Archive for 'Széchenyi Terv'
Az Új Széchenyi Terv keretében elindult egy speciális konstrukció a Mikrovállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2011-2.1.1/M és KMOP-2011-1.2.1/M) címmel. A támogatás mértéke minimum 1 millió Ft, maximum 4 millió Ft, ami mellé maximum 8 millió Ft kedvezményes mikrohitel igényelhető. A pályázaton induló vállalkozások is részt vehetnek!
Beadási határidő: 2011. március 1-től 2012. december 31-ig
A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül.
A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból, hitelrészből és saját forrásból tevődik össze, amelyek összesen meghatározzák a Pályázati Projektértéket.
Jelen pályázati kiírás alapján kizárólag abban az esetben hozható pozitív pályázati döntés, amennyiben a pályázó mind a vissza nem térítendő támogatás mind pedig a visszatérítendő támogatás (hitel) megszerzésére jogosultságot szerez.
23-01-12
Az Új Széchenyi Terv pályázati szakértője a Forrás Centrum Kft. Ezt az is bizonyítja, hogy a Forrás Centrum Kft. közel 500 pályázatot nyert már ügyfelei részére, akik így 8 milliárd Ft támogatáshoz juthattak sikerdíjas konstrukcióban.
Amennyiben az új Széchenyi Terv keretében pályázni szeretne kérjük, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző két év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot.
Várhatóan 2011. január 15-én startol az Új Széchenyi Terv (ÚSZT). A Nemzetgazdasági Minisztérium el is indította az Új Széchenyi Terv Honlapját, ami a szechenyiterv.gov.hu címen érhető el. Itt lehet majd tájékozódni az Új Széchenyi Terv aktuális híreiről, kitörési pontjairól, valamint a várható pályázati kiírásokról és még javaslatokat is lehet tenni.
Az Új Széchenyi Terv prioritásai a következő célterületek lesznek: Egészségipar, Zöldgazdaság, Lakásprogram, KKV, Innováció, Foglalkoztatás, Tranzitgazdaság
Az Új Széchenyi Terv célja, hogy gyorsan, hatékonyan, összehangoltan jussanak a hazai és uniós összevont források a kis- és közepes vállalkozásokhoz (kkv). Erre a célra 1000 milliárd Ft különítenek el a Tervben. A konkrét pályázatokról egyelőre nagyon kevés az információ. Az viszont egyértelmű, hogy a pályázati rendszer egyszerűsítését tervezik. A Széchenyi Terv keretében számos új pályázati lehetőség kínálkozik és úgy tűnik, hogy akár ingatlan is vásárolható lesz vissza nem térítendő támogatásból.
Az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) a mikrovállalkozások támogatása kiemelt célkitűzés. Ennek megfelelően több konstrukció is indult kifejezetten ezen célcsoport megsegítése érdekében. Ezek közül is kiemelendő és a legnépszerűbb a pályázattal kombinált mikrohitel vagyis a Mikrovállalkozások technológiai fejlesztése (GOP-2011-2.1.1/M és KMOP-2011-1.2.1/M) című konstrukció, amely keretében akár 10 % önerővel is megvalósítható egy fejlesztési elképzelés. A megvalósítandó projekt vissza nem térítendő támogatásból (max. 45 %), mikrohitel részből (max. 60%), továbbá saját forrásból (min. 10 %) adódik össze. A pályázat keretében min. 1 millió Ft, max. 4 millió Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető 45 % mértékben. E mellé igényelhető max. 8 millió Ft kedvezményes mikrohitel. Fontos kikötés, hogy a vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg az igényelt mikrohitel összegét.
A mikrohitel kamata rendkívül kedvező, mivel forint alapon 5 %-8,5 %. A mikrohitel maximum 10 év futamidőre igényelhető és a mikrohitel tőkerészének törlesztésére két év türelmi idő kérhető. Nagyon fontos, hogy amennyiben csak a támogatást kívánjuk igénybe venni, akkor a mikrohitel lényegében a folyósítást követő 15. napot követően visszafizethető büntető költségek nélkül.
A pályázat keretében ingatlan is vásárolható (akár lakáscélú ingatlan is). A mikrohitel és pályázat kombinációját induló vállalkozások is igényelhetik. Így akár a jelenlegi vagy jövőbeli telephely/iroda is megvásárolható 10 % önerővel. Természetesen az ingatlanvásárlás mellett megvalósítható még eszközbeszerzés, szoftverfejlesztés, ingatlan építés és korszerűsítés a mikrohiteles támogatásból.
Minden egyes pályázatnál a legfontosabb az, hogy az előírt kötelezettségek teljesíthetőek-e. Az egyik legfontosabb előírás, hogy a projekt keretében beszerzett eszközöket három évig nem lehet értékesíteni. Továbbá a pályázónak vállalnia kell, hogy a projekt befejezését követő 2 üzleti év személyi jellegű ráfordításainak összege eléri az elnyert vissza nem térítendő támogatás összegének 50%-át.
Konkrét példán levezetve az alábbi módon vásárolhatunk meg egy telephelyet vagy irodát a pályázattal kombinált mikrohitel segítségével:
Tegyük fel, hogy az általunk eddig bérelt ingatlan vagy iroda az egyszerűség kedvéért 10 millió Ft összegért megvásárolható. A pályázattal kombinált mikrohitel esetén ekkor 4 millió Ft vissza nem térítendő támogatást és 5 millió Ft mikrohitelt igényelhetünk és 1 millió Ft önerőt szükséges biztosítani. A mikrohitel havi törlesztő részlete 4,9 % kamat mellett havi 55.000 forint, amennyiben a tőkerészre nem kérünk türelmi időt. Két év türelmi idő igénylése esetén az első 24 hónapban 21.000 Ft, míg ezt követően 65.000 Ft a havi törlesztő részlet.
Díjmentesen beminősítjük a pályázati és mikrohitel alkalmasságát! Amennyiben 2012-ben a pályázattal kombinált mikrohitel igényelni szeretné kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot. Amennyiben ezekkel nem rendelkezik, akkor küldje el üzleti elképzelését.
Az Új Széchenyi Terv részeként rövidesen indul a telephelyfejlesztési pályázat 2012-ben, amely keretében kifejezetten ingatlanfejlesztésre lehet, akár 50 % mértékű támogatást elnyerni. A pályázat azoknak lehet érdekes, akik a közeljövőben terveznek új csarnokot, irodát vagy egyéb épületet építeni, megújítani. A pályázat keretében min. 5 millió Ft – maximum 100 millió Ft támogatás igényelhető. Nagyon fontos, hogy a projekt megvalósításával legalább egy munkahelyet kell teremteni. A pályázaton csak olyan vállalkozás indulhat, aki legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik.
Cél: a termelési és szolgáltató (de nem logisztikai) tevékenységét fejleszteni kívánó vállalkozások meglévő telephelyének, másrészt a meglévő (1 lezárt üzleti évvel rendelkező) gazdasági társaságok új telephelyeinek kialakítása és fejlesztése, valamint működési helyszínéül szolgáló infrastruktúra fejlesztése.
Annak érdekében, hogy cégünk hatékonyan tudja segíteni ügyfeleit a pályázatírás területén saját maga is pályázott egy brikett üzem felépítésére a Széchenyi Terv keretében. Úgy véljük ez kellő referenciaként szolgál ahhoz, hogy a pályázatokat képesek vagyunk elnyerni, segítséget nyújtani a megvalósítási szakaszban és a támogatást is le tudjuk hívni az ügyfeleink részére.
A Forrás Centrum Tanácsadó és Szolgáltató Kft. 14 770 000 forint uniós támogatást nyert a Dél-alföldi Operatív Program (továbbiakban: DAOP) keretén belül, a „Komplex programmal segítendő leghátrányosabb helyzetű kistérségek üzleti infrastruktúra fejlesztése” tárgyú felhíváson, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében. A 21 100 000 forintos összköltségvetésű beruházásból fa brikettgyártó üzem létesült.
A megvalósult beruházás elsődleges célja – a környezet védelmével egyidejűleg – új tevékenységi körünk, a fa brikett-gyártás fejlesztése. Nagyon fontos kiemelni, hogy a projekt a környezetipar és megújuló energia területén megvalósuló fejlesztést eredményez. A projekt megvalósítási helye a 6760 Kistelek, Ipari Park 2650/41.
A biobrikett és piaca jelenleg szinte korlátlan, hiszen minden hazai brikettáló üzem a termelési kapacitása sokszorosát tudná értékesíteni belföldön és az EU belső piacán egyaránt. Gazdasági számítások szerint a megfelelően száraz alapanyagból készített biobrikett fűtőértéke legalább kétszerese a tűzifáénak, vetekszik a barnaszénével, ráadásul nagyon kevés hamu keletkezik belőle. A különböző hulladékok (faforgács, fűrészpor) ilyen módon történő hasznosítására egyre több kísérlet folyik az országban.
Az üzemben éves szinten minimum 2-300 tonna brikett előállítására leszünk képesek. Gazdasági számítások alapján gyors, 5 éven belüli megtérülésre számítunk.
A beruházás eredményeként új munkahelyeket tudunk teremteni, ezzel is elő tudjuk segíteni a térség fejlődését. A 2008-as átlagos statisztikai állományunk 3 fő volt. Az első fenntartási évben 2 fő alkalmazottat tervezünk felvenni (1 fő műszaki szakmai tapasztalattal rendelkező és 1 fő kereskedelmi végzettségű pályakezdő). A beruházás új, gazdaságos és hatékony technológia kiépítését teszi lehetővé, amellyel növeljük versenyképességünket a térségünkben.
A projekt eredményeként új tevékenységi körünket tudjuk fejleszteni, így vállalkozásunk piaci pozíciója megerősödik, a technológiai és infrastrukturális színvonal emelkedik, javulnak cégünk hatékonysági mutatói, melyek a beruházás megtérülését gyorsítják, illetve megfelelő alapot teremtenek a további fejlesztések megvalósításához.
Amennyiben Ön is szeretne ilyen üzemet építeni, hívja a Forrás Centrum Kft.-t a 06-20-979-9753-as számon, vagy írjon e-mailt az info@forrascentrum.hu címre.
A Forrás Centrum Kft. postai címe és székhelye megváltozott:
1133 Budapest, Thurzó utca 5/C fszt 7.
Az irodát a Forrás Centrum Kft. egy sikeres KMOP-1.2.1-M pályázat keretében vásárolta meg.
Az Új Széchenyi Terv keretében ismét elindult az Eszközbeszerzés mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztéséhez című (GOP-2011-2.1.1/A és KMOP-2011-1.2.1/A) pályázat.
Beadási határidő: 2011. március 1-től 2012. december 31-ig
A pályázat keretében 3-20 millió Ft, 20-40% mértékű vissza nem térítendő állami támogatás nyerhető el a megvalósítás helyszínétől és a vállalkozási formától függően!
Támogatható tevékenységek:
Technológiai fejlesztést eredményező beruházások, eszközbeszerzés az alábbiak szerint (minimum egységár nettó 200.000 Ft/db, a pályázható eszközök, a pályázható eszközök listája vámtarifaszám alapján van meghatározva):
o új eszköz beszerzése
Néhány példa (a lista nem teljes!!!):
hűtő- és fagyasztógép
laboratóriumi készülékek
ipari mérlegek
kenyérsütéshez kapcsolódó kellékek
nyomdai gépek
mérőműszerek
targonca
szövő és varrógépek, egyéb textilipari gépek
faipari gépek
asztalosipari gépek
gumi vagy műanyagfeldolgozó gépek
médiaiparhoz kapcsolódó berendezések
optikai, fényképészeti, mozgófényképészeti, mérő-, ellenőrző-, precíziós, orvosi vagy sebészeti műszerek és készülékek; mindezek alkatrészei és tartozékai
orvosi, sebészeti, fogorvosi vagy állatorvosi bútor (pl. műtőasztal, vizsgálóasztal, kórházi ágy, mechanikus felszereléssel, fogorvosi szék, röntgengép); forgatható fodrászszék és hasonló szék, döntő és emelő szerkezettel; mindezek alkatrésze
Információs technológia-fejlesztés:
o hardver (minimum egységár nettó 30.000 Ft/db),
o szoftver (az összberuházás maximum 25%-ig)
Támogatás intenzitása:
Az igényelhető támogatás összege az összberuházás mértékének
Vidéken:
- Mikro-, kis- és középvállalkozás: 40%
Pest megyében:
- Mikro, kis- és középvállalkozás: 35%
Budapesten:
- Mikro- és kisvállalkozás: 30%
- Középvállalkozás: 20%
A pályázat keretében előleg nem igényelhető!
Pályázó lehet:
aki, mikro-, kis-, és középvállalkozás;
akinek az átlagos statisztikai létszáma a legutolsó lezárt üzleti évben minimum egy fő volt;
aki legalább két lezárt, teljes üzleti évvel rendelkezik;
akinek a saját tőkéje nem negatív, illetve eléri a jegyzett tőke felét,
aki nem áll csőd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt,
rendezett munkaügyi feltételekkel rendelkeznek (pl. nincs munkaügyi bírság),
akivel, vagy amellyel szemben nincs a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve elődszervezete az APEH által indított végrehajtási eljárási folyamat a pályázat benyújtásának időpontjában.
FONTOS:
A pályázónak az alábbi kötelezettségek kell vállalnia:
A pályázónak vállalni kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámnak átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá, vagyis a negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5. (Bázislétszám a pályázat beadását megelőző év -2010- éves átlagos statisztikai állományi létszáma).
Ezen felül a projekt befejezési évét követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak növekednie kell:
• a támogatási összeg 5%-val a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest, vagy
• 5%-kal a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest.
A beruházási összeg nem haladhatja meg az utolsó lezárt teljes üzleti év éves nettó árbevételét vagy egyéni vállalkozó esetében az adóalapba beszámított bevételét.
Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben 2012-ben pályázni szeretne az Új Széchenyi Terv keretében kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közzétette az Új Széchenyi Terv végleges pályázati kiírásait. A pályázatokat várhatóan 2011. március 11-től lehet majd beadni. Van új termék is a Széchenyi Terv pályázatai között, így pl. akár 10 % önerővel is megvalósítható egy projekt a mikro-vállalkozásoknak szóló pályázat keretében. Az alábbiakban az egyes pályázati kiírások főbb változásait foglaljuk össze:
Az eszközbeszerzési pályázat főbb változásai:
- Támogatás mértéke: Vidéken 40 %, Pest megye 35 %, Budapest 30 %
- Használt gép nem vásárolható
- Technológiai korszerűsítést eredményező, új, egyenként minimum nettó 200.000 Ft értékű eszközök vételára (200.000 Ft érték alatti eszköz csak akkor támogatható, ha az a beszerzendő eszköz tartozéka).
- Szoftverek beszerzése (maximum a projekt összes elszámolható költségének 25%-áig), egyedi fejlesztésű szoftverek kivételével.
- A pályázat keretében az igényelhető támogatás összege: minimum 3.000.000 Ft, maximum 20.000.000 Ft lehet.
A pályázat keretében előleg igénylésre nincs lehetőség - A pályázónak vállalni kell, hogy a projekt befejezési évét közvetlenül követő 2 üzleti évben az éves átlagos statisztikai létszámnak átlagos értéke nem csökkenhet a bázislétszám alá, vagyis a negatív eltérés nem lehet nagyobb, mint 0,5. (Bázislétszám a pályázat beadását megelőző év -2010- éves átlagos statisztikai állományi létszáma).
- A projekt befejezési évét követő 2 üzleti év átlagos éves személyi jellegű ráfordításainak növekednie kell a támogatási összeg 5%-val a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest, vagy 5%-kal a bázisévhez (beadást megelőző üzleti év) képest.
Egy új termék mikro-vállalkozásoknak (10 fő alatti cégeknek):
A jelen pályázati kiírás célja, hogy vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel együttes biztosítása révén segítse a mikrovállalkozásokat, hogy kis lépéssel fejlesszék a vállalkozásukat technológiai fejlesztésen, korszerűsítésen keresztül. A pályázati kiírás alapján kizárólag abban az esetben hozható pozitív pályázati döntés, amennyiben a pályázó mind a vissza nem térítendő támogatás mind pedig a visszatérítendő támogatás (hitel) megszerzésére jogosultságot szerez.
A pályázó 10% saját forrást (önerőt) köteles biztosítani.
A vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum a Pályázati Projektérték 45%-a lehet, de legfeljebb 4 millió Ft.
A visszatérítendő támogatás mértéke maximum a Pályázati Projektérték 60%-a lehet, de legfeljebb 8 millió Ft.
A vissza nem térítendő támogatás összege nem haladhatja meg a visszatérítendő támogatás összegét.
A projekt tárgya lehet telek, ingatlanvásárlás, gép és eszközbeszerzés, szoftvervásárlás.
Díjmentes pályázati minősítés! Amennyiben 2011-ben pályázni szeretne kérem, szíveskedjék cége utolsó lezárt évének mérlegét (egyéni vállalkozók esetén előző év SZJA-bevallását) faxon a 06-1-700-1911 számra, vagy e-mailen az info@forrascentrum.hu címre elküldeni és díjmentesen beminősítjük a pályázati alkalmasságot.
03-01-11
Az illetékes közreműködő szervezet társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázatainak tervezeteit. Ebből megállapítható, hogy a 2010. évben népszerű pályázatok többsége 2011-ben is megmarad és az ÚSZT része lesz. Így továbbra is pályázható lesz a népszerű eszközbeszerzési pályázat, a telephelyfejlesztési pályázat, valamint az ingatlan és az eszközbeszerzést kombináló komplex pályázat. Az ÚSZT pályázatainak keretében elérhető támogatásintenzitás várhatóan egységesen 30 % vagy 40 % lesz az egész országban (Budapestet kivéve - 10-25 %). A pályázatokon azok is indulhatnak akik a 2008., 2009., 2010. években nyertek már pályázatot. Új elem az ÚSZT-ben, hogy nagy valószínűséggel induló vállalkozások is részt vehetnek a pályázati kiíráson. Figyelembe kell venni, hogy ezek az elképzelések egyelőre tervezetek és akár lényegesen is változhatnak.

Read Users Comments (40)