és gyorsan változó rendszer bemutatására, mint a vállalkozásfejlesztés.

 

Fontos szempont, hogy a blog interakciót is biztosít, vagyis ha az egyik bejegyzéshez kérdése van nyugodtan felteheti, amelyre a legjobb tudásunk szerint válaszolunk. Ezzel segítve pályázók vagy érdeklődők munkáját is. A blog egy kötetlenebb fórumot biztosít arra, hogy megosszuk a vállalkozásfejlesztéssel kapcsolatos információkat, így ezek hatékonyan és felhasználható formában juthatnak el Önökhöz.

 

Komoly szakértelmet igényel annak eldöntése, hogy egy projekt végrehajtására milyen forrást vegyünk igénybe. Az ingyenes állami pénz az mindig jól jön, csak a legtöbbször az a gond vele, hogy pont arra nem lehet pályázni, amire szükségünk lenne. További hátránya a pályázatnak, hogy nem mindig életszerű követelményeket, elvárásokat támaszt a pályázókkal szemben. Ha a projektet „rugalmasan” kezeljük és előre felkészülünk a problémákra, akkor a kockázatokat jelentős mértékben csökkenthetjük.

 

A finanszírozás másik eszköze lehet a hitel, amit általában nehéz megszerezni, mert mindig csak annak adja a bank, akinek egyébként nem lenne szüksége rá. Itt is érdemes előre készülnünk hitelfelvételre. Jelentősen javíthatja esélyünket, ha életképes és reális üzleti tervet készítünk, amit az üzleti eredményekkel alá tudunk támasztani. Nem árt, ha ügyelünk arra is, hogy soha ne legyen tartozása a cégnek és legyen elegendő számlaforgalom.

 

Érdekesebb és komplexebb terméket jelent a kockázati tőke. Ez termék több lényeges dologban eltér a hitelektől és a pályázatoktól. A befektető tulajdonrészt szerez a cégben és általában részt vesz az operatív vagy a stratégiai irányításban is, de nem szükséges a hagyományos banki típusú fedezetek biztosítása. Hazánkban a kockázati tőke szerepe a hitelekhez és pályázatokhoz képest marginális, de folyamatos növekedésre számíthatunk, amelynek mozgató rugója az EU forrásokból szerevezett JEREMIE Program.

 

A pénzügyi termékek széles skálája áll tehát rendelkezésre egy-egy projekt finanszírozására, amelyek felkutatása komoly erőforrásokat igényel. A célunk az, hogy segítséget nyújtsunk a lehetőségek feltérképezésében és az optimális termék kiválasztásában.

 

A blog keretében olyan témákat is feldolgozunk és forráslehetőségeket is felkutatunk, amely esetleg non-profit szervezeteket, mezőgazdasági vállalkozókat, magánszemélyeket érdekelhet.

 

Üdvözlettel: Csókási Beáta

Ügyvezető

06-20-979-9753